Ekkor már 3 perces volt Manci. Megszületett, kiszívták az orrát-száját, majd felpofozták, mivel a köldökzsinór elvágása után sem volt hajlandó rendesen levegőt venni. Aztán mikor már nyávogott (Mert sírásnak nem nevezném), akkor rám rakták. Tudvalevő, hogy csak egy dolgot felejtettünk otthon,a fényképezőt. Úgyhogy az első 2 kép rólunk a dokibácsi műve volt. Merthogy a nagy örömben és megkönnyebbülésben egyik telefonunkat sem tudtuk nagy hirtelen bekapcsolni!Elfelejtettük a pin kódot!!! Zitát már régen felöltöztették,amikorra sikerült életet verni a telefonokba. Vicces volt,nagyon. A doki ideadta a telefonját,hogy akit akarok,azt hívjak fel.De annyira ki voltam merülve, hogy egyetlen számot sem tudtam fejből! Aztán pár perc pihegés után az Istvánét,majd később az enyémet is életre keltettük. Pont anyámat akartam hívi az Istvánén,amikor megcsörrent.Egy bácsi kereste, gáztűzhelyet akart beüzemeltetni vele. Megkérdeztem,hogy nagyon sürgős-e. Mondta,hogy ráér holnap is. Én meg mondtam neki,hogy akkor hívja már holnap,ugyanis 10 perce szültem meg a lányunkat,és most nem nagyon érdekel minket semmi más:) Olyan aranyos volt,nagy habogva gratulált,majd lerakta a telefont. Másnap mesélte István, hogy amikor kiment hozzájuk szerelni,akkor be volt csomagolva egy kis plüsselefánt, amit Zitának vettek még aznap. Nagyon aranyosak voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése