Összesítés

Annyi mindenről szerettem volna már írni, hogy fejben sem bírtam tartani. Tudjátok,mindig azt hittem, hogy amikor Zita ovis lesz, én meg itthoni sparheltsárkány, akkor majd több időm lesz blogolni, végre belevethetném magam a szerkesztés tudományába, hogy végre tanulhatok. Aztán rádöbbentem az idők során, hogy ez nem teljesen így van. Mert most végre van időm, meg mégsincs. Mert sajnálok leülni ide napközben, mert épp főzök, vagy takarítok, vagy végre egyre többet maszekolok. Aztán este már nincs kedvem semmihez. Mindig megígértetem magammal, hogy most aztán tényleg, aztán mégsem.
Az elmúlt hetekben , főleg a legelején, igencsak magamba voltam süllyedve. Nem tudom, mi imatt, valahogy minden összejött. István állandóan dolgozik, semmi ideje nem volt ránk, rám. És a legjobban azt sajnáltam, hogy együtt semmi időt nem töltünk. Komolyan mondom, lelki szemeim előtt megjelent egy garzon, ahol ketten sírunk Mancikával apa után. Aztán persze megembereltem magam és a sarkamra álltam. Vagyis együtt álltunk a sarkunkra. Megerősítettük szövetségünket, több időt töltünk kettesben, hármasban. Mancika is egyre többet hív együtt minket játszani, nem csak engem vagy apát. Végre, egyenesbe jöttünk. Hosszú menet volt, de elmondhatom, hogy megerősödve kerülünk ki az érzelmi hullámvölgyből.
Erre tesszük fel a koronát szilveszterkor, amikor is életemben először hagyom, hogy anyós altassa el kisdedünket, és Ő is felügyelje végig az álmait. Addig mi barátokkal Jósvafőre megyünk, kikapcsolódni, bulizni, röhögni nagyokat, végigkóstolni finomságos borokat, társasjátékozni, majd jól kiröhögni magunkat rajta. Már sokszor hívtak minket, de még sosem tudtam ráadni a fejem, hogy egyedül, anyósékkal hagyjam a gyerekemet. Ok az nincs, hogy miért, csak ennyi: Ő az enyém,és kész. Kicsit azért még félek, hogy mi lesz, ha beteg lesz vagy nem tud elaludni, de Andikám azt mondta, majd elaltatja (leitatja) a nyugtalanságomat. Hát akkor nosza,rajta.
Közben karácsonyi hangulat nélkül készülődünk az ünnepekre. Tervezem a kaját, az ajándékokat. Mi ketten Istvánommal egy rég tervezett ajándékot vettünk magunknak: egy full Hd-s, 3D-s, internetes, Ledes csodamasinát. Mit is mondhatnék róla: én magam, aki a huszonegyedik század gyermeke vagyok (khm,khm), még én is meglepődök ezen a technikai újdonságon. Hihetetlen, hogy mit ki nem találnak már. Valahogy az a kép jelenik meg a szemem előtt, amikor Mancust már egy robot viszi egyetemre, repülve, én meg otthon gombnyomással főzök-dolgozok egyszerre. Remélem, nem látja kárát ennek a robbanásszerű fejlődésnek az ember...
Anyós amúgy fogorvoshoz jár, jobban mondva viszem. Végre megcsináltatja a fogait. Bár kicsit lehidaltunk, amikor a doki az alsó-felső rögzített protkóra hatszázezer forintot mondott... Na mindegy, még van időnk eldönteni, addig még sokat ki kell húzgálni-tatarozni. Aztán történt velem is tegnap még valami. Miközben azt tervezgettem melózás közben, hogy vajon mivel is lepjem még meg Istvánomat, na addig ez az ügy is megoldódott. A vendégemnél, egy mákos sütibe harapva, a jobb kettes metszőfogamból letört egy szép darab. Pedig nem volt rossz, nincsen egy rossz fogam sem. Az mondjuk igaz, hogy öt éve lett betömve, de azért ez már mégsem járja! Jogos első felindultságomban először is elbőgtem magam, aztán Istvánnak telefonon szintén elbőgtem a bánatom. Utána Istvánom kedvenc dokiját is felhívtam, aki megesett szívvel még bepasszírozott nekem egy péntek nyolcas vizitet. Most már csak abban reménykedhetek, hogy be is tudja tömni, nem kell csorba-csíkként végigünnepelnem a karácsonyt. Az újévről inkább nem is beszélek, mert az tuti biztos, hogy így én nem megyek semerre. Mert oké, hogy van humorérzékem, de jobb szeretem, ha velem röhögnek, nem rajtam...
Úgyhogy ezek vannak mifelénk, meg a bárányfelhők.

Szép, boldog, nyugodt karácsonyt kívánok minden idelátogatónknak, az új évre pedig mindenkinek erőt, egészséget, boldogságot! Mindenkinek teljesüljön legalább egy álma!!!

A születésnap

Csak szuperlatívuszokban tudnék róla mesélni. Szuper volt,úgy, ahogy volt. Bár az nem annyira, hogy reggel a tortáért rohanva lerobbantam a kocsival, és a barátnőmmel ketten szereltük meg :) De esküszöm, a következő szülinapján már meg sem lepődök, hogy szarul fog kezdődni.Mert eddig mindegyik így volt :) De minden jó, ha jó a vége, elkészültem a babgulyással, megérkeztek a vendégek, már csak Mancit kellett felkelteni, aki kereken 30 percet aludhatott. Szegénykém, azt sem tudta,hol van, vagy 20 percig akklimatizálódott a tömeghez. Aztán persze magához tért, imádta, hogy körülötte forog  a világ. A gyerekekre csak néha-néha kellett szólni, a két bátyámra már annál többet, mert teljesen lenyűgözte Őket a technika, így egész este elbajlódtak volna a telefonok és a hálózat útvesztőjében.Volt nagy tortás köszöntés, az ünnepelt kikövetelte természetesen a halászjuditos dalt, egész este folyamán minimum tízszer énekeltük el. Volt fényképezés, nagymamim maga köré gyűjtötte a lányait, unokáit :) Olyan jó volt boldognak, elégedettnek látni...  (Ráadásul,amit tavaly nagyapim jósolt, az sem vált be, hála Istennek.Remélem, még sokáig nem is fog!!!!)
Rengeteget nevettünk, a gyerekekre csak néha kellett szólni, szinte hihetetlen is volt az egész. Olyan jó volt elnézni magam körül azokat,akiket szeretek, a családomat...
Este kilenc körülre mentek el a vendégeink, akik szerintem jól érezték magukat:)

Lassacskán

Lassacskán visszatérek ide, megkísérlek egy kicsivel több időt gép előtt tölteni. Mert mostanában napi 5 perc,amíg a kishelyiségben vagyok, akkor is csak telóról levelek olvasása,miegymás. Postot nehéz róla feldobni, képet meg abszolúte nem enged.
Amúgy minden rendben, bár a héten az öt napból fél órát töltöttem csak itthon. Legszívesebben belehánynék a házba, úgy néz ki.... Annyi intézni valóm van-volt, meg kezdek maszekolgatni is , egyre többet. Kell a pénz,na.
Zita amúgy egy tündérkirálylány. Egy hisztis,nyávogós tündérkirálylány. De azért imádjuk :)

Újra...

Beteg. Tegnap estefelé már szólt,hogy pisiléskor csípett a vizelete. Kamillás ülőfürdő után már nem mondta többet. Éjjel újra. Reggel is. Úgyhogy irány a gyermekorvosi ügyelet. Szerencsénkre pont a mi dokink volt ott. Két keresztes lett a vizelete, gennyes. Pedig akkor még nem is volt olyan brutális,szerintem. Kapott sumetrolimot (október óta a negyedik fajta antibigyó!!!), meg cseppeket a nunijára. Itthon már nem akart pisilni sem, csak pár cseppet enged el,annyira fáj neki. És,mivel már előszedtem a bilit,látom, hogy véres-nyálkás jön belőle ki. Most alszik, előtte megitattam elég rendesen, úgyhogy ha felkelt,meglátjuk.Ha nem javul,akkor irány az osztály... nincs jobb ötletem... Annyira sajnálom Őt, csak bújik, már nem akar wc-re menni,mert retteg. Sajnos tudom,milyen érzés....
Csütörtökön kell újra vizeletet vinnem, pénteken kontroll a dokinál. Egy ovis hét újfent kilőve... Gyűlölöm a betegségeket!!!!!

Hiány

Valami hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy írni akarok, megosztani az örömünket,bánatunkat,életünket. Kezdődött a freeblog összeomlásával, az eltűnt bejegyzéseinkkel,amiket még meg is sirattam. Mert az utolsó bejegyzésemkor annyi szép hozzászólást kaptam anya témából...
Azután bedöglött a gépem is, és a kölcsönlaptopot is visszaadtam a tesómnak. Így jó darabig voltam elvonva a géptől. Amit,bevallom őszintén, nem is bántam már. Azóta meg csak ímmel-ámmal vagyok itt, pedig annyi szép emlék lenne, amit meg kellene osztanom. Volt ugyebár egy fantasztikus szülinapi bulija Zitának, ami szokás szerint egy pocsék nappal kezdődött. Merthogy a torta a kocsiban, én meg lerobbantam Barcikán. Aztán ez is megoldódott, de már nem volt időm a saját gyártmányú tortára, sőt, újfent melegítő nadrágban ünnepeltem a kiskedvencemet. De végül is a buli fantasztikus volt, rengeteget röhögtünk, ettünk-ittunk-mulattunk. Képekkel nemsokára jövök.
Aztán volt 2 hét oviszünet is, Az első hét az őszi szünet, a második már kényszerpihenő volt. 40 fokos láz 3 napig. Brutális volt. Aztán 14-én volt újra oviban, ahová úgy vittem be reggel,hogy úgy tépték le a nyakamból. Pedig nagyon várta már, főleg, mivel aznap az Ő szülinapját ünnepelték. Aztán ez a kezdés folytatódott, egész héten minden nap sírva vitték be tőlem. Legszívesebben kitéptem volna onnan, és elszaladtam volna. Aztán egyik nap nem szaladtam ki rögtön, hanem hallgatóztam, és kiderült, hogy igaz,amit mondanak nekem, hogy csak pár másodperc a szívettépő sírás,aztán elmúlik. Tényleg így volt. Aztán ez is elmúlt,csak egy hétig tartott,de iszonyatos volt. Látni őt,ahogy letépik rólam zokogva... nem kívánom senkinek.
A héten már minden rendben volt,karácsonyi lázban ég a kincsem. Minden nap énekelik a mikulás dalokat, várja az ajándékokat... Remélem, valami szépet hoz neki a mikulás...

3

Drága Kincsem, Kincsünk!

Soha nem gondoltam volna, hogy valóra válik az álmom, és megkapom a világ legjobb, legszebb és legokosabb gyermekét. De így van. Sőt, minden álmomat felülmúltad.  Soha nem fogom tudni elmondani neked, hogy mennyire szeretlek téged. Teáltalad jobb lettem Önmagamnál. Nagyon-nagyon boldog  harmadik születésnapot kívánunk neked szeretettel! Kívánjuk, hogy hosszú, boldog életet élj velünk, azokkal,akik a világon a legjobban szeretnek téged!

Apa és Anya

(írtam neked egy nagyon szépet,de sajnos a blogtérben elveszett. Majd megkapod a jövő héten:))

ELVESZETT BLOGBEJEGYZÉSEK!!!

Mivel zárt blog,importálni sem tudok...BA@@@@a meg!

3.nap

Az esti altatás katasztrofális volt. Vagyis elaludni hamar elaludt, de tízkor felébredt. Szakadt róla a víz, rettenetesen meleg volt idebenn, de a klímát nem mertem bekapcsolni, nehogy megfázzon. Átkéredzkedett hozzánk, ott fetrengett egy kicsit, hisztizett,hogy nem fér el. (Mindketten az ágy szélén lapjával feküdtünk, Zita középen, úgyhogy hely az lett volna bőven a 160 centi széles ágyon) Aztán simiztem, ellustult, majd újra hiszti,hogy vigyem vissza a helyére. Még csak a szobája ajtajában jártunk, amikor újra hiszti, inkább mégis hozzánk. Leraktam, mondtam neki, hogy azt csinál,amit akar. Bement a szobájába. Takarjam be. Mivel 30 fok volt,nem akartam, aztán mégis addig hisztizett, hogy egy lepedővel betakartam.El is aludt hamar. Éjjel kettőkor átmentem, nyakig be volt takarva, csurom víz volt mindene. Megtörölgettem, kitakartam, csak a hátára raktam egy textilpelust,mivel bugyiban volt.Így aludt reggelig. A hisztiről pedig azt gondoltam, hogy az ovi hatása, nem akart elszakadni, vagy álmában újra átéli. Reggel vidáman ébredt,azonnal oviba akart menni, és mondta, hogy hagyjam ott. Eleve így is terveztük,mert mentünk a házhoz tetőt építeni.
Bevittük, a kislányok rögvest körbevették,Zita pedig bemutatót tartott,hogy most az Ő apukája szerelni fog:) Csuda édesek voltak, jót mosolyogtunk rajtuk.
Én a cipőmet már át sem vettem, tényleg csak 10 percet voltunk ott vele, azt is a csoportszobán kívülről figyeltük. Majd Mártika néni javaslatára végigszeretgetett minket, majd ment is gyurmázni. Még kintről figyeltük, de le sem szarta a fejünket nem vette zokon,hogy eljöttünk. Fél tizenkettőre mentem vissza érte, külön kívánságára a futóbringával. Kinn voltak, körtáncot jártak és énekeltek. Kiabálva rohant oda hozzám a futóbringához, majd bemutatót tartott. Mindenki őt dicsérte, hogy milyen ügyes, nagyon büszke volt magára. Bár először Márika nem akarta engedni, félt, hogy elesik az udvaron. Aztán csak csodálkozott, meg a bringáról beszélgettünk. Elmondta, hogy semmi probléma nem volt, emlegetett is minket, de csak a szokásos, hogy majd anya a bringával jön értem, meg hogy utána megyünk Noelhoz. Hétfőn újra megyünk, szintén egyedül lesz, aztán elsejétől már reggelit és ebédet is bepróbálunk. Kíváncsi leszek :)
Azt pedig mindenképp hozzátenném, hogy sokkal jobban telik a nap, ha a tetőn 40 fokban cserepet szedsz, gondolkodni sincs időd, vajon mit csinálhat a gyermeked. (Azért majdnem leestem a tetőről,amikor megcsörrent a telefonom, és egy ismeretlen telefonszámon hívtak.Rögtön arra gondoltam,hogy sír nélkülem.De nem:))

