Sok minden történt velünk. Összeszoktunk, család lettünk. Talán bátran állíthatom, hogy valamiféle napirendünk is kezdett kialakulni. Igaz, általában abból állt, hogy reggeltől estig ölben vagy cicin lógott. Szerette, ha ölben volt,ha ringattuk. Soha nem aludt napközben az ágyában. Max 5 percet,aztán üvöltés. Úgyhogy napközben csak rajtam volt hajlandó aludni. Éjszakára külön szobában, külön ágyban aludt az első pillanattól. És ezzel soha nem volt gond. Inkább csak nekem. Mert én szerettem volna,ha néha-néha köztünk szunnyad, de neki ez nem volt jó. Köztünk aludt el a cicin, aztán a saját ágyába tettem. Mi még több mint egy fél évig a nappaliban aludtunk, nem mertünk a szobánkba, nehogy ne halljuk meg a sírását.Pedig azt aztán nem meghallani...
Szép volt,nagyon az első hónap.Még a kezdeti nehézségekkel együtt is. A legelső itthon töltött napunkon például elment a tejem. AZ addig 60-80 grammokat beszörcsölő csöppség déltől este hétig semmit nem tudott enni.Este,amikor az apja hazaérkezett munkából, visszarohant Barcikára tápszert íratni és kiváltani, hogy a visító,éhes újszülöttünk ne haljon éhen.Mire megjárta,addigra újra elindult a tejem. Beszlopált 110 grammot,majd jóízűen 6 órán át hortyogott...Az a tápszeres doboz hónapokon át volt a szekrénybe,sterilen,felbontatlanul. Hála Istennek soha nem kellett. De azt a napot,amíg élek,soha nem felejtem el. Mikor a kimerült,az üvöltéstől izzadt gyerek elaludt a vállamon, én meg bőgve,magamat vádolva gubbasztottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése