2012. június 28., csütörtök

Nem csak blogbarátnők

Erre a postra én már nem is írok semmit. Nem tudnám szebben megfogalmazni,soha.
Csak annyit: A barátok az ember maga választotta család!

2012. június 27., szerda

Nyári szünet

Igazából már régen elkezdődött, de valahogy csak mostanában tudatosult bennem úgy igazán, hogy vége egy tanévnek, itt van az első nyári szünetünk. Persze sok-sok munkával telt eddig, mert kész a garázs teteje is,sőt, még a stukator deszkát is lekentük szép cseresznye színű páccal. Most, hogy végre huzamosabb időt is együtt töltünk Zitával (tehát állandóan), így tudatosulnak bennem dolgok. Ahogy Lili barátnőmmel is beszéltük, már egyáltalán nem babák. Nyúlánk, formás, csupa izom teste van, szép formájú, vékony arca, sűrűsödő, de még mindig vékony sötétarany haja. A szeme még mindig mélybarna, de én már egyre többször látom benne a sötétzöld beütést, ami inkább hiszti és sírásidőben látszik. Fényes,íves,hosszú szempillái vannak, és szép ívű szemöldöke. Eddig 4 darab anyajegye van,mindegyik a kedvencem :) Az egyik a nyaka tövében van, jobb oldalt, a másik a jobb alkarján, és a combija hátsó részén is található kettő.
Rengeteget nőtt az utóbbi időben, végre kezdi levetkőzni az oviból hozott nyavalygást is. Már egyre kevesebbet hisztizik, de azért ez még nem lefutott dolog nála,úgy érzem. Imád velem jönni-menni, mindig mindenhova kettesben járunk mostanában. A postán Ő adja a csekket és a pénzt, és Ő veszi el a visszajárót is. Roppant udvarias, mindig mindent megköszön, kérni pedig a légy szíves vagy a kérem szépen szavakat használja. Ha látják-hallják Őt ismeretlenek, akkor minimum 5 évesnek aposztrofálják a szóhasználata miatt. Ha boltba megyünk, akkor én kosarazok, Ő pakol, be és ki is. Az utcán kézen fogva közlekedünk általában, de ha valamit nagyon magyaráz,akkor elengedi a kezem,és kézzel-lábbal mesél. Út szélén megáll,szétnéz, nem rohan kis sosem pici kora óta. Kocsiból kiszállva is megáll a kocsi előtt vagy mögött,ahol nem jönnek autók,amíg én bezárom a kocsit. Kocsiban általában jobb hátul ül, de ha cipekedünk nagy tárgyakat,akkor az anyósülésen ül az ülésében.Már be és kikapcsolja a rádiót, illetve behúzza  a kéziféket, sőt, sebességet is vált (bár nem azt,amelyikre szükség lenne). Állandóan kérdez és magyaráz. Mostanában kicsit hanyagolja a kutya témát, már nem reggeltől-estig van terítéken, csak néha-néha. Ez főleg a két kiscica érdeme, akiket imád. Az egyiket Sallynek hívják( igen,a Verdák meséből), a másikat Döncinek kicsike anyai ráhatás miatt.(nem engedtem,hogy Verdának nevezze el)Hurcibálná Őket reggeltől estig, ezáltal sok kence fogy az összekarmolt harci sebekre.
Mostanában elég gyakran kapjuk magunkat azon Istvánnal, hogy csak nézzük és nézzük, és nem tudjuk, hogy mikor és hogyan lett ekkora nagylány belőle. Mert bár még selypít, de igazi hölgyként viselkedik. Veszi a papucsát reggel, és átcsattog a nagyszüleihez jó reggelt kívánni, szépen kifejti a gondolatait és foggal-körömmel harcol az igazáért (még akkor is, ha nincs igaza...)Hölgy lett belőle.  Ahogy ül előttem a széken és rendszerezi a gumikat, hogy milyen színűt és mennyit rakjak bele, és egy moccanás nélkül viseli akár hosszú perceken át is. Ahogy látom benne a mozdulataimat, ahogy fésüli az apukáját, samponozza és törli a haját, ahogy affektál és hadonászik...mind-mind egy hölgyet mutat, aki már teljesen tudatában van mindennek, aki a szempilláját lesütve kacérkodik az apjával, aki tágra nyílt szemmel bír csodálni mindent, és akinek gödröcskés az arca mosolygáskor, aki imád vigyorogni és huncutkodni, de aki komolyan végignéz egy focimeccset is az apukájával, csak ne kelljen lefeküdni aludni...
Akivel kib@szott az anyukája, és elvettem tőle a vastag téli takarót és csak huzattal takargattam két hétig a nagy melegben.Aki ezt úgy hálálta meg,hogy kétóránként áthívott takargatni. Miután visszaadtam neki a téli takarót,azóta alszik egész éjjel moccanás nélkül. Hiába, még tanulnom kell az anyaságot...

