Tisztelt T.Gyula Úr!

Legyen szíves, és jó messzire húzza el tőlünk a csíkot, és a címünket is felejtse el örökre.ELEGEM VAN MAGÁBÓL!!! Na szóval: tegnap reggel bementem barcikára,átíratni a villany-víz és egyéb költségeket a nevünkre. 11-re végeztem. Majd felhívtam a dokinénit,merthogy a kisasszony most már a második hete nem eszik porszemnél több kaját, viszont lassan inni sem mer,mert attól pánikol,hogy egy újabb köhögőrohammal az is kijön belőle. Merthogy az utóbbi napokban ez volt. Dokinéni ma délutánra tudott volna időpontot adni, amit én későnek ítéltem meg, ezért inkább meginvitálta hozzánk. Tegnap délután ki is jött. Megvizsgálta köhögőmancit, torkot és pocakot nézett. Majd felírt kétféle gyógyszert meg egy kúpot tüdőgyulladásra. merthogy az van az én kincsemnek. Még kölcsönösen kialkudtunk egy tüdőröntgent is, részint gyula úr elhelyezkedése, részint az apukája leletei miatt. Ma voltunk, másfél óra alatt végeztünk. A diagnózis:kétoldali tüdőgyulladás... Hadd ne mondjam,mit érzek most. Dühös vagyok. Azért,mert én hordom orvostól-kórházig, de csak annyit kapok, hogy minden oké,ha nem javul,akkor majd kezdjem el az antibigyót. De amúgy inkább magamra vagyok mérges, mert lehet, hogy nem kellett volna várnom a gyógyszerrel sem egy percet sem, hanem adni neki azonnal. Most már cseszhetem... csak az a baj, hogy én látom szenvedni a gyerekemet. Látom,hogy minden egyes köhögésnél görcsbe rándul a kis teste, két tenyérrel fogja a száját,közben azt hiszi, majd az megakadályozza a rókázásban. Látom, hogy nem mer enni,nem mer inni. Amint egy falatot eszik,már köhög is. Látom a kitágult szemét,ahogy rémülten kapaszkodik belém, én pedig semmit nem tudok segíteni neki. Csak sóhajtunk mélyeket,nagy csokiszemével kapaszkodik az enyémbe,és hisz nekem. Hiszi,hogy a mély lélegzettel eltolhatja a hányingert. Látom,amikor fekszik a röntgenasztalon, és nem moccan,mert azt mondtuk neki. Pedig látom,hogy legszívesebben a nyakamba kapaszkodna,és mondaná:MENJÜNK HAZA! Mégis, hisz nekem, hogy jó lesz.Ezért az óriási gépek között mozdulatlan,amíg lefényképezik a pocakját. Viszont amint kiérünk az öltözőbe, már görcsösen kapaszkodik a nyakamba, és könnyes szemmel mantrázza maga elé:ÜGYES VAGY!NEM SÍRTÁL!NAGYON ÜGYES VAGY!!! Vagy éppen éjszaka,amikkor sikítva hív a szobájába,mert megint köhögni kell. Belém kapaszkodik,majd a szemembe nézve sóhajtozunk mélyeket. Majd hálás szemel,amiért újra elkerültük a rókázást rám néz és így szól: SEJETLEK ANYA,MÁR NINCSEN SEMMISEM BAJ! Én pedig még ülök mellette egy kis időt,és ugyanezt mantrázom magamban:nem lesz semmi baj...