A titokról

Annak idején,amikor mi Istvánommal összekerültünk (Istenem,12 éve!), soksok mendemonda szólt rólunk. Hogy miért is vagyunk együtt,meg hogy nem fog soká tartani.(Érdekből,pénzért...sorolhatnám napestig) Azóta ezekkel leálltak, mert azért az együtt töltött időnk csak magáért beszél. Aztán persze- merthogy falun ez így szokás- folytatódott tovább a mendemondák sora. Az egyik kedvencem, az az irigykedők voltak. Mert ugye mi felépítettük ezt a házikót. Jobban mondva anyós anyukájának a házikóját építettük át. Munka mellett, após segítségével, hosszú-hosszú évek alatt. Ez alatt István is meg én is dolgoztunk, majd az após nem használt ősrégi Wartburgját eladva vettünk egy Honda Accordot. Ne képzeljetek új autót,már használt volt, de akkor ez még itt a faluban kitűnt a többi közül. Szegény autót eléggé leharcoltuk az évek alatt.Vitt Ő szegénykém téglát, vasat, tetőcserepet, betont...mindent,ami csak kell.SZinte vele építettük fel a házat. Volt törve is, egyszer egy Jetit (Vaddisznót,de hatalmasat) ütött el Istvánom, hála az égnek csak a kocsi tört össze. Akkoriban vettem meg a tíz éves kis imádott Suzukimat. Majd a Honda helyreállítása után pár hónappal újra karambolozott István. Nem,nem ivott,nem drogozott, nem csinált semmi kórosat, mint ahogyan azt itt terjesztettét. Hanem csak piszkosul fáradt volt,(A hosszú évek alatti napi 10-14 órás munka)és egy pillanatra elbambult. Hála Istennek, itt sem lett senkinek baja, (Istvánomnak repedt csak fel a szája), de a haldokló autót már nem menthettük meg. Pár hónap múlva vettünk egy régebbi Suzukit, az enyém idősebb kiadását. Dolgoztunk tovább, éltünk csendesen. De Istvánom minden vágya volt már akkoriban is egy szép autó.Mivel szinte semmire nem költ, (Nem iszik,nem cigizik, káros szenvedélye nincs) nagy nehezen rábeszéltem, hogy vegyünk még egy autót. Sokáig nézegettünk,válogatunk,amíg a miénk nem lett Ő. Egy ezüstszínű, fullextrás, automata váltós BMW. Őt tényleg csak alkalmakra használtuk, volt, hogy hetekig elő sem jött a garázsból. Szerettük nagyon. Viszont ekkor kezdődött az irigységes pletykák sora. Azt mondogatták a faluban, hogy mi biztosan sutyiban valahol vállalkozunk,meg hogy dől hozzánk a lóvé ezerrel. Azt senki sem nézte, hogy hétfő reggeltől szombat délig-estig szinte megállás nélkül dolgozunk, nem járunk sehova, nem költünk semmire. Mindegy ,nem foglalkoztunk semmivel, úgy voltunk vele, hogy ameddig nem hitelből meg más kárára tartjuk a KOCSIFARMOT!!!!, addig nem érdekel senki. Napközben a két Suzival jártunk (A kettő kora összesen 22 év), hétvégén, meg ha mentünk valahová, akkor pedig a BMW-t vettük elő. Aztán,amikor kezdtük tervezni Mancikát,akkor feladtuk hirdetésbe az összes autót.Mivel tudtuk,hogy én nem fogok 3 évig dolgozni, így luxusnak ítéltük a 3 autót.Úgy voltunk vele, hogy amelyiket nem viszik el,az marad nekünk.Sok idő eltelt, de szülés előtt 1 hónappal elvitték a BMWt és az István Suziját.Maradt az enyém. Ekkor azt híresztelték,hogy csődbe jutott a KFT-nk:) Bevallom őszintén, ezen röhögtem a legjobban:) Mindegy, nem is számít az egész. Csak azért írtam le, hogy lássátok, hogy miért is nem mondtuk senkinek a házikónk vásárlását, illetve azt, hogy Istvánnal vállalkozásba akarunk kezdeni. Ez a második titok:) Rengeteg a rossz, irigy ember. Mindenki csak azt látja, hogy ezt meg azt vesznek, meg hogy a gyereknek is milyen drága játékai vannak. Azt senki nem veszi észre, hogy István még vasárnap reggel is maszekol, hogy én is csinálom a munkámat a gyerek mellett. Azt senki nem látja. Csak azt, amit Ők akarnak látni. Minden esetre én minden ilyen embernek csak azt kívánom, hogy Ők is csinálják ugyanezt végig. Ők is tapasztalják meg, milyen az, amikor annyira fáradtan esel haza, hogy nem is emlékszel,hogy kerültél ágyba. Mert azt éppen senki nem látja meg... Mindegy, jól kipanaszkodtam nektek magam.Meg szerintem fogok is még, mert nehéz feladatok várnak még ránk. De tudom,hogy sikerülni fog ez is. Majd Mancika segít ugyanúgy, ahogy szokott:)))