2012. június 15., péntek

1 M

Ezt mindenképpen le kellett jegyeznem :)
Szupermodell alkatú kisasszonnyal ma voltunk tanácsadáson,méredzkedni.
14,5 kilogramm és kereken 100 centi :)
Megütötte a métert a kisasszonyka :) Hamarosan duplázza a születésit...rohan az idő...

2012. június 14., csütörtök

43.

Sikerült végre azt is elérni, hogy a kisasszonyka már olyan "idős", hogy nem is tudom számon tartani :) Tegnap reggel beszélgettünk az apjával még ágyban fekve,ébredezve. Rákérdezett,hogy tudom-e, hogy hanyadika van. Hát persze, 13. A Mi szerencseszámunk, csodánk születésének a napja. Viszont most először fordult az elő, hogy utána kellett számolnom, hogy mennyi is az annyi :) Hiába na, ezt már nagyon nem szokták a szülők számon tartani, de valahogy mégis, amíg az eszemet tudom, addig tudni fogom ezt is, hogy a szerencseszámunk :)
No és mit is tud egy ilyen hercegnő?
-hisztizni, de azt nagyon
-manipulálni: Anya, nem alszok délben,de csöndben leszek,ha kapcsolsz egy mesét :)
-kérni: tudom,hogy szeretsz,ezért meg is teszed nekem:)
-ölelni: egyszerre mindkettőnket, ez a nagy családi ölelés ideje.Kedvencem:)
-verselni,szavalni,énekelni: mindig és mindenhol.Nem szégyenlős, hangosan versel a kis tájszólásos hangján. Kedvencem a katicabogaras,majd kerítek videót a cuki pofájáról
-felkelni pisilni: tiszta anyja a gyerek, felkel,kimegy pisilni, de közben nyüszög és alszik is :)
-rögeszmésen ragaszkodni dolgokhoz.A kecsap és majonéz csak és kizárólag külön-külön helyezhető a tányérra, 3 cent távolságra,nehogy összeérjenek.Az már más tészta, hogy azon nyomban összekeveri...
-megmagyarázni dolgokat: azért fúj a szél,mert különben esne az eső,ha nem fújná el a szél a felhőt...imádom az eszmefuttatását
-logikáját: ha Tibi bátyóék elmennek nyaralni,akkor majd mi vigyázunk Mázlira....de ha kifizetnénk a nyaralásukat,akkor hamarabb mennének, és hamarabb lehetnék Mázlival...
-imádom,ahogy kinyújtja 3 pici ujjacskáját, mellé pedig egyet begörbít. Így mutatja, hogy három és fél éves...
-elfogult vagyok,meg minden,de szerintem a legszebb kiscsaj a világon...

 

2012. június 3., vasárnap

2012.06.03.