2.nap az oviban

Tegnap estétől kisasszony csak azt  hajtogatta, hogy reggel megyünk oviba, én meg dolgozni, és most egyedül lesz . Reggel már alig várta, hogy induljunk, százszor rám szólt, hogy siessek, mert elkésünk :) Aztán amint beértünk, elfogyott a  lelkesedés, már a cipőhúzás után is azt mondta, megvár engem, nem megy be nélkülem. Aztán szépen eljátszott, de most inkább egyedül vagy velem. Nem akart a többi lánnyal szülinapost játszani, bár azért hallottam, hogy magában ő is dúdolta a happy birsthdayt. Aztán olvastak Mártikával, egy másik asztalnál. Lelkesen magyarázta, mit lát a képen, szinte nem volt olyan kérdés,amire ne válaszolt volna jól. Be kell vallanom, nagyon félek attól, hogy nem jól tanítgattam itthon, hogy esetleg lemaradása van a többiekkel. Főleg így, hogy Ő a második legkisebb eddig a csoportban. Aztán Mártika felvetette, hogy anya elmegy kávézni. Zita pedig kikísért, puszit adott, majd Mártikával kézen fogva visszament olvasni. Majd másfél óra elteltével mentem vissza, kinn játszottak az udvaron. Horgásztak (fa halacskákat kellett botra és cérnára akasztott horoggal kifogni),nagyon élvezte, meg rohangált Vanesszával. Úgy látom, még mindig Ő a favorit. Katával nehezebb,mert nagyobb, nem hagyja Zitát érvényesülni, Luca pedig kisebb, és félénkebb. Vanessa pedig hiába idősebb, jól elvannak együtt. Figyel Zitára, aki egy kicsit még mindig feszélyezve érzi magát szerintem. Bár már ma is hallottam a harsány kacagását végre:)
Holnap pedig úgy tervezzük, hogy nem megyek be vele, mert megyünk a házikónkhoz is. Azért reggel még apa felszerel az oviban a falra egy képet meg üzenőtáblát, mert a gondnokbácsinak nincsen kalapácsa.Zita pedig magától értetődően rávágta, hogy majd apa megszereli:) Így hát már társadalmi munkázunk is:)
A szabad időmben pedig barátnőztem, kávéztunk, világmegváltottunk. Jól esett:)

1.nap az oviban

Kilencre odaértünk, nagyon várta már. A tegnapunk és a ma reggelünk csak erről szólt. Én még összepakoltam a cuccokat, lepkét rajzoltam a ruhákba és törölközőbe, pillangós matrica van az oviszsákon, üvegfestékes pillangó a fogmosópoháron.
Odaérve már erősen megcsappant a jókedve, szorította a combomat, mindenhová csak velem volt hajlandó menni. Átvettük a benti cipőnket (igen,én is), aztán bementünk. Babakocsizott, főzött nekem kávét, majd a másik három kislánnyal párkeresősdit játszottunk Mártika néni felügyelete alatt. (Most csak ennyi, majd még csatlakoznak hozzánk. 31 lesz a csoportlétszám...borzasztó sok) Van már ismerősünk is, gyermekkoromban a szomszéd lépcsőházban lakó lánynak is kislánya van.Igaz, ő már három és fél éves elmúlt. Vanesszának hívják, gyönyörű barna haja és szikrázó kék szeme van. Neki is ez az első napja. Játszottak benn tízig, majd gyümölcsöt ettek. Aztán Zita már igen csak ki akart menni, úgyhogy elpakoltak (IGEN!!!Az én lányom is!!! :)
Kimentünk, vonatoztak, libikókáztak. Aztán Mártika néni javaslatára elhúztam kávézni. Zitával természetesen megbeszéltem, igent mondott, majd elrohant Vanival kergetőzni. Nehéz szívvel, minduntalan visszanézve kiléptem a kapun fél tizenegykor. Beszálltam a kocsiba, majd csigalassan elhajtottam az ovi mellett. Zita és Vani Mártikával libikókáztak, és teli torokból énekelték a hintapalintát. Tettem egy kört a városban, barátnőm felkarolt egy kicsit, majd egy óra elteltével visszaosontam. Zita Margónéni ölében ült, nézték a nagyokat, akik épp mezítláb pocskoltak a fellocsolt udvaron. Majd kaptam egy puszit, és elvonult a nagycsoportos Nikikével,kereszttesójával kergetőzni. Bemenni nem akart, pedig esett össze a fáradtságtól. Mindenáron maradni akart még az oviban. Aztán sajnos volt egy baleset is, Vani leesett a csúszda harmadik lépcsőfokáról.(Az anyukája is ott állt pedig mellette) Csúnyán szétrepedt a szája, és felhorzsolódott az álla.
Aztán persze elköszöntünk, előtte még megnéztük az ágyakat,hogy hol is fognak aludni a gyerkőcök (most a tornateremben, mert azt jól lehet szellőztetni, meg ventilátorozni). Zita azt mondta, hogy majd neki is lesz ilyen ágya, akkor majd ott alszik Lucával, Katával meg Vanival. De nem most, mert nem hoztuk a Tentemedvét :) Édes volt nagyon. Aztán hazajöttünk, azóta pedig moccanás nélkül alszik. Biztos jól esett neki előtte a zuhany is, mert tiszta csatak volt szegénykém. Viszont a klímát meg még mindig nem merem bekapcsolni, mert az Ő szobájában van. De így is alszik, tisztára mint egy bárónő:
Úgyhogy jól sikerült a nap, mindenki túlélte:) Legalábbis a gyerek élvezte, én meg tök jól viseltem. Teljesen büszke vagyok magamra:)

Megérzés

Csütörtöktől vasárnapig dolgoztunk a házunkon. Nem egyszer úgy indultunk el,hogy Zizzencs még aludt. Este hétnél hamarabb egyik nap sem értünk haza. Mérges voltam magamra, mert tudom, hogy már csak nagyon kevés az együtt töltött napjaink száma. De kellett csinálni, nincs mese. Ilyenkor nagyon sajnáltam, hogy már csak egy autónk van.Mikor több volt, akkor nem okozott gondot napközben is hazaszaladni, István akkor sem maradt autó nélkül. Na mindegy.
Vasárnap délután már alig vártam, hogy hazaérjünk. Hiányzott nagyon a kis csitri. Ekkor csörgött a telefon, hétfőn vinnem kellett Csabit újra Miskolcra a kórházba. Nem akartam elvállalni, Zitával akartam lenni, de nem tudta volna más bevinni, én meg nem tudok nemet mondani. Minden esetre eltökéltem, hogy Zitát is viszem. Amíg a vizsgálatokra várunk, addig mi játszóterezünk, parkozunk, vásárolunk.
Igazi csajos napot tartottunk mi ketten. Reggel 8-ra már benn voltunk. A Szinva-teraszon megkávéztunk (vagyis csak én, Zita gyümölcskoktélt ivott),és elterveztük, hogy mit csináljunk. Még mindig elámulok azon, hogy milyen jól el tudunk beszélgetni, hogy mennyire okos és intelligens. Például mikor a felszolgáló nénitől kértem a kávét, és Zitától megkérdeztem,mit inna, akkor ezt mondta: MIVEL ÉN NEM SZERETEM A KÁVÉT, INKÁBB VALAMI GYÜMÖLCSLEVET KÉREK. MILYEN VAN? A pincérnő is tátott szájjal hallgatta cserfeskét, amíg teljesen egyedül kiválasztotta az innivalóját.
Aztán felugrottunk a könyvelőmhöz, addig Mancuska rajzolgatott a magával hozott jegyzetfüzetébe. Utána pedig a Népkertben kötöttünk ki. Láttunk, és videóra vettünk egy mókust, aki éppen egy makkot gyömöszölt a szájában, és egészen közelről engedte csodálni magát. Aztán egy bunkó kutyás ürge sikeresen felzavarta a fára. Van két játszótér is, mindkettőt kipróbáltuk. A régi fajátszótéren hintáztunk meg csúszdáztunk, aztán megkerestük az új építésű modern játszóteret. Van pici játszóhát tűzhellyel, ahol isteni karalábés zöldborsót főzött nekem Zita:) Itt már többen voltak, kicsit félénk is volt a kisasszony, inkább egyedül játszott,vagy velem. Én pedig csak néztem, és magamban borongtam, hogy egy-két héten belül már nem nekem főzőcskézik majd. Kifáradva, jókedvűen és nyakig koszosan hamburgereztünk egyet, majd felvettük a kórházjárókat egy óra körül. Mancus addigra annyira elpilledt, hogy bejelentette a kocsiban, hogy Ő szundikálni fog.És tényleg, kettő másodperc múlva már olyan mélyen aludt, hogy hazaérve simán berakhattam az ágyába.
Ma pedig az oviba néztünk el délelőtt. Megismerkedtünk az óvónénikkel. Az egyik egy 28 év körüli vékony, halk hangú néni, Andi. A másik egy teltebb, idősebb, Ő pedig Mártika néni. Ő vidám, mosolygós, nagyon szimpatikus asszonyka. A dadusunk pedig Zita keresztapjának a rokona, Margó néni. Őt már régebbről ismerjük, aranyos nagyon. Szimpatikusak voltak nekem, leguggolva beszéltek Zitával, elvitték jelet választani. Pillangó lett. Aztán mondták, hogy ma délutánra tervezték hozzánk a családlátogatást. Elmondtam, hogy nem lakunk még ott,így azt elnapoltuk. Kitöltöttem az étkezéses papírt, kaptam egy másikat a hozandó dolgokról is. Majd jött a jeges zuhany: holnap reggel kilencre várnak minket, kezdődik a beszoktatás! Mit mondjak, bepánikoltam. Zita örült nagyon, Ő már ott akart maradni játszani, de én azt hittem, több időnk van még.Tévedtem. Talán jobb is így. Úgyhogy holnap kilenctől tizenegyig megyünk, mindketten ovisok leszünk:)

Bogács

Pénteken négy óra után tudtunk elindulni, Istvánom addig dolgozott. Mancust pedig direkt nem altattam el, hogy az autóban majd aludjon. Természetesen nem aludt egy szemet sem, várta a strandot. Úgy volt, hogy már nem megyünk fürdeni, de aztán változott a terv. Fél kilenctől éjfélig éjszakai fürdőzés volt, így mi is mentünk. Mancuska nagyon jól érezte magát, egy kis balesettől eltekintve. Ugyanis a medencében a lépcsőn szoktuk a karúszót ráadni, de Ő annyira izgatott volt, hogy elfeledkezett magáról, és nagy gyors léptekkel belement a vízbe. Elsüllyedt. István mellette állt, rögtön ki is kapta a vízből. Picit köhögött, de annyi is volt, már ment is vissza:) Nem egy ijedős fajta:)
Tizenegy óráig voltunk, szerencsére kevesen voltak, így jókat tudtunk ugrálni, dobáltuk egymást a vízbe, Mancus nagyokat búvárkodott. Még énekeltünk is:) Aztán elindultunk vissza a házhoz, Mancus ekkor már meitai-ban, mert fáradt volt. A háznál még nyüszögött, nem találta a helyét, haza akart menni,de aztán hamar elaludt. Mi pedig kártyacsatáztunk, röhögtünk, és fincsi feketeáfonyás koktélt szopogattunk:)
Szombaton is fürödtünk, jó sokat. Az idő jó volt, ez pedig azt hozta magával, hogy rengetegen voltak. Tanultam az előző esti nyűglődésből, így ebéd után elvonultunk a strand egy nyugisabb szegletébe, és Mancit az apukájával együtt álomföldre varázsoltuk. Aztán én addig pancsiztam, amíg Ők aludtak:) Este nem kellett sokáig altatni Zitát sem, mivel sokat rohant, bringázott, nagyon elfáradt. Apa is, így Ők ketten hamarabb elaludtak:) De azért előtte még egy jó nagyot Aktivitiztünk. Isteni volt, rég röhögtem ilyen jót. Bár azt megfogadtam, hogy legközelebb csapattagnak kevésbé illuminált társat választok:) De mindent összevetve nagyon jó volt.
Vasárnap imét fürödtünk, majd mi hamarabb elindultunk hazafelé, hogy Zitacica aludhasson egyet a kocsiban. Még ki sem értünk Bogácsról, de már horpasztott.
Rövid pihenés volt, nagyon kényelmetlen ággyal. Viszont nagyon jól esett. Főleg, ha arra gondolok, hogy szerdától csináljuk a tetőt... Remélem, jó időnk lesz, sok segítséggel:) Akkor vasárnapra szép új tető figyel a házunkon:)

Mi vár ránk hétvégén?

