Dódozsunk...dódozsunk...

Kisasszony szerint is:) Vasárnap reggel kilenckor már kint voltunk a háznál. Együtt gyerekestől. Míg mi sövényt metszettünk (mármint én, nem is érzem a kezem), István meg pincét szivattyúzott, addig egy szem féltett leánygyermekünk hat köbméternyi sódert tett a földdel egyenlővé. Először csak lájtosan homokozgatott, szigorúan csak lapáttal és gereblyével hozzányúlva. Majd miután csekély kitérőt tett sövénynyírás ügyben (azaz két ujjával csipkedte a sövény bimbóit és leveleit), aztán már kézzel is illette a sódert. Addig szigorúan csak guggolva, állva játszó gyermekem (akit ugye rettentően féltünk mindenféle miazmáktól meg kosztól) egyszer csak gondolt egyet,és lecsüccsent a sóderkupac aljába. (ekkor már nem csak félszemmel figyeltük, hanem alattomban leskelődtek utána a szülők) Miután senki nem szólt rá tiltólag (vastag gatya volt rajta,meg meleg is volt) csuklóig merítkezett a finom lágy anyagba. Kis idő elteltével pedig, felszabadulván a szülői nyomás alól (miután családi kupaktanácsunk egyetértőleg úgy döntött, hogy semmi baja nem eshet egy szem csemeténknek,max koszos lesz) már vígan, kacagva ugrált először csak a domb alján, majd felmerészkedvén, a tetején is. Aztán mindketten leraktunk mindenféle munkával kapcsolatos dolgot, és hosszú percekig csak Zitát néztük. Ugrált, hempergőzött, hasalt, majd kifeküdt a domb tetejére napozni, majd csúszkált lefelé rajta. Hihetetlenül jól érezte magát, én pedig szinte teljesen elfeledkeztem arról a tényről, hogy gyermekemen hófehér polárpulcsi van.  A nagy kupac sódert délután kettőre teljesen laposra játszotta,  viszont közben egyszer sem kellett rászólni, nagyon jól érezte magát. Noel apukája már nem annyira,aki kijött hozzánk, gyermeke  pedig vakító világoskék nike melegítőben csatlakozott a szeleburdi kiasszonyhoz. Otthon az első utunk a fürdőbe vezetett, a cipőjéből két marék sódert öntöttünk ki, majd teljesen levetkőztetve a ruhájából két lapátnyit. Fürdés után bevert egy nagy tányér tuningolt levest, majd röpke szokásos két órás alvását megduplázta:)
Amúgy tegnap óta biciklizek, hadd nem mondjam el, mennyire fáj a fenekem. Hiába na, nem szokta a paraszt a szántást. Ma délelőtt sírva ültem fel rá, annyira nem szeretek ülni, viszont a személyi edzőm miatt muszáj volt. Fennhangon üvöltözve vezényelt, merre tekerjek, és hogy GYORSABBAN ANYA, HADD LOBOGJON A HAJUNK!!! Hiába magyaráztam neki, hogy egy, neki nem lobog, mert rövid és sapka is van rajta, kettő, anya tegnap 3 órát ült fodrásznál szép haj miatt (ébredés után csak nézett,majd lassan megsímogatott és így szólt:NAGYON SZÉP VAGY ANYUKÁM!!!), de az edző az konok, így tekernem kell. Imád mögöttem ülni, navigál és mutogat, na meg mindent kommentál. Ma a fél falu rajtunk röhögött, mert hallott egy kakast kukorékolni, és így ő is kukorékolt. Majd vezényelt: ANYA,TE IS PRÓBÁLD MEG, KUKORÉKOLJÁL, ÍGY:KUKURÍKÚÚÚÚÚÚÚÚ. Úgyhogy elcsigázott anyja rótta a köröket a faluban teljes erőből,lógó nyelvvel, fennhangon kukorékolva. Most azon gondolkozok, hogy ha lefogytam,akkor is ennyire nehéz lesz-e, merthogy a hátsó nehezék az ugyebár csak nőni fog,fogyni nem.Kicsiny falunk pedig tele van dombocskákkal, amire először is fel kell tekerni, csak aztán lehet gyorsan leszáguldani.
Amúgy minden oké nálunk, Istvánomnak fantasztikusan sikerült a foghúzás, egyszer sem kellett fájdalomcsillapítót bevenni utána. Most hétvégén disznót vágunk, gyermekem addig lelencbe lesz rakva a dédszüleihez és Noelhez. Ezen a héten még egyszer fogunk edzeni, egy kamionnyi téglával meg kúpcseréppel, és tudom, hogy hülye vagyok, mert várom. Igaz, hogy izomlázam van meg minden, de már érezhetőbben könnyebben férek bele a nadrágomba:)