Egy nagyon drága barátnőm kérdezte, hogy miért is nem írok mostanában. Mert egy szóval jellemezhetném az összes napunkat: HISZTIPICSA!!!! Kezdem azt hinni,hogy ez az anyaság sajnos mégsem nekem való. Mert azt,hogy minden hülye,nevetséges dolog miatt képes űberbrutál vinnyogásra váltani..na azt én soha nem fogom megérteni. Mert tudom én, hogy neki most nagyon nehéz, mert elolvastam-kitanultam én mindent.Csak hát a türelmet azt nem lehet megtanulni. Főleg úgy nem, hogy kelsz hajnalban, reggeliztetsz,öltöztetsz,közben bepakolsz egy napi kaját-ellátmányt mindent, munkásokért el, gyereket oviba be, házhoz ki, közben számolj-rendelj-intézkedj, hogy minden a lehető legolcsóbb és legjobb legyen.Majd fél négykor oviba be a gyerekért, aki amikor meglát, rögtön áttér a virnyogós hangjára, amitől feláll a hátamon a szőr és elkezd hullani a megőszült hajam .( Óvónéni a tanú, hogy a gyerkőcnek más hangja van hozzám, mint máshoz...no komment)Majd hazaszállítunk mindenkit, tedd rendbe a lakást, főzz,gyerekezz,séta...
Ráadásul, ezen felül volt valami bajom is, 13 napig ömlött belőlem a vér, még a doki sem tudta, miért, spirált levettük, de mégis...Közben összeszedtem egy fosós-hányós nyavalyát, így "szerencsémre" fél nap amnesztiát kaptam a munka alól, reggel István vitte el a gyereket-munkásokat, én csak kettőkor kapcsolódtam vissza a körforgásba, rikító sápadt arccal, nulla energiával.
De a lényeg a lényeg, kész a garázs-üzlet, szép tető van rajta, már kettő darab cuki csipogó fészket is vert benne :)
Túl vagyunk (remélem), egy válságon is, most már több időnk van egymásra, ami már nagyon kellett. Tudom, senki sem mondta, hogy könnyű lesz...
Rettenetesen várjuk már a nyaralást, hogy végre ne csörögjön a telefon, csak mi hárman,meg a barátok legyenek. Szükségünk van rá.
Amúgy Zita egy tündérbogyó, reggeltől estig csak versel és énekel. Az a legjobb,amikor kérdezek valamit, és verssel, vagy egy ének odaillő mondatával válaszol :)
Elmúlt az ovis anyáknapja, amit csak egy kicsit bőgtem szét, és volt pénteken egy tanévzárónk is. Hihetetlen, hogy pár napja még azért sírtam nektek, hogy oviba megy, most meg már véget ért a kiscsoport. Jót tett neki, rengeteget tanult, jót és rosszat is. Sokat volt beteg, sokat hiányzott, de mégis rögtön bepótolt mindent. Az óvónénik kedvence, imádják a tájszólását, hogy amolyan villámhárítóként viselkedik a csoportban. Rá még nem panaszkodtak sosem.(na jó,egyszer, nem akart aludni délben, és rá kellett szólniuk :)) Van a csoportban pár rossz fiúcska, de ha ZItával vannak , akkor megjavulnak :) Nem tudják, hogy miért, de Zita lehiggasztja, helyrehozza Őket! Ha Zizi hiányzik egy napot, akkor már hív az óvónéni, a dadus, és egy-két gyermek anyja, hogy mi is a bajunk :) Hiányzik mindenkinek :)
Nagyon jó csapat alakult ki, már elterveztük az anyukákkal a nyarat,mikor ki vállalja a gyerkőcök felügyeletét. Már voltak is nálunk páran, Zita és a gyerekek szervezik nekünk a csapatépítést :)
Volt,amikor én hoztam haza Ákost, a barátnőm gyerekét, de volt már fordítva is. Jól összejöttek, Heni (Ákos anyukája) csak Áki jobbik feleként emlegeti Zitát .Őt is lenyugtatja, vele szépen csendben játszik, nem rosszalkodik.Bárcsak itthon is jó gyerek lenne :)
Megpróbálok most  már többet jönni, beszámolni a mindennapokról, az élményeinkről. Csak hát olyan nehéz néha...