Barátok. Gyerekek. Oltári nagy röhögések. Pancsolás. Sütögetés. Jóízű beszélgetések. Világmegváltás. Ezerízű Sangria, jégbe hűtött eperkoktél. Éjszakába-hajnalba nyúló nagy kártyacsaták. Vagy éppen társasjátékozás, felnőtteknek való. Ágyba ájult,elfáradt gyermek. Bogács. Már alig várom...
Az utolsó "nyaralásunk" az ovi előtt.
Köszönöm a sok hozzászólást az előző nyavalygásomhoz. Sokat segített. Legalább tudom, hogy mindenki átesik ezen. Még azok is, akik nem az első gyermeküket engedik ki a kezük közül. Sokat fogok oda visszajárni, töltekezni belőletek!

Egy hónap...

Ha vársz valamit, akkor nagyon-nagyon lassan telik az idő. Ha nem várod, nem foglalkozol vele, akkor teljesen mindegy, mennyi idő múlva lesz. De ha félsz valamitől, akkor nagyon hamar eltelik. Most két tűz között vagyunk. Zita számolgatja a napokat. Én rettegek tőle. Ő mindig mondogatja: SOKÁRA LESZ MÉG SEPTEMBER. Én szerintem nagyon hamar itt lesz.
Ma összebújva, egymást ölelve néztünk mesét. És el sem tudom képzelni, hogy egy hónap múlva ez már nem így lesz. Tudom, hogy ez a dolgok rendje. Én is megbarátkozom majd vele. De most még jól esik nyavalyogni, félni. Ez még az én időm. Még egy hónapig az én icipici kislányom lesz. Én adok puszit a bibijére, amit nekem mutat meg először. Én szárítom fel a könnyeit, és én nevetek vele először egy jól sikerült poénján. Én vagyok vele reggeltől- estig. A déli alvásához én rimánkodom ágyba, nekem csicsergi el ébredés után az álmait. Én adok neki kakaót, én vágom fel hat darabra az almáját. Nekem hozza a könyvet olvasni, én szorulok be vele a kis házikójába játszani. Én ugrálok vele kifulladásig a trambulinon, és én rohanok utána égnek meredő hajjal, amikor a dombról bringázik le. Igaz, én kapok idegsokkot a hisztijétől és a vég nélküli nyávogásától is. Bevallom, olyankor alig várom már, hogy ovis legyen. De ez olyan kevésszer van! (Majd juttassátok eszembe a következő hisztikor is)
Félek, és várom is. Nem tudom, hogyan lesz. Ismeretlen vidékre tévedtünk. Nem tudom, mit kell venni neki, mit kell vinni, milyen ruhát és cipőt adjak rá bentre. Fogják tudni az oviban, hogy a gyermekem csak 6 darabban fogyasztja az almát? Hogy nem kell meghámozni neki? Hogy nagyvécézéskor fogni kell a kezét, mert szenvedni szokott? Hogy elalváskor jóéjt puszit kell adni neki? Hogy a takarót keresztben kell rárakni, mert hosszában rögtön lerúgja? Hogy ha valamit nem tud, akkor csak dicsérni és biztatni kell, és akkor szárnyakra kap? Hogy Ő az én egyetlen drága kincsem, és nagyon-nagyon kell rá vigyázni??????

Körbevezetlek titeket az otthonunkban

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kell sok időnek el kell telnie, hogy egy házat vagy lakást úgy igazán az otthonomnak tekintsek. Amiben most lakunk itt Kazán, azt 10 éve építettük. Természetesen ez sem ment akkoriban simán, Istvánomat elvitték közben katonának, miegymás. De készen lett kis túlzással, aztán beköltöztünk. Emlékszem, a legtöbbet a konyhánkra vártunk. Szóltunk tavasz elején a srácnak, hogy lassan készítheti. Nem kell sietnie, ráér 2 hónap múlva is. Karácsony előtt, miután többedszerre is leordítottam a fejét, akkorra készült el, akkor még szigorúan ajtók nélkül... no komment. Ráadásul nem is teljesen olyan lett, amilyet én akartam, de azt mondta az asztalos srác, hogy az úgy nem jó meg nem divat. Ráhagytam. (Na majd most:))

Mikor beköltöztük, akkor a kisszobát és a fürdőt tudtuk használni. Se pénzünk, se időnk nem volt egy ekkora házat berendezni. Találkozni is keveset találkoztunk, lévén hogy mindketten reggeltől-estig gályáztunk. Aztán csak sikerült a konyha, ami mellé egy ősrégi asztalt kaptunk, meg anyósék kanapéját. Az asztalhoz vettünk 4 akciós széket, véletlenül sem egy normális ebédlő legyen. Most már azért az is szép lett.
De a lényeg, 10 év után talán most merem azt állítani, hogy otthonunk van. Még mindig híja van sok mindennek, de már nem érdekel. Ide én már nem veszek semmit.
Hétvégén nagy átrendezésben voltunk, régóta szerettem volna a cipős szekrényről eltávolítani a tévét. Októberben még arról volt szó, hogy karácsonyra meglepjük magunkat egy ilyennel, de aztán inkább házat vettünk... Talán majd most karácsonyra sikerül. Addig viszont gyártottunk egy polcocskát ketten :)
Kis aranyos, bár a falat teljesen át kellett fúrni, hogy a hetvennéhány kilós tévét elbírja, de most már aranyos lett. Végre a gyermekem sem bámulja három centiről az aktuális kedvenc reklámját, mert most már magasan van. Még a cipőst szeretném elrakni onnan, de most nem megy, hogy gyártassunk egyet. Addig meg már jó így, amíg nem költözünk.
A mi szobánkban
 
is felszedtem végre a macimintás szőnyeget, amit kisúrolva aztán (mivel most végképp nem telik másra) leraktam a Manciszobába.
 
Nem a legszuperebb így, de Zitának tetszik, és ez a lényeg. Sajnos már erre a házra nem fogunk költeni. Így hát csak próbálom a jelenlegi helyzetet kihasználni. Még tervezem, hogy felrakok Mancusnak egy függőágyat, de még nincs kiötölve, hogy hová. A mi szobánkban egy tisztasági festés lesz még, meg talán sikerül a macis dekort is lecserélni. A nappali
 
festéséről sikerült magam lebeszélni, arra a kis időre már minek címszóval... Még az akvárium alá
szeretnék egy szép szekrényt, de azt sem már ide vesszük meg.Ha meg sikerül, akkor a konyhapult falába beépítjük a halacskáink kuckóját.Vagy épp egy ilyet gyártatnánk. Bár már ott tartanánk...

Pihentető vasárnap

Tegnap, miután fél Szlovákiát bejártuk a szakadó esőben tök feleslegesen, megkérdeztem párocskámat, hogy vajon mit is fogunk vasárnap csinálni. Hát pihenni - volt a villámgyors válasz.
Ehhez képest reggel kilencre már felszedtük a szőnyegeket, a hálónkból kipakoltam és odébbtoltuk a szekrényt, mert kiszedtem alóla a macimintás padlószőnyeget, átfúrtuk a falat és felraktuk a tévét a magunk készítette polcra, visszatoltuk és visszapakoltam a szekrényt, a padlószőnyeg már ázik, leportalanítottam és átmostam minden nippet. Ha valaki még egyszer azt mondja, hogy a vasárnap a pihenésé, azt pofán vágom - a porszívóval...

21 éve már...

Sok minden változott egy év alatt. De még mindig ugyanannyira hiányzik!
Szeretlek Apukám!

Idős bácsi kinn az utcán

Sétálok ma a házunk előtti utcán, Mancika futóbringál. Idős bácsika jön felém, rám köszön. Visszaköszönök, közben szólok Zitára, hogy Ő is köszönjön.  A bácsika megnéz minket,majd így szól:
-Ez a Te gyereked? Nem is tudtam, hogy gyereket szültél.
-Igen, az enyém. Már bőven elmúlt két és fél éve, hogy velünk van.
-Nem is tudtam. Miért nem szóltál?
-???? Nem tudtam, hogy szólnom kellene.( Azt hittem, hogy viccel)
-(Bácsika kezd felpaprikázódni) Mér ne kéne! Attól, mert te itten szülöd a kölyköket, nekem még tudnom kéne róla!!!!
- Szerintem össze tetszik keverni engem valakivel. Nekem ez az egy gyermekem van.
-Nekem te ne mondd meg, hogy nem ismerlek, ismerlek a családoddal eggyütt. Majd jól megmondom én anyádnak!!! (már tiszta ideg, félő, hogy infarktust kap)
- Ne tessék haragudni, de tényleg össze tetszik keverni valakivel! Nekem nincs más gyerekem, meg amúgy sem itt lakik az anyám!
- Attól, hogy csak ezt neveled, attól még többet szültél, akit az anyád nevel. De én megtanítottalak vóna, ha az én gyerekem lennél.... (és mondja és mondja...)
-(Közben én elindulok a gyerekemmel az ellenkező irányba)Ne tessék velem kiabálni,miközben nem is tetszik ismerni.
-Ismerlek én tégedet,Marikám, majd jól megveretlek apáddal!!!
Én szépen  hazaindultam. Közben azért kíváncsi lennék, vajon ki lehetett az a Marika :)

Ősz hajszálak

Tudom, az idő múlásával is szaporodhatnak, de a genetika is közrejátszhat benne. Nálunk most a sok véletlen és a stressz miatt tuti, hogy a festék alatt már ősz vagyok. Csak két példát említenék az elmúlt hétről és máról.
A garázsajtónk fémből készült, a nagy része közepén pedig ablak van. Pár hónapja amikor álltam volna ki kocsival és nyitottam az ajtót, a lefelé nyíló ablak kicsapódott. Szerencsém volt, kis méretemnél fogva csak a halál szele súrolta a fejemet. Baromira megijedtem, mert az ablak baromira nehéz, ha annak az éle fejbe talál, akkor nem írnék már nektek. De szerencsém volt, csak az ajtó belső burkolatát törte be a kilincs. Szóltam ekkor Istvánnak, hogy majd csináljanak vele valamit, mert életveszélyes. Megígérte, hogy megcsinálja. Aztán pár napja, amikor épp az akváriummal foglalkoztam, egy dörrenést majd egy kiáltást hallottam kintről. Kirohantam. Megláttam Istvánt, ahogy a garázsajtóban fekszik a földön. Hirtelen azt sem tudtam, hogy telefonért rohanjak be, vagy hozzá. Odarohantam hozzá, fogta a fejét, élt. De moccanni sem tudott,annyira fájt neki. Eltelt pár perc, amíg be tudtam támogatni a nappaliba. Szerencséje volt, bazi nagy. Sem a kilincs, sem az ablak éle nem érte, hanem a kettő között az ablak kerete vágódott a fejének. Nem repedt ki, de egy férfiököl nagyságú púp lett a fején. Jegeltük, percenként néztem a pupilláját, a szemeit. Istennek hála, egy púppal ép pár órás fájdalommal megúszta. De senkinek nem kívánom hogy átélje azt az érzést, amikor a párját a földön fekve találja. Iszonyatos.
Aztán a ma reggel. Istvánom vécén, én kávézgatok, Mancus fekszik a tévé előtt a földön és Dórát néz. Én még alig látok ki a fejemből, csak lesek magam elé. Egyszer csak Manci fuldokolni kezd. Fekszik a hátán, öklendezik és nem kap levegőt. Odarohanok, a hasára fordítom. Látom, hogy a kezében egy pénzérme van. Gyorsan kapcsolok, úgyhogy fejjel lefelé fordítom a gyerekemet, István pedig a hátát ütögeti. Kiesik a szájából egy újabb pénzdarab. Ezután már felsír, csillapíthatatlanul zokog, nagyon megijedt. Én azt sem tudom, hogy örüljek, vagy kegyetlenül lecsesszem. Soha nem vett a szájába semmit, amit nem lehetett. Születése óta soha!!! Majd három évesen kezd el elmenni az esze... Borzalmas volt. Szerencsénkre megláttam a kezében a pénzt, így tudtam, hogy az lehet a ludas. De ha nem tudom, ha nem látom, hanem csak várom, hogy kiköhögje magát... komolyan belegondolni sem merek. Istvánom is csak nézett meg ölelt minket, félig felrángatott gatyában. Nem tudta, hogy megszólaljon-e, hogy ekkor kezdjük el elmagyarázni Zitának a dolgokat?Mikor eddig tudta? Úgyhogy percekig csak öleltük egymást, próbáltuk Mancust megnyugtatni. Kérdeztem, hogy volt-e még nála, de azt mondta, csak kettő volt. (Elhittem neki, tizenötig bármit megszámol) Én pedig két véglet között ingadoztam. Legszívesebben lekevertem volna egy baromi pofont a kisasszonynak, hogy rájöjjön, mekkora állatságot művelt. De a másik végletet választottam, és csak öleltem őket. Ekkor jutottam el arra, hogy ezt a két történetet lejegyezzem. Mert addig nem akartam. Nem akartam újra felidézni. Szerencsénk volt. Szeretnek minket odafenn...

