Felfedezés

Valahogy most kezdek rájönni, hogy milyen kincs is az én gyermekem. Az én nyugodt, kiegyensúlyozott mosolygombócom. Most kezdek rájönni, amikor nincs. Szegénykémnek állandó jelleggel folyik az orra meg a szeme. Alig lát, levegőt meg még kevesebbet kap. Úgyhogy mit csinál? Nyávog. Vagy sír. Vagy ordít. Vagy egyszerre mindet. Én pedig hiába nyugtatom, hiába magyarázom neki, hogy ha nem sír akkor még levegőt is kap egy keveset..semmi. A mai nap még csak rajtam lógott. Ha letettem, ha egy centire is eltávolodtam,akkor sírt. Nincs pisilés, kávézás, főzés, vasalás.Semmi. Sőt, ha nem jól helyezkedek,akkor is sír. Ráadásul takonnyal az orrában-szájában , sírva mondja el, hogy mi baja.Amivel csak egy a gond:nem értem. Fél tizenkettő körül döntöttem úgy, hogy kiviszem a teraszra levegőzni. (Szélvédett, jó meleg mert süti a napocska, ráadásul mindkét kedvenc macsek itt napozott) Beleegyezett. Aztán ordított,amikor a pulcsit húztam rá. Ekkor jött be a nagyanyja megnézni, hogy biztos ölöm a gyereket,azért ordít. Elmondtam a bajunkat. Nagyi ölbe veszi a kiskedvencet, aki természetesen nála is ordít.(Így fel lettem mentve az unokakínzás alól) Nagy nehezen felöltöztettem. Majd szemcsepp.Természetesen nem segít,mert Ő ezt nem tudja nézni... Ekkor már füstöl a fejem. Zita vergődik, én majdnem bőgök, anyós inkább kimegy. Fél cseppet sikerült cseppentenem, amit szerintem rögtön ki is könnyezett. Na mindegy. Kimentünk. Nagy nehezen rábeszélem őket, hogy maradjanak a napon, ne menjenek az árnyékba. De itt is sír. 10 perc után bejöttünk. Majd evés-ivás-kakaó nélkül álomba szundizott rajtam. Most csönd van. Én pedig abban reménykedek, hoyg hamar meggyógyul, mert én ezt nem bírom már. Nekem kell orrszívnom-szemcseppeznem-gyógyszeradagolnom megállás nélkül. Ma délelőtt már abban a patthelyzetben találta magát a gyerek, hogy nincs senki,aki megvigasztalhatná meg megmenthetné, csak én. Úgyhogy menekülés után kénytelen volt nálam megnyugvást találni. Szegénykém...