Adósságom

Sok mindennel adós vagyok már eme naplónak. Sok mindent szeretnék lejegyezni ide, nehogy a feledésbe vesszenek, de valahogy elszaladnak a napok... Sokat kell mostanában mennünk, az egész hétvégénk úgy elszaladt, hogy szinte csak aludni voltunk itthon. Pénteken megvolt a vizsgálat Mancusnál is. Reggel keltettem, szolidaritásból nem ettünk és nem ittunk mi sem. (Volt olyan szülőpár, ugyanezen a vizsgálaton, akik a 4 évesük mellett ettek-ittak,egészen addig, amíg az egyik apuka el nem zavarta őket onnan, merthogy 8 gyerek nem ehetett, ők meg jóízűen zabáltak) Nyolckor hívtak be mindannyiunkat. Mancus volt a legkisebb, utána egy 4 éves Rajkó következett, majd két ötéves, egy hetes, nyolcas, tizenkettő és tizennégy éves. Felvették az adatokat, kapott minden gyerek egy személyes csövet,amit ráhúztak egy gépre, és abba kellett fújniuk. Kapott minden gyerek egy műanyag poharat, benne vízben elkevert tejcukor kivonat volt.Ezt kellett gyorsan meginniuk. (Ritka pocsék íze volt, féltem is egy kicsit, hogy nem fogja Zita meginni.) Sorrendben Mancuska volt az utolsó, mert mint kicsike,azt hitték, hogy vele lesz a legnehezebb. A két ötéves kapásból hisztizett, hogy ők ugyan ezt meg nem isszák, azonnal kólát meg satöbbit kérnek helyette. Mancuska is belekóstolt,majd fintorogva megjegyezte, hogy nem jó, nem kér belőle többet. Mondtuk, hogy de muszáj meginni, aztán ügyesen el is kortyolgatta.Igaz, hogy fintorgott,meg egyszer öklendezett is, de egy hős volt. A két hisztisnek Őt hozták fel példának:) Majs fújni kellett a gépbe. Először háromszor ötpercenként, ekkor végig benn voltunk a vizsgálóba, nem érte meg kimenni. Az első fújás szuperül sikerült, aztán a másodiknál már idétlenkedett. Mondtuk, hogy vegyen nagy levegőt, mint amikor a víz alá bukik le.Erre vesz egy nagy levegőt, meg befogja az orrát:) Dőlt a rendelő a röhögéstől... Majd amikor már elunta, hogy neki magyaráz mindenki, akkor kivette a kezünkből a gépet,majd egy jó nagyot belefújt,majd lenéző arccal visszaadta, mintha azt gondolta volna magában, hogy ezek dumálnak nekem? Tudom én, hogy mit kell csinálni, de csak akkor csinálom, ha én akarom:) mikor a háromszor 5 perc letelt, utána háromszor 15 percenként kellett fújni. Addig fel-alá sétálgattunk a GYEK épületében. Unalmas volt, de jól bírta. Majd miután letelt ez is, jött a háromszor 30 perc. Ekkor mi már tudtuk, hogy van a folyosó legvégén egy kis játszóház, oda bementünk. Senki nem volt, gyorsan telt az idő. Először fakirakóztunk, a nénike ámult, hogy egy perc alatt kirakta az összeset. Majd a galériára vezető lépcső volt a sláger. Rengetegszer ment fel és le, nagyon tetszett neki. Az első 30 perces fújás után az asszisztens néni, aki a vizsgálatot csinálta, betelepült mellénk, hogy a doki el tudja kezdeni a rendelést. Úgyhogy csak addig kellett a játszást félbeszakítani, amíg fújni kellett. Néztem végig a számokat, először volt 5, aztán kétszer 2-es, aztán már végig nullákat fújt. Ez a legjobb:) Sajnos sok gyereknek volt tejcukor érzékenysége, volt,aki a harmadik fújásnál már hasmenésre is panaszkodott. A legrosszabb egy ötévesnek volt, 130-ra is kiugrott a gép... Szegény anyukát úgy sajnáltam, mert ekkor bizonyosodott be, hogy már ezt nem fogja a kicsi kinőni. Majd miután végeztünk, nagy gyorsan megevett 2 banánt, meg majd egy fél liter vizet:) Pedig egyszer sem panaszkodott,hogy éhes vagy szomjas:) Majd vártunk még egy órácskát,amíg a dokinéni behívott minket. Megdicsérte Zitát, hogy nagyon ügyes volt, mert ilyen kicsi korban még csak vérből szokták kimutatni ezt a betegséget, nem nagyon szoktak együttműködni az ilyen picikék. De gondolom a protekciónk miatt nem akarták szúrni, inkább megpróbálták. Tehát Ő az első, akinek sikerült:)) Valószínűleg mikor elkezdtük szoktatni,akkor volt egy átmeneti felszívódási zavara, azért lehetett a hasmenése. De elmúlt, az értékei tökéletesek lettek, nincs szükség más vizsgálatra. Úgyhogy orvosi engedéllyel Zita a déli és esti kakaóját már másfél százalékos tejjel issza.Nincs szüksége többet a tápszerre:) Ma pedig űberbrutál hisztivel nyitotta a napot, ordított és toporzékolt az apjára, amiért be merészelt menni hozzá a szobába (imádja a szobáját, hihetetlenül ragaszkodik hozzá, még maminál sem jó sokáig, mert a szobájába akar menni játszani).Úgyhogy apa szélütötten ki a szobából, én meg rávágtam az ajtót a gyerekre, hogy addig nem jöhet ki, amíg abba nem hagyja a hisztit és bocsánatot nem kér. Körülbelül 5 perc lehetett, amíg vége volt.Addig én kinn sírtam a kanapén,a dühtől és a tehetetlenségtől, Mancus meg benn. Majd kijött, hogy már nem sír, aztán hüppögve bocsánatot kért az apjától. Még Istvánom is könnybe lábadt szemmel hallgatta. Majd engem is megölelt, megbeszéltük, hogy nem csinál ilyet többet. Remélem, ezzel sikerült is lezárni a témát, mert az utóbbi 3 napban ez tetőzött.Eddig elég volt rászólni, abbahagyta. De ma...inkább hagyjuk. Nem tudom, jól tettem-e,amit tettem, de azt tudom, hogy mivé fajulhat a dolog.Majd mesélek egyszer egy kislányról, most ötéves.Szegény szülei nem egyeztek a gyereknevelés kérdéseiben, most meg már hiába. A nyaralásuk alatt is csak az volt,amit a kicsi akart.Különben hiszti meg ordítás.Így hát este nyolckor már aludt a család, mert a kicsi napközben nem alszik, délutántól pedig már kibírhatatlanul rossz volt. Estére ko volt mindenki... na ez az,amiben teljesen egyetértünk Istvánnal, hogy ilyet soha. Látjuk a kislányon, hogy Ő is szenved, mert fáradt. Szüksége lenne még alvásra,de nem akar. Annyiszor ráhagyták, hogy jó, hogy most meg már csak azért sem alszik el. Aztán amikor átesik a holtponton, akkor meg csak hiszti minden mennyiségben. Persze, ha oviban van, akkor alszik, olyankor egész nap egy angyal a gyerek. De ha nincs, akkor jajj mindenkinek... Na, ez az, amit mi nem akarunk. Aztán majd az idő eldönti, hogy sikerül-e:) Ja, és papíron tegnaptól kazincbarcikai lakosok vagyunk:)