Elszakadás

Tegnap kocsival felvittük reggel Istvánomat a nagy autóért,amivel dolgozni jár. Utána beugrottam a keresztfiamékhoz szólni, hogy nemsokára átmegyek és megcsinálom a hajukat. Keresztfiunk anyjával beszélgettünk kinn a kapuban, mondom neki, hogy hazaviszem a kocsit, aztán visszabringázunk, merthogy jó lenne Mancust lefárasztani. Mondja erre, hogy hagyjam ott nyugodtan Zitát, amíg vissza nem érek, addig eljátszanak ők vele. Azt tudni kell, hogy hiába ismeri őket Zita, csak keveset találkozunk, meg keveset is voltunk mostanában fenn. Ráhagytam szokás szerint Zitára, hogy döntsön. Megkérdezte, hogy mikor jövök vissza. Elmondtam neki, hogy 10-15 perc, nagyon sietek. Megkérdezte, hogy nem kell ott aludnia? Mondtam, hogy nem. Ő pedig adott egy cuppanóst, kézen fogta Adriennt, majd elindult vele befelé. Az ajtóból még visszaintegetett és kiabált:SZIA ANYA, MAJD AKKOR GYERE! Én pedig megdöbbenve, könnyekkel a szememben hazaindultam... nagyon korai ez még nekem!
(17 perc múlva érkeztem, addig egy hang nélkül játszott, tökéletesen otthon érezve magát. Azért a nyakamba ugrott,amikor megérkeztem :)

Emlék...

Van az úgy, hogy úgy tekintesz barátnak valakit, hogy nem is ismered személyesen. Nem találkoztatok még sosem, nem egy a baráti körötök, nem vagytok egykorúak, sőt, csak üzleti kapcsolatnak indult az egész. Így voltam én Margitkámmal. A munkahelyemnek a konkurens cégénél dolgozott, ügyfélfogadóként. Tehát jórészt ellenségek voltunk. De muszájból csak beszélnünk kellett néha-néha telefonon. Aztán egy hűvös reggelen ismét csörgött a telefonom. Valaki felsírt benne. Nagy nehezen kiderült, hogy Margitka az, csak éppen félretárcsázott. Nagy nehezen kiszedtem belőle, mi is bántja. Sok volt a vállán, a fiát le akarták csukni, nehezen bírta a stresszt. A félretárcsázásból másfél órás traccsparti lett. Ezután már nem csak a munka miatt beszélgettünk, de szinte barátok lettünk a nagyanyám korabeli asszonnyal. Jókedélyű, fanyar humorral rendelkező, rekedt hangját ezer körül is felismertem bármikor. Ő tudta meg legelőször a munkahelyemről, hogy Ficánkát hordom a hasamban. Ezt egy telefon alatt a hangszínemből kitalálta. Sokszor megbeszéltük, hogy találkozunk, egyszer útnak is indult a munkatársával, de karamboloztak. Így újra lefújtuk a randit. 2 hónapja beszéltem vele, öröm ujjongva hívott, hogy végre nyugdíjba ment. Azóta nem  beszéltünk. Nem tudott beszélni. Ma pedig már más barátokat keres odafenn, az angyalok között. Mert biztos vagyok benne, hogy Ő visszatért az angyalok közé. Pénteken veszünk tőle végső búcsút. Én csak itthon, egy pohárka borral, ahogy mindig is találkozni akartunk. Csak Ő fog hiányozni innen....hiányozni fogsz, Margitkám!

Mindennapok Mancikával

Elég sokat vagyok itt néma mostanában. Ennek oka a sok háztáji munka, de az a lustaság is, ami eléggé jellemző rám. Sokat éjszakáztunk mostanában, elvégre kisasszonyka nem szerette volna, ha elmulasztom az utolsó gyönygöcskéjének a világrajövetelét. Így hát bejelenthetem, hogy az én nagylányom 2 nap híján 32 hónaposan végre valahára 20 fogú lett. Örömmámorban úsztam a pár  napja bekövetkezett átaludt éjszaka után... persze még van, hogy felkel inni, vagy éppen múlt héten három egymást követő nap is elszórakoztatott hajnali fél háromkor az üvöltéses-ordításos hisztijével.Persze, én vagyok a hibás, mert a hisztielindító szót kimondom. NEM! Vagyis nem mondhatja éjjel fél háromkor, hogy kialudta magát, sőt, csúszdázni sem viszem el. Vagy éppen nem fogom neki az estejót elénekelni 33-szor. Sajnos a mi gyerekünknek ilyen sanyarú sorsa van. Az utolsó (remélem) félhármas bulikor már annyira hisztis voltam én is, hogy az önsajnálat hatására a gyerekem ágya mellett elsírtam magam. És láss csodát! Babszem Janka abbahagyta a rúgkapát és másodpercek alatt nyugovóra tért! Reggel pedig így ébredt: ANYA,UGYE NEM SÍRSZ MÁR? ÉN SEM SÍROK, OKOSAK VAGYUNK MINDKETTEN!
Azóta csak egy párkortyos randink van éjjel, vagy még az sem. Utóbbinak  természetesen jobban örülök :)
Amúgy egy nagyszájú, cserfes kis fruska, hihetetlen szövege van, néha a falat kaparom a röhögéstől. Sajnos a hiszti az maradt, bár valamivel jobban kezelem én is, hogy kevesebbre redukálta.  Menni, kirándulni, vásárolni, vagy csak épp autókázni kimondhatatlanul szeret, olyankor egy hangja sincs. Vagyis van, mert végigcsacsogja az utat. A legjobb, amikor navigátorkodik. APA, VIGYÁZZ AZ AUTÓRA, SZÉPEN KERÜLD KI! vagy: MIÉRT NEM ELŐZTED MEG? A MI VERDÁNK BIZTOSAN LEELŐZI AZ A MÁSIKAT OTT ELŐTTÜNK.ÚGYIS CSAK TOTYOG.MINEK ÜLT AUTÓBA AZ ILYEN??? vagy: BIZTOS, HOGY ERRE AKARTÁL JÖNNI? SZERINTEM NEM JÓ HELYEN KANYARODTUNK LE.a HÁZIKÓNK/BOLT/DÉDIÉK NEM ERREFELÉ VAN/LAKNAK! AMÚGY MEG ANDIHOZ IS BE AKARTAM KÖSZÖNNI, ÁLLJ MEG LÉGYSZÍVES!
Otthon is reggeltől estig csak beszél. Ha felnőttekkel, akkor szép tisztán, de ha csak játszik, akkor sokat selypít és halandzsázik. Imád szerepjátékokat játszani, szívesen főz mindenkinek, egyre többet babázik, de imádja még mindig az autóit is. Sokat fest és rajzol. Általában csak krikszkrakszokat, de ma reggel egy szép szabályos babafejet is rajzolt, szemmel,orral, szájjal, füllel és fülbevalóval, valamint három szál hajjal. Ez már bárki által felismerhető lett. Gyurmatémát mostanában hanyagoljuk, de persze ez is az én hibám. Valamelyik nap éppen gyurmázás mellett kellett wc-re mennem.Kicsit tovább voltam, így kisasszony a konyháját, az enyémet, illetve a szőnyeget is kidekorálta gyurmával. Főzött. Inkább nem mondtam rá semmit, de mostanában sajnos elfogyott a gyurmánk :)
Rengeteget vagyunk kinn az udvaron, futóbringázik, motorozik, rohangál, macskázik vagy épp medencézik. Mostani nagy kedvenc, hogy a járdánkra, ahol a nagy autó által megsüllyedt ,oda vizet öntök, és ott pacsál csupasz lábbal. A két ház között rohangál, távolról beleugrik, vagy épp megpróbálja átugrani. Közben pedig sikít, kacag, magyaráz. Imádnivaló.
Szeret velünk jönni az építkezésre is, bár a hőség és a sok meló miatt egyre kevesebbet tud jönni. Sajnos mostanában az ottani környezet nem épp gyermekbarát. Ha kimegyünk, akkor üdvözli rögtön a szomszédokat, ha kinn vannak. Nekik is belopta már a szívükbe magát. Három helyről, szinte minden nap kap valamit, akkor is, ha éppen nem jött velünk. Akkor elküldik velünk. Imádják. Bár igaz ami igaz, nem lehet nem szeretni a mókázásával, a mindig kacagó szemével és szájával.
Ő pedig számolatlanul osztja a puszijait, csilingelő hangon köszön mindenkinek, legyen az a szomszéd néni, vagy csak egy pici ugrándozó béka. Hihetetlen energia van benne, képes reggeltől-estig ugrándozni, futni, szaladgálni. Nagyon ügyesen mászókázik és játszóterezik, minden gond nélkül felmászik a legnehezebb mászókán is. Az más tészta, hogy nem mer a magasból lecsúszni elsőre, csak ha a kezét fogjuk. Igen, tőlem örökölte a tériszonyát. Szépen megy lábujjhegyen, sarkon, talpa oldalán. szökken egy lábon, illetve hosszú másodpercekig megáll egy lábon.
Nem nagyon szoktam már megemlékezni  a hófordulóiról itt a blogban, de élőben mindig kap valami kis csekélységet, vagy csak a szokásos hóforgós puszikat. Ugyanis egész szép puszigyűjteményünk van nekünk hármunknak. Van Hóforgós puszi, Jóéjt puszi, Jóreggelt puszi, Kedves puszi, Erős puszi, Csokis puszi, Vizes puszi, Bibi puszi, Gyógypuszi, Bocsi puszi,Össznépi puszi, Trombitás puszi, Csicsergős puszi, Csücsöri puszi,Szeretlek puszi Haragszomrád puszi, Munkábaindulós puszi, meg a Siesshaza puszi. Biztosan van ,amit kifelejtettem, de majd akkor pótolom. Ja igen, az apáspuszi.

Valahogy teljesen átalakult az utóbbi hónapokban.Nagylány lett. Nagyon várja már az ovit, a gyerekeket, azt hogy velük játszhasson. Ha elmegyünk az ovi előtt,akkor mindig megjegyzi, hogy EZ AZ ÉN ÓVODÁM! Aggodalommal figyelem, ahogy felnő. Nagyon hamar elmúlt az az időszak, amikor még én voltam neki a világ közepe. Most már háttérbe szorultam, kitárult számára a világ. Már nem mindig kell a segítség, már egyre önállóbb.  De én ott vagyok mögötte a gyógypuszijaimmal, a szeretlek puszijaimmal. Mert azért azok még elkelnek. Mint ahogy még nekem meséli el a napját is először, ha nem vagyunk együtt. Remélem, még jó sokáig nekem mesél majd!

Összehasonlítás

Avagy miért is jobb kettő gyerek egynél.

1. Kettő gyerek eljátszik együtt.
2. Kettő gyerek mellett,  nem neked kell négykézlábazni a székek-asztalok alatt. Vagy csak kevesebbet kell.
3. Kettő gyerek prímán eljátszik két vödörrel és lapáttal, holott ha csak egy van, akkor az veszekszik, mert egyik sem jó neki.
4. Két gyerek úgy ki tudja fárasztani egymást, hogy a déli altatást már félvállról veszed. Sőt, ebéd közben azon röhögsz, hogy melyik ejti bele a fejét hamarabb a levesestányérba.
5. A két gyerek ugyanannyit eszik, mint egy. Ugyanis kettőt sokkal nehezebb 5 percre leültetni enni.
6. Két gyerek frankón össze tud veszni két tökegyforma motoron. Azelőtt az egy gyereked veled veszekedett, hogy melyikkel menjen.
7. Bringázás közben nem veled veszekszenek, hogy merre akarnak menni, hanem egymással :)  (tudom, hogy gonosz vagyok :))
8. Amíg te kidudvázod a virágoskertet, addig a két gyerek szépen elhordja a gyomot a csirkéknek. Egy gyerekkel nem lehet dudvázni, mert egyedül unalmas neki dudvát hordani.
9. A két gyerek ugyanakkora hangzavart csinál, mint egy.
10. Kuplerájt is.
11. Ha megunják az egymással veszekedést, akkor prímán hallgatnak rád, miközben igazságot teszel. Egy gyereknél nem tudsz igazságot szolgáltatni, mert alapból nem hisz neked :)
12. Két gyerekre ugyanannyit kell mosni, mint egyre. Ugyanis ha mindkettő retkes, nem tűnik nagyon fel, meg nem is lehet őket átöltöztetni játszás közben. Csak utána.
13. Ebéd előtt nem kettő kezet mosol meg, hanem két komplett gyereket.
14. Elárulom, ha csönd van, akkor együtt csinálnak valami disznóságot!!! Viszont szépen tudják egymásra kenni :)
15. Vígan eljátszanak egy motorral ketten, de egy nagyméretű trambulinon már összevesznek. Ugyanez igaz minden más játékra is.
16. Biztosan van még összehasonlítás, de most csak ennyi. Viszont,amiért nagyon-nagyon megéri, az a dupla adag szeretet. Egymással versenyeznek, ki tud több nyálas puszit adni a " szenvedő " alanynak, aki én vagyok :)

