Levertség,tavaszi fáradtság vagy depresszió?

Igazából magam sem tudom, mi volt velem az utolsó időben. Kívülre nem nagyon mutattam ,próbáltam palástolni az érzéseimet, de aki igazán ismer, az tudja, hogy most valahogy nem Én voltam. Nem volt kedvem semmihez, monoton és kiégett voltam. Nem voltak tanulások, kirándulások, nem volt hozzá türelmem. Ha elmentünk valahová, akkor legszívesebben már hazamentem volna. Nem bírtam a kritikát, legszívesebben mindenkinek a fejét haraptam volna le. És a legjobb az egészben, hogy utáltam saját magam. Nem akartam így érezni, szerettem volna újra felhőtlenül kacagni, virágot szagolni, Mancival bolondozni. Nagyon rossz így. Néha, még mindig elő jön. Bebeszélek magamnak hülyeségeket, hogy engem senki nem szeret meg ilyesmiket. Mint egy dacos kis gyerek. Próbálok kimászni ebből a magam vájta mély gödörből. Talán, ez a post is egyfajta segítségkérés. Hogy talán azok, akik látnak, azok tudják azt, hogy nem jó így nekem, és hogy mit lehet tenni ellene.
Lehet, hogy holnapra elmúlik, de aztán újra visszajön. De én ezt nem akarom. Boldog vagyok, szerelmes anya. Jó így most nekem. Akkor miért ment el az eszem? Miért vagyok dühös? Miért érzem ezt???? Nem akarom, nagyon nem. Szeretnék újra felszabadultan írni a lányomról , a páromról, magunkról, a mindennapjainkról. De nem megy. Sok elkezdett posztom landolt a virtuális szemetesládámban. Már csak abban reménykedem, hogy én nem fogok ott kikötni. Nekem haza kell jönnöm. Mosolyogni. Szeretni.