Hiány

Valami hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy írni akarok, megosztani az örömünket,bánatunkat,életünket. Kezdődött a freeblog összeomlásával, az eltűnt bejegyzéseinkkel,amiket még meg is sirattam. Mert az utolsó bejegyzésemkor annyi szép hozzászólást kaptam anya témából...
Azután bedöglött a gépem is, és a kölcsönlaptopot is visszaadtam a tesómnak. Így jó darabig voltam elvonva a géptől. Amit,bevallom őszintén, nem is bántam már. Azóta meg csak ímmel-ámmal vagyok itt, pedig annyi szép emlék lenne, amit meg kellene osztanom. Volt ugyebár egy fantasztikus szülinapi bulija Zitának, ami szokás szerint egy pocsék nappal kezdődött. Merthogy a torta a kocsiban, én meg lerobbantam Barcikán. Aztán ez is megoldódott, de már nem volt időm a saját gyártmányú tortára, sőt, újfent melegítő nadrágban ünnepeltem a kiskedvencemet. De végül is a buli fantasztikus volt, rengeteget röhögtünk, ettünk-ittunk-mulattunk. Képekkel nemsokára jövök.
Aztán volt 2 hét oviszünet is, Az első hét az őszi szünet, a második már kényszerpihenő volt. 40 fokos láz 3 napig. Brutális volt. Aztán 14-én volt újra oviban, ahová úgy vittem be reggel,hogy úgy tépték le a nyakamból. Pedig nagyon várta már, főleg, mivel aznap az Ő szülinapját ünnepelték. Aztán ez a kezdés folytatódott, egész héten minden nap sírva vitték be tőlem. Legszívesebben kitéptem volna onnan, és elszaladtam volna. Aztán egyik nap nem szaladtam ki rögtön, hanem hallgatóztam, és kiderült, hogy igaz,amit mondanak nekem, hogy csak pár másodperc a szívettépő sírás,aztán elmúlik. Tényleg így volt. Aztán ez is elmúlt,csak egy hétig tartott,de iszonyatos volt. Látni őt,ahogy letépik rólam zokogva... nem kívánom senkinek.
A héten már minden rendben volt,karácsonyi lázban ég a kincsem. Minden nap énekelik a mikulás dalokat, várja az ajándékokat... Remélem, valami szépet hoz neki a mikulás...