Szerdánk

Ha valaki ebbe a napba még többet be tudott volna zsúfolni, annak esküszöm Nobel díjat adok...
Olyan szép nyugisan indult, reggeli, kávézás, Mancijátszás. Kilencre már mamáméknál voltunk, Mancikát leadni. Aztán elmentünk anyósért a kórházba, vártunk egy fél órácskát a zárójelentésre. (Volt mellettünk egy srác, hapcirohamot kaptam a sok büdös parfümjétől. Mindenáron meg akarta műttetni a sérvjét, amire 4 orvos is mondta, hogy semmi bajt nem okozhat. Ő ott siránkozott mellettünk, hogy nem tud elmenni a haverokkal sehová, mert fáj a lába, meg focizás közben is fáj neki. Ja, meg vissza akarják hívni dolgozni, mert már öt hónapja táppénzen van. Én akkor kezdtem el könnyesre röhögni magam, amikor előadta magát, hogy egyszer majd kipukkad, kizáródik a sérve, meg lehet, hogy rámegy a prosztatájára.Vagy a gerincére, és akkor nem csak hasi sérve, hanem gerincsérve is lesz,. Vagy esetleg a szívére is rámehet, már néha annyira dobog neki... Ekkor elmentem onnan, annyira kellett röhögnöm...)
Aztán anyóst hazavittünk, majd irány vissza Barcikára. Meglocsoltuk a betont, majd telefonáltam egyet, hogy jó lenne, ha hoznának holnapra is betont, mert le kellene önteni a terasz alapját. Ekkor fordult fel a napunk. Ugyanis a srác annyit mondott nekünk, hogy egy órán belül ott lesz nálunk a mixer. (Nekünk fél1-re kellett volna fogorvoshoz menni Miskolcra, segítségünk meg senki nem volt.) Közben a tesóm is megérkezett, egy kocsinyi sóderral. Míg azt Istvánnal lepakolták, én kocsiba pattantam, hazaugrottam apósért. Közben végig telefonálgattam, segítséget intéztem. Mire 20 perc múlva visszaértünk,  akkor fordult be az utcánkba a mixeres kocsi. Villámgyorsan lebetonoztunk, addig én letárgyaltam a fogdokival, hogy ötig mehetünk. Fél háromkor indultunk el Miskolcra. A fogorvosi váró üres. Sajna a fogdokinak az asszisztense elfelejtette közölni velünk, hogy oké, hogy fél egykor még Miskolcra kellett volna mennünk, de utána már Szendrőbe várnak minket. Úgyhogy gyorsan vissza a kocsiba (útközbe vettünk 4 mázsa cementet, hogy legyen estére, szegény kocsim szenvedett a túlsúlytól). Négy után estünk be a szendrői váróba, ahol annyian vártak, hogy a teraszon tudtunk csak letelepedni. De semmi baj, a teraszról pont a vizsgáló székbe lehetett látni, úgyhogy közben jókat röhögtünk a dokival. Még arra is megkért minket, hogy szedjünk belépőt,aztán majd felezünk :) Öt után végeztünk a mintavétellel, aztán irány vissza barcikára. Após addig bezsaluzott, mi szereztünk 3 segítséget, úgyhogy még a maradék betonozást is elvégeztük. Negyed10-kor mentem a gyermekemért, aki addigra már annyira hiányzott, hogy már értelmesen beszélni sem tudtam. (Fel kell jegyezni a tényt, hogy délben egy szó nélkül elaludt mamiéknál!!!) Itthon még gyorsan vacsorát sütöttem, halat rántottam. este tízkor...  aztán végül is senkit nem kellett altatni, hamar beájultunk. A csütörtökünk sokkal nyugisabb és szebb volt, reggel Istvánom még megcsinált 3 címet, aztán irány a Tiszaújvárosi strand! Nagyon jó napunk volt, Zita keresztszüleivel voltunk. Anikóval rengeteget csúsztunk az új csúszdán, meg is beszéltük, hogy legközelebb csak ketten megyünk, és reggeltől-estig csúszdázni fogunk :) Hazafelé Mancikát nagyon hamar agyonverte az álma, itthon pedig gyors vacsit követően folytatta is reggelig :) Reggel István megkérdezte tőlem, hogy volt-e most fel Zita éjszaka, merthogy Ő nem hallotta. Mondtam, hogy én sem :) Úgyhogy valószínűleg aludhatott egész éjjel:)

Azért vannak a jó barátok...

Én már nem is mondok semmit, ez a post elmond mindent. Bár hozzá kell tennem, Lilikém egy picinykét elfogult az irányomban, úgy vettem észre. Nagyon-nagyon jó volt náluk, alig várom, hogy beváltsa a "fenyegetését" és tényleg itt is szétszedhessék a lányok a házat!

Epekő

Ma délelőtt vittük be anyóst a kórházba, epehólyag-epekő eltávolításra. Holnap műtik. Addig a családban -Mancus kivételével- én leszek az egyetlen házisárkány :) Szegény anyós nagyon retteg, na nem a műtét miatt, hanem a kórháztól. Mert Ő pszichikailag nincs teljesen rendben, tele van fóbiával, ki is van emiatt már 30 éve nyugdíjazva. Itthon nincs vele gond, mert nem kell mennie sehová, így jól elvan. De amint menni kell valahová, már pánikol. Nagyon remélem, hogy hamar túl lesz rajta és már itthon lábadozhat.
Szegény Zita nem érti,miért nincs itthon mamija. Ma, amikor jöttünk haza, ránk szólt, hogy elfelejtettük mamit hazahozni a kórházból. Miután elmondtam neki, hogy benn marad, sírt. Kis cukifalat lányka, ami a szívén, az a száján.

Az előző bejegyzés margójára

Meglátszik, mennyi mindent kell még tanulnom az életben. Szeretetről, megértésről, elfogadásról.
Könnyes szemmel olvastam a kommentjeiteket lányok! Nem tudom elmondani, mennyit jelent minden egyes szó nekem. Rengeteget! Soha nem fogom tudni meghálálni azt a tényt, hogy befogadtatok ebbe a közösségbe, hogy megértetek és szerettek. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!! Megígérem, hogy megjavulok! :)

Levertség,tavaszi fáradtság vagy depresszió?

Igazából magam sem tudom, mi volt velem az utolsó időben. Kívülre nem nagyon mutattam ,próbáltam palástolni az érzéseimet, de aki igazán ismer, az tudja, hogy most valahogy nem Én voltam. Nem volt kedvem semmihez, monoton és kiégett voltam. Nem voltak tanulások, kirándulások, nem volt hozzá türelmem. Ha elmentünk valahová, akkor legszívesebben már hazamentem volna. Nem bírtam a kritikát, legszívesebben mindenkinek a fejét haraptam volna le. És a legjobb az egészben, hogy utáltam saját magam. Nem akartam így érezni, szerettem volna újra felhőtlenül kacagni, virágot szagolni, Mancival bolondozni. Nagyon rossz így. Néha, még mindig elő jön. Bebeszélek magamnak hülyeségeket, hogy engem senki nem szeret meg ilyesmiket. Mint egy dacos kis gyerek. Próbálok kimászni ebből a magam vájta mély gödörből. Talán, ez a post is egyfajta segítségkérés. Hogy talán azok, akik látnak, azok tudják azt, hogy nem jó így nekem, és hogy mit lehet tenni ellene.
Lehet, hogy holnapra elmúlik, de aztán újra visszajön. De én ezt nem akarom. Boldog vagyok, szerelmes anya. Jó így most nekem. Akkor miért ment el az eszem? Miért vagyok dühös? Miért érzem ezt???? Nem akarom, nagyon nem. Szeretnék újra felszabadultan írni a lányomról , a páromról, magunkról, a mindennapjainkról. De nem megy. Sok elkezdett posztom landolt a virtuális szemetesládámban. Már csak abban reménykedem, hogy én nem fogok ott kikötni. Nekem haza kell jönnöm. Mosolyogni. Szeretni.

Mindenről

Nem értem ezt a gyerkőcöt! Napok óta alig alszik, vagyis jobban mondva nem lehet elaltatni. Tegnap reggel hatra mentünk Barcikára, két mixerrel hoztak betont. Aztán háromra hazaértünk. Mancika, mintha nem is alvásidő lenne, vígan játszik nagymamival. Egyszerűen nem tudta lerakni aludni, nem akart. Még sírt is. (azzal pedig mamit leveszi a lábáról). Aztán ötkor visszamentünk Barcikára, Zitát meg nagymamimhoz vittük fel, hadd játszanak Noellel. Este jó későn értünk fel érte, tízkor. De még akkor sem akart aludni. Hazaértünk, már akkor alig beszélt,annyira fáradt volt. 2 perc alatt elaludt. Reggel persze ébresztenem kellett, mert nem akart felkelni, én meg nem akartam azzal is összezavarni a napunkat, hogy tízkor kel fel, egykor meg fektetem. Ma délelőtt amúgy kétgyerekes lettem, nagybátyám fiacskája, Noel van itt velünk. Zoli sódert ment hozni nekünk a kamionnal. Jókat játszottak, futóbringáztak, pancsoltak, most pedig alszanak. Jobban mondva Noel egy perc alatt elaludt, de Zita már a hatodik körét futja, mert mindig kitalál valamit. Csak elfelejtette, hogy az anyja vagyok, és én nem reagálok arra, amikor elhaló hangon sóhajtozza kifelé a szobájából, hogy Ő rögtön éhen hal. Vagy szomjan. Vagy a tentemedve megverte. Vagy szomjas. Mindegy, csak aludnia ne kelljen. Márpedig ugyanolyan makacs vagyok, mint Ő ,úgyhogy aludni fog, ha addig élek is.Ugyanis ha már elaludt, képes lenne 4-5 órát is aludni, nála csak az elalvással vannak bajok. Na de majd kikúrálom :)
Aztán majd újra felkelthetem három után, mert megyünk vissza Barcikára. Dolgoznom kell, lagzis hajat próbálunk, sódert pakolunk meg locsoljuk a betont. Na meg elbúcsúzunk a barátnőméktől, mert holnap indulnak Horvátországba. Azért fáj egy picit a szívem, mert először úgy volt, hogy együtt megyünk, aztán mi mégis visszamondtuk, hogy hamarabb végezzünk a házzal. Na, jó szar ötlet volt, de ez van. Nem kell idén nagy nyaralás. Majd augusztusban megint egy hosszú hétvége velük, az majd feltölt minket :)

A lényeg lemaradt:

Ma hívott reggel Zita keresztanyja, akinek a lánya ugyanabba az oviba jár, ahova Zita is fog. Ma reggelre kiírták a felvett gyermekek listáját: Az egyik kiscsoport ,amiben 31-en indulnak, Zita neve is ott áll!!!  Felvették az oviba!!!!
Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Milyen nagylányom van már...

Hetes

Drága Beámtól kaptam a felkérést, miszerint szeretne rólam hét titkot megtudni. Megpróbálom.

1. Lusta vagyok. Javíthatatlanul és menthetetlenül. Ez azért is furcsa, mert amíg nem volt Zita,addig mindig mentem,mint a mérgezett egér. Úgy látszik,a kialvatlanság ezt hozza ki belőlem.
2. Bármikor elcserélném az anyámat bármire. Szeretem Őt, és köszönöm neki, hogy életet adott, de ennyi. Soha nem fogok neki megbocsájtani azért,amit ellenem tett. Soha.
3. Minden autónknak lelke volt. Hiszem és tudom is. Azt is, hogy hülye vagyok:)
4. Legtitkosabb vágyam amióta megszültem: szülésznő szeretnék lenni. Segíteni akarok, részt venni abban a csodában, ami egy új élet születése.
5. Van egy kispárnám,amit még apukám csinált nekem. Alig van benne már pár szál toll, de nem adnám a világ minden kincséjért sem. Van hozzá 2 huzatom. Szintén apa varrta, az ovis paplanhuzatomból. Egeres-zsiráfos. Csak és kizárólag azzal vagyok hajlandó elaludni,illetve fontosabb eseményekkor is velem van. Szüléskor is ott volt.
6. Imádok olvasni.Átkerülni egy másik világba. Kedvencem Fable. Megkaptam szombaton a páromtól az új könyvét, de nem mertem belekezdeni, mert akkor nem tudom lerakni. Tegnap este kezdtem el. Mindjárt vége...
7. Szeretek ablakot pucolni, amióta csodarongyim van hozzá. Csak hideg vízzel kimosom, letörlöm és kész. Mondjuk ettől függetlenül azért már lehetne pucolni...

Én már nem tudom tovább küldeni, mert sokaknál már járt. De mindenkinek nagyon szívesen elolvasnám a titkait :)

Büszkeség :)

Eddig,amióta Zita szobatiszta, mindig szólt, ha menni kellett. Aztán felállt a wc fellépőre, majd segítettem neki bugyit és nadrágot húzni, majd popsit törölni. Mindig mondogattam, hogy már egyedül kellene lehúzni a bugyit, de nem akarta.
Tegnap délután ültem a wc-n. Aztán kiabálást hallok a mellettem lévő fürdőből: APA?KI FOG ZITAPOPÓT TÖRÖLNI???  Teljesen egyedül bement a fürdőbe, bezárta magára az ajtót, a szekrényből elővette a bilit (ami azért volt itthon, mert vizeletet vettem vele tőle),lehúzta a nadrágját és bugyiját, majd pisilt! Én annyira örültem,meg olyan büszke voltam rá! Azóta wc-re is egyedül megy, nincs már JÖN A PISI! kiáltás, már csak törölni kell neki! Ő is töröl, de az még messze nem tökéletes. De felkapcsolja a lámpát is, meg lehúzza a wc-t is, meg illatosít is :) Tökre cuki, ahogy utánozza a mozdulatainkat!

Szomjazó

Meg van az eredmény. Az ultrahang tökéletes, dokinénink szerint is. A vér- és vizeletvizsgálat papírján 3 érték van megcsillagozva, mindhárom kevesebb egy kicsivel a megengedettnél. Utána néztem (éljen a net), meg a dokinéni is mondta, hogy gyerekeknél ezek az értékek általában alacsonyabbak. De azért egy vizelet vizsgálatot még megejtünk, de most esti vizeletből. Ugyanis a reggeli fajsúlya magas volt, koncentráltabb. Most megnézzük az estit is. De megnyugtatott, hogy semmilyen szervi elváltozása nincsen Zitusnak. Azt mondta, sajnos vannak ilyen gyerkőcök,akik ennyire keveset isznak. Ma eddig 3,5 deci víz, egy fél tányér leves és egy fél joghurt van benne folyadékként. Nem bírok többet belediktálni, ha belehalok sem. Annyi van még, hogy megyünk nemsokára tekézni, ott mindig sokat iszik. Hiába, a barátok :)

Áááááááááálmos vagyooooooook....

