Megváltoztam

Mindig is utáltam vásárolni. Részben ugyebár a nem éppen szokványos plázacica méreteim miatt, részben pedig a moströgtön-de-azonnal természetem miatt.Amióta Mancus megszületett,sokat változtam.Magamnak még mindig utálok vásárolni, de neki---az teljesen más. Hihetetlen, hogy mennyire tud örülni egy túrórudinak, vagy egy kindertojásnak.Berakjuk a kosárba, de Ő még vagy tízszer kiveszi, megszeretgeti vagy éppen megpuszilgatja. Úgy csinál, mint aki éppen akkor kap életében először valamit.Minden egyes szirszarnak ugyanígy örül. De ma...szerintem a második, vagy épp lehet hogy az elsőszámú ajándékát kapta. Aminek először nagyon örült, és az azóta is sláger, az az autója. Használja, imádja. Egy évesen kapta, rögtön beleült és ki sem akart szállni belőle. Ma viszont... megvettük a névnapi ajándékát. Tudom, még nem most lesz, de sajnálatos módon minket is motivál, hogy most volt akciós. Hiába, nagy úr a pénz. Bementünk a tacskóba, a játékosztályra. Meglátta, felkiáltott, hogy ANYA,NÉZD, ICIPICI HÁZIKÓ! Kiszállt a bevásárlókocsiból, odament hozzá.Megsimogatta, majd megkérdezte, hogy bele mehet-e. Igent mondtam, mert meg akartam nézni, hogy mekkora, meddig tudja használni. Bőven jó. Közben Mancuska áradozott.ANYA,NÉZD, KINYÍLIK AZ AJTÓJA.MEG AZ ABLAKA IS.MÉG CSENGŐNYOMÓJA IS VAN.ENYÉMNEKEM IS VAN OTTHON HÁZIKÓM, DE AZ NEM ILYEN SZÉP.Majd kihívtam.Megkérdeztem, hogy kéri-e. Örömében a nyakamba ugrott, kiabált, szeretgetett.Hívtam egy eladót, mondtam, hogy segíteni kellene, mert nem tudom kivinni a kasszáig meg a kocsiig. Mondták, hogy menjek a tájékoztatóhoz, fizessem ki, a srác meg majd kihozza nekem.(Volt összecsomagolva is, de se a kosárba, se kézbe nem tudtam volna egyedül kivinni) Elindultunk kifelé.Mancuska visszanéz, látom rajta, hogy kezd elszontyolodni. Leguggolok mellé, elmesélem neki, hogy mindjárt hoznak nekünk ki egyet,nem fogjuk itt hagyni. Újra vigyorog. A kasszánál intézem a fizetnivalót, Ő meglátja a srácot, aki kocsin hozza a dobozt,amin rajta van a házikó fényképe is. Ekkor újra elkezd ugrálni, szorongatja-öleli a lábamat, puszilgat.Nekem már a könny csorog az örömtől az arcomon, de mindenki,aki a környékünkön van, megmosolyogja Mancit.Kifizetem, Zita fut a srác után, le nem maradna a világ minden kincséjért sem. Majd amikor berakjuk a kocsiba,akkor végre teljesen elhiszi, hogy az övé, visszük haza. Az arcocskája sugárzik az örömtől, vigyorog, szorongatja és puszilgatja a kezem.Nem akar bevásárolni sem ,pedig még vissza kell mennünk, mert a kaja az nem várhat, muszáj bevásárolni. Végig magyaráz, szinte zeng tőle a bolt.KAPTAM HÁZIKÓT,SZÉPET!OTTHON ÖSSZERAKJUK,JÁTSZHATOK BENNE.És csak mesél és mesél, hogy mit fog benne játszani, hogy kinek fogja megmutatni. Már ezért az örömért a dupláját is megérte volna!!! Itthon az istenért nem akart elaludni, csak a házikóról beszélt. Pedig sajnos addig nem tudtam összerakni, mert qrvára nehéz.Egy órámba telt, szakadt rólam a víz, két körmöm repült le közben. De megérte. Még én is beleférek,kényelmesen, pedig nem vagyok épp kicsi.Már alig várom, hogy felkeljen:)