Tudom,akkor mi a francért ülök itt hajnalban. De Istvánom apóssal  meg a sógorral már barcikán vannak, ássák az alapot a garázshoz, én meg már nem feküdtem vissza. Manci úgy is mindjárt kel.  Az álmosságom fő oka pedig, tíz után értünk haza Barcikáról, locsoltunk meg barátoztunk. Aztán meg tacskóztunk, mert kifogyóban volt az itthoni készlet. Tizenegy után feküdtem le. Mancus háromszor ébredt éjszaka, a harmadiknál már verés is megfordult a fejemben. Ugyanis felkel és sír. Ha megölelem vagy felveszem, akkor ívben feszíti magát, rugdos, sikít. Ez meg jó pár percig. Na most vagy alszik ilyenkor, vagy nem tudom. Aztán mire a vérnyomásom felmegy az egekbe, addigra iszik egy, azaz egy kortyot, és visszaalszik. Ezt csinálta éjfél és három között háromszor. Ötkor pedig keltem. Azaz keltem volna, ha após fél ötkor nem veri meg azt a kurva redőnyt, hogy keljünk fel. Holott, tegnap is Őmiatta késtünk el... no komment.
Péntekről: Reggel hétkor az én kerek pocikájú gyermekem az ultrahang előtt könyörgött nekem, hogy : ÉÉÉÉÉHESSSSS VAGYOOOOOK! Esküszöm, mint egy afrikai éhező. Szem nem maradt szárazon (a röhögéstől). Amúgy ismét nem csalódtam a barcikai kórházban, öten voltak előttünk, mindenkit behívtak, mert a kartonozóból a bácsi köcsög volt, s direkt későn vitte fel a Mancika leletét. Mindezt azért, mert szóltam, hogy időpontunk van, éhes a kicsi, meg még vérvételre is kell mennünk. Úgyhogy már csak azért sem. Azért az jól esett,amikor a főasszony megjelent s lebaszta, hogy hogy képzeljük, hogy a kicsivel itt váratnak minket.( PROTEKCIÓ)
Odabenn Mancus erősen kapaszkodott a nyakamba, főleg mikor rájött, hogy egyedül kell feküdnie az ágyon. Megkérdezték, hogy fog-e sírni, mire mi apával egyszerre vágtuk rá, hogy nem, mert Ő egy nagy és okos kislány. Erre Mancus lopva kitörölt egy könnycseppet a szemből, majd legörbülő száját felfelé kanyarítva megjegyezte, hogy nem sírok. Azért a kezembe a vizsgálat végére elszorította a vérkeringést... Nagyon megdicsérték, hogy tényleg nagyon okos és ügyes, aztán a főorvos bácsi megjegyezte, hogy ez a lányka pont olyan szép belülről, mint kívülről. Büszkék voltunk rá nagyon.
Aztán ismét várakozás a vérvételnél. 12 ember volt előttünk. Ismerős bevitt minket.  Aztán benn kivártunk 12 embert, majd kaptunk egy papírt meg két kémcsövet, hogy menjünk fel a kilencedikre a gyerekosztályra, majd ott leveszik a vért. Ismét no komment...
A gyerekosztályon jó ismerősként fogadtak, majd azon tanakodtak, hogy ki olyan kőszívű, hogy ezt a szépséget megszúrja. Aztán egy dokinéni elvállalta, mert azt mondta, hogy Ő a legjobb. Nem túlzott. Jobb kézfejből 20 másodperc alatt levette a 2 kémcsövet. Sírás az volt, de csak minimális. Végig beszéltette Zitát, aki elmondta, hogy Ő ezért pogácsát fog kapni, meg alvás után fagyit. Meg hogy Ő is dokinéni lesz, hogy a nínósautóban majd jól meg tudja gyógyítani a gyerekeket meg a kutyákat :) Imádták:)
Kicsit véres lett a szandálja, nem győztek bocsánatot kérni, de a kedvességük és szakértelmük mindent megért. Visszavittük a vért,aminek az eredményéért majd hétfőn kell menni.
Hétfőn pedig forgalmas napom lesz. Reggel (hajnalban) beviszem aZuramékat Barcikára a házhoz. Utána Csabit visszaviszem a kórházba fél hétre, itthon van eltávon.  Aztán gyerekorvos kettőkor, meg a bátyám asszonykájával is kéne randiznom, ezer éve nem beszéltünk. Sűrű lesz. De a lényeg, hogy negatív eredményt kapjunk. Minden más semmiség.

Paramami

Amióta megírtam ezt a bejegyzést, nem sok minden változott. Még mindig keveset iszik, fél liternél már örülök erősen.  Mivel a pulmonológiás-allergiavizsgálatos papíruszt még nem vittem vissza a dokinénihez, így mára intéztem egy időpontot. (Mondanom sem kell, kisasszony orvosi táskával a kezében és sztetoszkóppal a nyakában ment dokinénihez, ahol kijelentette, hogy nem agysebész lesz (anya a hülye,tudom), hanem doktornéni!) Beszélgettünk az allergiáról, hogy nem erős, nyugodtan kapjon napi szinten tejet illetve tejterméket, mert az kell. Aztán elárultam az én parámat. Merthogy nekem ugye van a vesebetegségem. Aztán meg hogy Zita is keveset iszik illetve wczik. (napi szinten kettő és négy között van) Úgyhogy holnapra kaptunk egy beutalót hasi ultrahangra, meg vér és vizelet vizsgálatra. Csak hogy megnyugodjak, hogy semmi baja nincs az én gyermekemnek. (azzal az érzéssel nem tudom hogy fogok elszámolni, hogy miattam okoznak fájdalmat a gyerekemnek....)

Gyereknapos

Krónikus időhiányban szenvedek. De nem is baj, alakulunk.
Büszke vagyok és elfogult, de nagyon. Zita megkapta a vágyott futóbringát. Tíz perc után már nem akart mindenáron elesni, egy nap elteltével pedig felemelt lábbal lavírozik le a kapubeállónk lejtőjén. (Nekem meg sokasodnak az  ősz hajszálaim)
Az itt megjelent videó az vasárnapi, ekkor kapta meg a bringát, itt ismerkedik. Még itt eléggé döcögős, ráadásul csak kicsiket vettem fel, mert mindig jött valaki,aki nem kívánatos a világunkban :)
Nagyon-nagyon büszke vagyok !!!  :)
" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://fb.nemvaltozik.hu/i/s.png">

Szerencse-névnap

Egyszer már meséltem róla, hogy miért is kapta Zita másodikként a Hella nevet.  Nem szoktuk így hívni, rengetegen nem is tudják a második nevét. De az biztos, hogy amíg én élek, addig ünnepelni fogom. Ahogy minden egyes napot, amit együtt tölthetek vele, velük.
Boldog szerencse- névnapot kívánunk kis Tündérünk!

Kacagi

Amióta megszületett, azóta imádja, ha puszilgatjuk. Csiklandós nagyon, de mégis a kedvence, ha a hóna alatt vagy a nyakát csikizzük-puszilgatjuk. Annyira édesen és jóízűen bír kacagni, hogy a világ végére elmennék ezért a hangért. Bárki meghallja (leginkább ha István), csak nevet rajta. Isteni jó.
Valamelyik nap újra kérte, hogy csikizzem. Mikor elég neki, akkor tiltakozik, de ha abbahagyom, akkor is:) Bár nem a legjobb videó, de a hang szerintem kárpótol mindent:)

" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://fb.nemvaltozik.hu/i/s.png">

Szűkszavúan

Már kettő és fél éve, azaz 30 hónapja és 10 perce van velünk ez a piciny csoda. Csak szuperlatívuszokban tudnék róla és az együtt töltött időnkről beszélni. Imádom Őt, az anyaságot, és az APA és ANYASÁGOT!
Család vagyunk, most már kétésfél éve, meg tizenhárom perce. :)

Összegzés az elmúlt (majdnem egy ) hétről

Péntek:
Családilag reggel (hajnalban) megjelentünk a pulmonológián. Mivel időpontunk volt, amit még márciusban adtak. Fél nyolcra voltunk ott, fél kilenckor kiadták a sorszámokat.(Nyolckor kezdődne a rendelés) Az ötödikek lettünk. (csak szólunk, időpontra voltunk visszarendelve, mégis kell sorszám) Fél tízkor még egy árva orvosnak látszó ember nem jelent meg a rendelésen. Már mi is türelmetlenek voltunk, nemhogy Zita. Aztán tíz felé megjött a doki. (azért nem mentünk haza, mert rossz érzésem volt, tényleg csak azért vártunk.)Bement az első sorszámos, majd kicsivel később az első protekciós. Majd a második is. A harmadik és negyedik hazament, úgyhogy mi jöttünk. Aztán meg a hideg víz. A vérvétel eredménye egyöntetűen kiderítette, hogy Zita allergiás a tejre és a tejfehérjére, meg a tojásra. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak alacsony illetve közepes faktorban, tehát közvetve kaphat mindenből, tehát tej és tojás tartalmú dolgokat, de tejet és tojást közvetlenül csak nagyon keveset. (heti egy alkalommal kap, aztán majd meglátjuk)  Ja, és a vérvétel még kimutatta, hogy hajlamos a felső légúti fertőzésekre is. Azért is köhög meg taknyos már másfél hete... Nem tudok ezzel kapcsolatban mit mondani. Bosszús vagyok, mérges, és állandóan az jár a fejemben, hogy NEM MEGMONDTAM??? Mindenki, de tényleg mindenki lehülyézett,amiért nem kapott Zita ezekből a dolgokból csak 2 éves kora után. (a dokitól a védőnőig a rokonokon és barátokon át)Merthogy én is allergiás voltam a tejre és tojásra. Hiába vittem én orvostól orvosig, nem használt semmi. Holott én mondtam, hogy nem a tejcukrot kellene nézni, hanem a tejfehérjét. De csak az volt, hogy anyuka,ne aggódjon már mindenért. Na persze.Nem megmondtam?
Aztán csak lehiggadtam, és délután már Tibi bátyáméknál ünnepeltük a nagylánya 18-ik szülinapját. Isteni volt, a gyerekek jókat játszottak kint, isteni fincsi gulyást ettünk, nagyon jókat beszélgettünk, világot váltottuk. Kötelezővé kellene tenni ezeket az összeröffenéseket!
Szombat:
Reggel nyolckor szokásosan Szendrő, fogorvos Istvánomnak. Elsőnek érkeztünk, 3 perc múlva már meg is kapta a szuriadagját. Aztán kijött a doki, és időt kért a többi várakozótól, mert elromlott a nyálszívó. Gondban volt. Istvánom, mert Ő ilyen drága ember, rögtön felajánlotta a segítségét. Így a doki apukájával közösen gyorsan meg is javították a nyálszívót.(kellett a segítség Istvánnak, mert annyira félt a húzástól, hogy remegett a keze és nem tudott forrasztani). Aztán a dokibácsi hálából megszabadította 2 fogától. (nincs több húzni való, hála istennek!) Ismét jól sikerült, nem fájt neki, bár kicsit tovább tartott,mint szokott.
Délután, Mancialváskor pedig a tesómékhoz mentünk, Brigi nevű lányának ünnepeltük a harmadik szülinapját. Jót ettünk és beszélgettünk. Zitát hiányolta mindenki, de hát taknyos nyüszögőt nem vihetek gyerekek közé.
Vasárnap:
konkrétan már nem emlékszem, mit is csináltunk. Takarítás-főzés-játszás lehetett soron.
Hétfő:
István délelőtt beszaladt dolgozni, egy óra után pedig kirándultunk és temetőjártunk. Voltunk Aggtelken, Jósvafőn és Tornakápolnán. Hazafelé Mancus beájult fél ötkor, hatkor keltettük fel, de még ekkor is a kocsiban aludt.Nem akartuk kivenni, olyan jót aludt.
Kedd:
Miskolcra indultunk délben, anyós,Manci meg én. Voltunk a könyvelőmnél, aztán Csabinál. Végre az összes csövet kiszedték belőle, már darabosat eszik, beszél, bár még nehezen. Halat kívánt, így azt sütöttem neki, petrezselymes krumplival. Sokat evett belőle (ex kivette a kezemből a villát, majd Ő eteti, jobban tudja), de nem érezte túl jól magát, fájt a feje. Aztán tornáztatták. Most a feladat, hogy kicsit mobilizálják, hogy az alapvető igényeit egyedül is le tudja majd látni. Jó helyen van Miskolcon, nem hozatjuk el onnan. Most majd a rehabra fog átkerülni, ott is üdül majd egy keveset. Örült nekünk, viccelődött, a kezemet megint alig akarta elengedni. Jó volt újra látni.
Aztán még tacskóztunk egy kicsit, öt óra után értünk csak haza. Most volt Mancusnak a második olyan napja, hogy nem aludt el napközben. Kezelhetőbb ilyenkor, mintha csak egy kicsit aludna, és az altatási idő is rövidebb (értsd: lerakod az ágyba és rögtön beájul)
Szerda:
Védőnéninél voltunk, mázsáláson. Zita február óta fogyott, most kerek 13 kilócska. Méni olyan 96 centi, de nem teljesen biztos. A papírjainkat adtam le, meg muszáj volt lemérni, végtére is pénteken kereken kétésfél éves lesz!!! Büszke voltam rá, mert elénekelt 3 dalt (az egyik az este jó volt, teljesen egyedül énekelte végig segítség nélkül), majd elszámolt húszig magyarul, tízig angolul, majd LET'S GO kiáltással letiplizett a tanácsadóból:) Mondtam már, hogy imádom???
Holnap pedig önkormányzat, mert végre megkapjuk az engedélyt:)

Végre már alszunk éjszaka pár napja,mert megérkezett a 19-es számú versenyző.Remélem, addig nem kezd az uccsó felzárkózni,amíg ki nem alszom magam:)

Gondolatok

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy kiírjam-e magamból, vagy tartsam benn. Aztán valahogyan csak itt találtam magam. Történt pár dolog mostanában, amivel valahogy átértékeltem-átértékeltük az életünket.
Pár hete rettentő rosszat álmodtam. Annyira valóságos és hihető volt, hogy egész nap azon gondolkodtam. Aztán, amikor Istvánom hazajött munkából, rá is kérdeztem az engem birizgáló kérdésekre.( Előzményként annyi, hogy apukám legkisebb öccse, Zoli, egyedül neveli, vagyis nagyszüleimmel együtt Noelt, aki most lesz 3 éves.) Megkérdeztem a párom, hogy ha netalántán (de úgysem lesz ilyen!!!) valami baj lenne a bátyámmal, akkor magunkhoz vennénk-e Noelt. Természetesen először roppant érdekesen nézett rám, hogy mi bajom is van, de miután elmagyaráztam, igent mondott. Lenyugodtam teljesen. Aztán 2 hete, Zolival hoztuk el a maradék cserepet Miskolcról. Beszélgettünk a kocsiban mindenféléről. Hetek óta látom rajta, hogy bántja valami, úgyhogy mindenáron meg próbáltam kiszedni belőle. Aztán,amikor megálltunk egy benzinkúton kávézni, végre kitört belőle. Fél. Retteg attól, hogy mi lesz, hogy milyen nehéz egy gyerekkel egyedül, hogy mamiék is hiába segítenek rengeteget, azért már nem fiatalok, ráadásul nehéz is együtt élni velük súrlódás nélkül. Próbáltam ötleteket adni, amiket meg is fogadott, illetve támogatom majd mindenben. Aztán egyszer csak megölelt és megkérdezte könnybe lábadt szemekkel, hogy ha vele lenne valami, akkor magunkhoz vennénk-e Noelt. Természetesen igen volt a válasz,majd jót bőgtünk egymás vállán. Viszont megnyugodtunk mindketten, nagyon jól esett. Arra pedig már igazán csak nevetni tudtam, miután elmondtam, hogy mire jutottunk pár nappal előtte, hogy leboszorkányozott. Lehet, hogy tényleg igaza van???
Aztán van még valami. Istvánom unokatestvéréről van szó.Elváltak pár hónapja a feleségétől, de lakáshiány miatt még együtt élnek. Itt laknak tőlünk pár utcányira. Itt volt velünk a disznóvágáson, jókat röhögtünk szokás szerint.  Húsvét hétfőn, mikor Tokajban voltunk, csörgött Istvánom telefonja. Marika hívta, hogy otthon vagyunk-e. Elmondtuk, hogy nem, úgyhogy nem is zavart tovább. Biztosak voltunk benne, hogy akart volna valahova menni, úgyhogy kocsi kellett volna neki sofőrrel.(szokás szerint...) Aztán nem is foglalkoztunk vele. Másnap, kedden délelőtt anyós jött be, hogy az egyik falubeli érdeklődött Csabiról, hogy tényleg kórházban van-e. Nem tudtunk semmit. Elkezdtem telefonálgatni. Marika és Csaba nem vette fel a telefont, a barcikai kórházba nem vittek be senkit előző nap,  Csabi tesója meg szintén nem tud semmit. Estefelé járt már az idő,amikor Marika, Csabi exe felhívott. Csabi rosszul lett hétfőn, lezsibbadt a lába, fájt a feje, őt kellett volna akkor bevinnünk a kórházba, azért hívott minket. Aztán végül mentő vitte Miskolcra,a megyei stroke osztályra. Agyérelzáródása van.( Könyörgöm, mi a jó istenért minket hív először?????)
Szerdán látogatás, de ne menjünk, mert nem mindenkit engednek be. Magas a vérnyomása, fáj a feje nagyon. Térben és időben enyhén dekoncentrált, nehezen beszél, nehezen nyel. Csütörtökön délben csörög a telefonom. (szülinapomkor,emlékezetes) Csabi hív! Nehezen értem a beszédét, nagyon nehezen forog a nyelve. Azért hív, mert nemsokára viszik a műtőbe és el akart búcsúzni, meg hogy tudjunk róla. Beszélgettünk, mondta, hogy vigyek majd be neki fincsi húslevest (De ne sokat,mert nehezen tudok enni Henikém!) Beszélgettünk, próbáltam megnyugtatni, rettenetesen félt! Amikor lerakta, beszéltem Adriennel, a tesójával. Sürgős agyműtét, a kisagya ödémás, azonnal műteni kell, hogy ne legyen nagyobb baj. Egész délután rettegve lestük a telefont. Este hatkor vitték be a műtőbe. Tízkor hívott az ex, hogy kitolták a műtőből, sikerült, sőt pár percre magához tért és értelmesen beszélt.(Telefonon tájékoztatták őt a nővérek)Megkönnyebbültünk. Pénteken délelőtt jól volt, fájlalta a fejét, de értelmesen beszélt, emlékezett mindenre. Megkönnyebbülés! Délután benn voltak Adriennék. Akkor kezdett újra furcsán beszélni, vontatottan. Azonnal vitték a műtőbe, újra felnyitották. Életmentő beavatkozásként aposztrofálta a doki. Vér volt az agyán, azt kellett elvezetni. Az esti telefonáláskor elmondták, hogy kritikus az állapota, lélegeztető gépen van mert műtét közben összeomlott. Géppel lélegeztetik és mesterséges kómában van. Imádkozzunk érte. Szombaton délután már levették a gépről, felkeltették. Bólogat, megismer mindenkit, mozgatja kezét-lábát, egyszerű kérdésekre bólogatással válaszol. A mostani pár nap még kritikus, nem lehet tudni, mi lesz. Tegnap családilag felkerekedtünk,mert látni akartuk. Hát, nem kívánom senkinek. A magas, szőke, zöld szemű srác kopaszra borotvált fejjel, hatalmas kötéssel a fején fekszik. Mindenhonnan csövek és gépek lógnak belőle. Mivel nem tud nyelni, a tubus még a szájában van, azzal szívják le a felgyülemlett váladékot. A fejéből két cső, de reményre ad okot, hogy más csak a jobb oldali kis agya vérzik. Vérnyomása és szívverése erőteljes. Mikor sorra kerültem, ott volt mellette a tesója és az ex. (majd bővebben róla később..)Marika eljött az egyik kezétől, megfogtam.Meleg volt a keze, és mikor Adrienn mondta, hogy én vagyok ott,akkor megszorította. Beszéltem hozzá, mondtam, hogy várunk a húslevessel, de ne aggódjon, behozom. Erőteljesen szorította a kezem és bólintott egy kicsit. Adrienn felé volt fordulva, a szeme csukva volt, de bizonyos időközönként felnyitotta megnézni, hogy ott van-e a tesója. Mindkettőnknek erősen szorította a kezét. Minden szavunkat értette, megrázta egy kicsit a fejét mikor megkérdeztük, hogy fáj-e neki valami. Pár percig voltam ott, simogattam a kezét, Ő pedig erőteljesen szorította az enyémet. Mikor mondtam, hogy lassan megyek, akkor elengedte, de aztán hirtelen újra vasmarokkal szorított.Nem akart elengedni. Vártam még, majd újra mondtam, hogy megyek, mert Zita vár lenn. Meg hogy puszilja Őt. Megszorította a kezem, majd elengedett. Utána pedig integetett. Rettenetes volt látni azt az életerős, vidám fiút így. De reménykedünk. Mert csak ez maradt most nekünk. Sokat beszélgetünk Istvánnal, hogy milyen halandóak vagyunk. Hogy két hete még viccelődünk, aztán meg az intenzíven fekszel. Látom rajta, hogy Őt is megviseli. Hogy beszél majd a szülészdokimmal, aki Csabi orvosának a barátja. Csak tipródunk, mert tehetetlen ilyenkor az ember. Ráadásul Marikán sem lehet kiigazodni, mert egy jellemtelen nő. Eddig mindig csak ócsárolta Csabit, legszívesebben megfojtotta volna egy kanál vízben.Még szerdán is azt mondta nekem, hogy gyűlöli, meg milyen jó, hogy most csönd van otthon. Most meg látni azt, hogy sürög-forog körülötte. Simogatja a kezét, sugdos hozzá szépeket. Egyszerűen hányingert keltő az egész. De nem szólunk semmit, mert Marika tesója ott nővérke, sokat segített most, elkísérte Csabit a ct-kre, meg dokit is szerzett. Úgyhogy hagyjuk,csak nyelünk. Viszont mindenki tudja, hogy most csak kétszínűsködik. Tudjuk,miket pletykált róla a falu,amiket Marika terjesztett. Adriennel sokat beszélgettünk erről. Marika nagyszájú,feltűnősködő,parancsolgató. Mindennek elmondta Csabit, pedig aztán neki sem jobb a természete. Nem tudom, hogy hogyan lehet egy emberről ennyi rosszat mondani, aki a gyereke apja. Nem Csabit kellene néznie, hanem az ötéves lányát. De ő nem becsül senkit, neki senki sem lenne jó. Csak azt nem értjük,akkor most miért van ott minden nap, miért ragaszkodik hozzá, hogy őt is vigyük látogatáskor. Na mindegy.
Pont most hívott Adrienn, stabil az állapota Csabinak. A tubus még benn van, de tud valamilyen szinten kommunikálni, bólogatni. Nincs fájdalma,örült, hogy látja a tesóját. Megint hihetetlen erővel bír szorítani. Reménykedünk... még csak 35 éves...fiatal még nagyon mindehhez...

Újra a cipőről

Ugyebár ott hagytam abba, hogy megérkezett a megrendelt cipedli, ami túl nagy lett. Telefon után kiderül, nincs kisebb, másik meg nem tetszik. Úgyhogy nem kértem visszáruzást, merthogy azért oviba majd jó lesz benti cipőnek.
Aztán kedden csörög a telefonom. A srác hívott a supycipőtől, hogy jött be nekik egy 23-as, és hogy szeretném-e inkább mégis kicserélni. Mondtam neki, hogy nem, merthogy sóher dög vagyok, nem akarok fizetni rá. Mondta, hogy nem kell. Szerdán jött a szállító, elvitte a miénket, ma délelőtt meg hozta a másikat. Ingyen és bérmentve. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Hogy telefonálgat nekem, holott én lemondtam a cserét meg az új rendelését. Komolyan mondom, kezd visszaállni az emberekbe vetett hitem :) Vannak még csodák :)

Apukám!

Olyan szeretettel és imádattal tudja kimondani, hogy könnyeket csal a szemembe. Boldog vagyok, hogy részese lehetek annak a csodának, ahogy egy kislány rajong az apukájáért. Ahogy egymásra néznek, ahogy Zita elfészkelődik az ölébe, ahogy minden reggel a sokperces búcsúzás után még egy utolsó ölelésért kell visszajönnie. Nem beszélhetek István nevében, de annyit elmondhatok, hogy Ő is a világ csodájának gondolja. Sosem felejtem el, amikor egy babalátogató vendég megkérdezte a friss apukától, hogy milyen volt a szülés. Csak annyit mondott, hogy  egy csoda. De ahogy azt a szót kimondta... már ezért megérte az összes fájdalom. Sokszor mondtam, hogy soha többet nem szülök, mert egy rémálom volt. De Őérte, az én 32 évesemért bármikor bevállalnám újra. Boldog vagyok, hogy a szerelme lehetek, hogy a családom lett. Hogy velem van az összes hülyeségem és hisztim ellenére. Az Ő nyugodtságát tanítani kellene.
Szeretem már nagyon régóta. Egyre jobban, ahogy megismerem. Nekem még ma is ugyanolyan, mint akkor, amikor sok-sok éve megismertem. Köszönöm neki, hogy vele lehetek, hogy gyermeket szülhettem neki, hogy anyává tett, hogy családdá lettünk.
Kívánok neki még nagyon-nagyon sok boldog születésnapot, erőben, egészségben és boldogságban. Nagyon remélem,hogy sok év múltán is majd együtt ünneplünk. Amikor majd unokák és dédunokák is fogják köszönteni. Mert ma még csak ketten énekeljük neki a boldog szülinapot! Zitával ketten, a családja.

Mennyi??30!!

Tegnap a barátnőm behívott minket magukhoz, mert meg kellett nyírni a családot. Nem gyanakodtam. Sütött nekünk fincsi mackót, jókat beszélgettünk. Ott volt mindenki, aki csak számított. Majd miután kisütöttük az összes mackót, bementünk beszélgetni a srácokkal. Röhögtünk rengeteget. Majd egyszer csak Niki felpattant, lekapcsolta a villanyt, Andikám pedig egy tortával és rajta egy  gyertyával jött be. Mindketten meglepődtünk rendesen, én pedig az egész ajándékozást és gyertyafújást végigbőgtem. Zita persze rögtön jött, fújta a gyertyát és énekelte a "boldogszülinapot". A tortán a szép kerek 30-as szám virított. Kaptam virágot, könyvet, meg pólót, Istvánom csak pólót. Csudajól áll rajta:)
Valaha azt hittem, hogy szörnyű lesz ez az évszám. De mai eszemmel tudom, hogy igazán csak most kezdődik minden. Boldog vagyok, vidám. Szeretnek. Úgyhogy végül is teljesen mindegy, hogy mennyi is virít a tortán. Lélekben úgy is gyerek vagyok:)

Ünnepeink

Drága Tündérlány!

Nagyon-nagyon boldog névnapot kívánunk neked!

Nem lehet elmondani, kifejezni, mennyire jó, hogy vagy nekünk. Ódákat zenghetnénk, dalban sorolhatnánk. De csak annyit mondunk, hogy kimondhatatlanul szeretünk téged!!!

A Te Apukád és Anyukád!

Sok mindenről...

...írhatnék, de nincs kedvem. Pedig mostanában történnek is dolgok... Szombaton 2 órát ültünk a barcikai kórházban, mert kisasszonyka 26 órán keresztül nem pisilt...erőszakkal itatom, járatom wc-re. Nem tudom, mit tegyek.(most sem jár gyakran...) Húsvéti tojáskeresés elmaradt a diéta miatt, pedig nagyon vártam már. (szombaton amúgy ketten a párommal pakoltunk le 4 raklap téglát meg cserepet...) Tegnap túráztunk, Boldogkőváralján voltunk, Tokajban ebédeltünk.Isteni volt.... Anyámék is meglátogattak, 2 éve nem voltak itt.Viszont örülni nem tudtam neki.De ez majd egy másik,kiírós post lesz. MaBeáék voltak itt, nagyon jó volt! (Milek sapija is itt maradt, ne keressétek!)Leegyszerűsítve ennyi. Nincs kedv...

Gágogó talpacskák

Drága kincsemmel a múltkor voltunk az ortopédián. Tíz másodperces megnézés, és már írta is a cipőt neki. (Nem,akkor sem mondok semmit ,mert unom az egészet.De ezért legalább nem fizettünk. Előtte magándoki 9000ért ugyanez volt, ráadásul alpári hangnemben.Kösz) Tizennyolc ezer forint egy olyan cipőért,amit akkor sem adnék a gyerekre, ha ingyen adnák. Undorítóak. És az a röhej az egészben, hogy Én vagyok a köcsög hisztis anyuka, amiért nem akarom megvenni a  gyereknek a jót. De Istenem, ennyi pénzért miért nem adnak egy kicsit a kinézetre??? Háromféle színű szandál: piros, citromsárga, lila talppal. Vagy épp foszöld, fosbarna fekete talppal. Nem lehet akkor már egyszínű? Hogy a gyereket ne egyből röhögjék ki? Mert az a baj ezekkel, hogy egyből magára vonzza a tekintetet, és a kicsik milyenek? Kicsúfolják, sántának vagy csámpásnak fogják titulálni. Mert az oviban ilyenek a gyerekek. (Tisztelet a kivételnek) Mert mi megvennénk, bármennyiért is. Csak azért nem veszem, mert ennyiért már minőséget és kinézetet is elvárok. Volt egy mintacipő. Megfogtam, és a piros bőr egyből megfogta a kezemet. Úgyhogy előlről hátra körbejártam a témát. A védőnéni siestát javasolt, barátosném Falcont. Mi itthon mezítlábazunk, vagy puhatalpúzunk, kint is. Utcaira pedig rendeltünk tegnap egy ilyet, próbaképp. Merthogy azért sarokdöntéses, nagyjából ki is néz. Ma megjött. Rendelés előtt természetesen gyereket asztalra fel, lábakat körberajzol, lemér. 15,5 centi hajszálpontosan mindkettő. Mérettáblázat szerint tehát 24. (Most 23-as van, már kicsi, látni rajta) Na most felpróbálva vígan elfér a lába mögött kettő ujjam ... Telefonálok, nincs belőle kisebb méret. Nagyobb van, huszonhatos. De rendeljek másikat, aztán majd ezt visszaveszik. Plusz postaköltség újra, plusz visszaküldés. Akkor inkább félrerakom, majd belenő (télre). De majd még átgondoljuk Istvánnal. Most ott járok, hogy holnap úgy is megyek pénzt költeni Miskolcra, aztán majd szétnézek. Na meg holnap érkezik a tégla-cserép maradéka, úgyhogy pakolunk. Persze gyermekemet nem vihetem, mert anyós megetette vajas krumplival (nesze neked diéta), aztán most vakartam ki az alvó gyerekemet egy adag habossárgából. Mikorra múlik el az a qrva gyomorrontás?????

Együtt a jó,így jó!

...mentőcsapat, jó lesz:) Azaz ezt énekli a gyermekem, ha valamihez segítséget kér:) Imádom:) Azt már nem annyira, hogy tegnap az apukája is gyomorfájással jött haza, meg hányingerrel. Az i-re a pontot viszont hajnali háromkor tette fel a kisasszony, miután kihányta a vacsiját. Na most, erre is van kétféle magyarázat. Ad 1: sikerült valami fertőző szarságot összeszednem (mint leggyengébb láncszem), ami aztán a családom erős tagjain így jött le. Ad2: Nem kellett volna vacsira gyermekemnek egy nagy tányér sertéspörköltet tésztával letolni, meg utána másfél deci kakaót.
Ma egyöntetűen diétázik a család, reggelire megettem fél szelet vajas pirítóst, de én rendben is vagyok. Gyerkőc mai adagja 10 szem keksz, fél banánnal, meg tea. Apjukunkról még most érdeklődtem, nem evett... Frankó kis nyuszis ünnepnek nézünk elibé...
Ja, ma délben ment is a hasa a csibének, amit pisiskakiként aposztrofált:)
Egyébként fantasztikus az emberi természet: amint meghallod, hogy beteg a gyermeked,elmúlik minden bajod...

Halódom

Tegnap délután barátainkkal tekézni mentünk, na meg BAndinapot ünnepelni. Már nem éreztem túl jól magam, de azt hittem, hogy a véradás utóhatása. A tekét végigszenvedtem, annyi erőm nem volt a végére, hogy a karom felemeljem. Szédültem, harmatgyenge voltam, fájt a gyomrom és hányingerem volt. Aztán, amikor Mancit kakálni vittem, én is igénybe vettem utána a porcelán istennőt, és kitelefonáltam magamból egy pohárnyi gyümölcslevet.
Hamarabb elindultunk hazafelé, mert szarul voltam.Persze vezetni nekem kellett, mert Istvánom felköszöntötte az ünnepelteket. De végig mellettem ült (amin Mancus kicsit meg is sértődött, de aztán megbékélt) Én végig hazáig magamban imádkoztam, fogam összeszorítva. Aztán mikor Istvánom kiszállt kaput nyitni, én már csak a kocsiajtón tudtam kihajolni. Az esti procedúrát is István vezényelte le, én aktívan haldokoltam meg rázott a hideg. Éjjel egyszer keltem, mert azt álmodtam, hogy mindjárt hányok, aztán kiderült, hogy nem álom volt. Reggel kerékbe törve ébredtem, csak egy gyors adag flektorra sikerült felkelnem. Aztán délelőtt változó, fél szelet vajas kenyér bennem maradt, a folyadék nem. Vérnyomásom és vércukrom tökéletes. De mégis,erőm a béka segge alatt,hányinger is itt fekszik mellettem. Ja,merthogy fekszem!ÉN! Mellettem a laptop és egy vödör. Rég nem voltam ilyen szarul. Főleg, miután a védőnők mondták, hogy most szült egy kismamijuk, neki is spirálja volt....   Tényleg, Zitával is így kezdtem....csak nem vagyok erre felkészülve. Remélem, csak influenza...

Fóbia

Ma leküzdöttem egyik nagy fóbiámat. A tűiszonyomat. Hosszú évekig, nevezetesen 28 évig a tű látványától is elájultam. Tőlem vért venni, injekciót adni csakis fekve, elfordulva,magamban mesélve vagy dúdolva lehetett. Aztán amikor terhes lettem, valahogy kezdtem elviselni. Mert tudtam, hogy minden szúrás csakis azért van, hogy egy egészséges, életerős gyermekem legyen. Persze még ekkor sem tudtam oda nézni, sőt, ha lehetett,akkor István is elkísért. De egyszer volt, hogy teljesen egyedül mentem, kocsival. Nagyon büszke voltam magamra.
Aztán jött egy kislány. Nagyon beteg, csontrákos. Kemoterápiára jár, sokat kap vért. Olvasom a blogjukat, tanulok tőlük erőt, koncentrációt, hitet. Tudom, hiszem, hogy legyőzi majd, hogy csak tanul majd a betegségéből.Pár hete együtt mentünk el Istvánommal vért adni, de én sajnos akkor nem adhattam, lévén nehéz napokat éltem. Aztán ma az önkormányzaton szembejött velem egy plakát. Beleszaladtam. Ma van, ott barcikán, véradás. Bementem. Egyedül. Kibírtam. A hölgy,amikor meghallotta a kislány nevét, aki miatt én mentem, azt mondta, hogy sokan adtak már neki. Ennyi szeretettől biztosan meg fog majd gyógyulni. Nagyon nagyon remélem.
Menjetek, adjatok ti is. Mert segít!

29 hónapos palacsintafaló

Mostanában nem nagyon írogattam az összefoglalókat. Mindig megjegyezzük itthon, mindig mindenkinek az eszében van. Ma reggel apája ezt mondta neki: Te kis majdnemkétésfeles vénasszony:) Mindig csodálkozunk, hogy már ekkora. Önálló, önálló AKARATTAL rendelkező, kicsit makacs, kicsit hisztis, de kétségkívül a világ legszebb és legokosabb lánykája. Mindent tud, mindent ért. Nem lehet előtte elhallgatni semmit, mert úgy is kideríti. Pár napja benyitott a fürdőbe,amikor Istvánom fürdött. (Mostanában már nincs együtt fürdés) Kapásból rámutatott a lényegre, és addig kérdezte, hogy MIAZ?MIAZ?MIAZ? amíg nem kapott értelmes, elfogadható választ. Tudja, hogy mikor beszélünk az új házról, és mikor a régiről. Meg is különbözteti, mert a mostani az otthon, az új pedig a házikó. Imád utazni, mindegy, hogy hová, csak menjünk. Nagy segítség amúgy, nélküle már semmit nem csinálhatok. Imád kint lenni, szíve szerint állandóan kint lenne. Újra felavattuk a tavaly ősszel letakart homokozót. Hosszú órákig képes pepecselni, még az sem zavarja olyankor, hogy homokos a keze. Pakolgatja, kavargatja, homokvárat épít, vagy csak vödörbe szedi és körbeviszi az udvaron. Nagy sláger még a motor, főleg,amióta én is kerékpározok. Állandóan csak versenyezne, a világból kimenne vele. (Meg is látszik, már tönkre vágta a tavaszi reebokját) Szeret mögöttem ülni a biciklin, vezényel és kommentál, na meg gyorsabbra ösztökél. Délután már alig várja, hogy az apja hazaérjen a munkából. Olyankor mindig hazajön először a nagy autóval, felpakolja a lányát a motorjával, majd együtt hazasétálnak.Aztán szerelnek még együtt a garázsban, amíg én elkészítem a vacsorát. Kötelező program a SEGÍTEK APÁNAK, Zita nélkül Ő sem kezdhet semmit. Hozza a csavarhúzót, kombinált fogót, aztán püföl,kalapál, csavaroz mindent,amit csak ér. Nagy apa-fun, főleg, mikor valamit megtiltok neki. Olyankor rögtön elősajtol a szeméből pár darab öklömnyi könnycseppet, majd segélykérően fut az apjához:) Tényleg nehéz neki olyankor ellenállni:)
Méretileg olyan 92-95 centi között van, felöltözve, ruhában pedig majdnem üti a 14 kilót. Nem sovány, de nem is kövér. Már kezdi elveszíteni a babás jellegét, de még mindig olyan jó gyömöszölni. Enni nagyon válogatós, és úgy tud könyörögni a palacsintáért mint hat afrikai éhező. Tegnap vacsira evett sült csirkecombot krumplival, majd utána bevert még hat palacsintát szigorúan csak kakaóval.(ne gondoljatok nagy méretű palacsintára, mert én ezzel sütöm.Kisebb is, több is,finomabb is, gyorsabb is.) Viszont legalább így átaludta az éjszakát:) Mostanában nem alszik túl jól, kel párszor, inni, vagy csak ölelkezni. Kínozza az a bizonyos tizenkilences gyöngyöcske.
Mindenki kedvence.Nincs olyan ember a baráti vagy családi körünkben, aki ne zengene nektek róla ódákat. Ha a barátok kijönnek, valaki mindig ott fekszik vele a szobájában a földön, játszani. A barátnőm szülei is imádják, együtt szoktunk menni strandolni, és megmondták, hogy addig ők nem mennek, amíg mi nem megyünk Zitával:) Tehát beláthatjuk, hogy nem csak én vagyok elfogult vele:)
Ma pedig megkapta élete legelső szülinapi parijára a meghívót. Felolvastam neki, elmagyaráztam, és ugrált örömében. Ma még egész nap a boldog szülinapot énekeltük, mert azt akarja majd elénekelni Szonjának. Bár még erősen kétséges a részvételünk a disznóvágás miatt, de majd megpróbáljuk.
Mindent összevetve, elmondhatjuk magunkról, hogy már nem éltünk hiába. Van,aki majd emlékszik ránk, aki tanul tőlünk, aki majomszeretettel csüng rajtunk, és aki az életünk értelme. Vele teljes az életünk, Ő a napunk fénypontja. Reggel az első gondolatunk, és este az utolsó. Nem tudnék élni nélküle. Nagyon szeretünk, kiscicám!