Mancus

Annyi mindent szeretnék róla írni, de valahogy kerül az ihlet. Fejben posztolok:) Sokat gondolkozok az ovin például. Hétfőn könyvelőnél voltunk Miskolcon Mancussal. Az avason van egy olyan ovi,ami nagyon hajaz a miénkre. Ekkor kijelentette, hogy Ő most de azonnal oviba szeretne menni. Próbáltam lebeszélni, hogy most nincs is ovi, meg hogy ez nem a miénk, de megoldotta azzal, hogy akkor otthon a házikónál menjünk oviba:) Ugyanis a barcikai házat hívja házikónak. Félek attól, hogy mennyire fogják elválasztani tőlem az ovistársak. Azt tudom, hogy nem nagy gond lesz vele, mivel okos, értelmes és szereti a gyerekeket. De hogy velem mi lesz? István azzal vigasztal, hogy akkor még javában benne leszünk a ház projektben, így az majd tereli a figyelmemet. Valahogy nem bízok benne. Szombaton voltak nálunk a barátaink. A kicsi lányuk most ünnepelte az első szülinapját. Pár napja indult el, estlen kis billegális.Tündéri. Bár elég sokáig tartott Mancusnak elmagyarázni, hogy bármeddig könyöröghet meg kiabálhat Kittinek hogy szaladjon utána, azért erre még várnia kell. Édes volt, ahogy lehajol hozzá,ahogy próbálná terelgetni. Sajnos volt belőle egy-két esés is,épp emiatt. Elgondolkoztam, hogy a saját kis tesójával is ilyen gondoskodó lenne.Jó lenne, de még nem lehet. Majd talán jövőre. Meg valahogy amúgy sem vágyom most rá annyira, mint Mancusra annak idején. Most annyira jó így hármasban. Pedig a kis korkülönbség is jó lenne, de ezt az időszakot nem cserélném el semmire. Nagyon jól el tudunk beszélgetni, játszani.Mindig beszél,mindig kérdez, minden érdekli. Olyan szakszavakat is tud már, miszerint csőkulcs meg villáskulcs.Imád szerelni meg lábatlankodni az apjánál. Abszolút nem lesz elveszve az építkezés alatt. Amitől nagyon félek... remélem, Isten ad annyi erőt és időt, hogy ezt ne lássa Mancus kárát.Hogy ugyanígy jó sokat lehessünk majd együtt.Ettől nagyon rettegek. Pár napja végre nem az van reggel, hogy a csipogó hang kiabálja felém,hogy ANYA FELKELTEM,GYERE ÉRTEM!Hanem mocorog,majd megszólal hogy FELKELTEM,MEGYEK A SZOBÁTOKBA! Ugyanis hiába egy éves korától szabadon közlekedhet az ágyából, eddig még soha nem jött át hozzánk.Csak szólt valakinek, hogy most már át lehet őt is hozni hozzánk. Ilyenkor átcsattog (imádom a csupasz tappancsok hangját a járólapon), bebújik közénk, majd mindhárman összekucorodunk. Megnézzük a híradót, majd kezdődik a nap. Bár olyan is egyre gyakrabban előfordul, hogy már a reggeli is készen van, amikor felkel.Nyolc óra körül. Hihetetlen, soha nem aludt ennyit. Bár most 3 napja újra ébred éjszaka,kétszer-háromszor-nyolcszor. Vasárnap éjjel átköltöztem a szobájába, mert óránként felsírt.Mondjuk mikor hajnali ötkor suttogva leordítottam a fejét, miszerint nem mehet apához vonatozni, na onnantól aludt egyhuzamban fél kilencig. Aztán valamelyik nap tuti melege lehetett,mert egy üveg vizet ivott meg éjszaka.Természetesen kortyonként, minden kortyhoz szólítva engem.Óránként... De egy hihetetlen szeretetgombóc. Most kiderült, hogy Ő az én kisciciám.Még nyávog is nekem,meg megnyalja az arcom. Aztán ő lesz a néni, én meg a tündér. Vagy éppen kerget.Ő a rendőr,én meg a rossz gyerek,aki szemetel az utcán.(Mert tudja,hogy nem szabad). Imádja a halakat.Valamelyik nap született megint 40 kishalunk.Kéz a kézben néztük végig majd az összes születését.Naponta többször jön, hogy éhesek a halacskák, adjunk enni nekik.Számolgatja őket (86 körül vannak, de csak tízig számol,utána újra kezdi), meg mutatja, hogy melyik mit csinál. Minden reggel megmutatja a kedvencét:) Este megissza a kakaóját,majd átölel.Nyakamba fúrja a fejecskéjét,átölel,majd mondja:ÉN IS SZERETLEK, TE IS ÁLMODJ SZÉPEKET,ANGYALOSAT.Imádom a kis cincogi hangját. Majd az oldalára fordul, magához csápolja a Tentemedvét (GYERE MIMIKÉM,ALUDJUNK,NAGYON ÁLMOS VAGY),És pár perc forgolódás után alszik is.Már nem kell mellette ülni, csak a nappaliban vagyok.Már nem kell órákig könyörögni neki.Hanem alszik.Ilyenkor fáj a szívem, hogy én még nagyon szeretném altatni.Ringatni ölben,amíg le nem szakad a derekam.Vagy éppen addig fogni a kezét az ágya mellett,amíg az el nem ernyed.De már nincs szüksége rá.Csak a jóéjtpuszikra meg ölelésekre. Mikor fürdés után beviszem törölközőben a szobájába, ő meg elrohan. ADOK APÁNAK JÓÉJTCSÓKOT.CSUPASZBAN MEGYEK HOZZÁ,SZALADOK:) Imádom a ragozásait:) Nem tudom, milyen volt az élet nélküle. Emlékszem arra a percre,amikor először együtt átléptük ennek a háznak a küszöbét. Elaludt hazafelé a hordozóba. Levetkőztettük, majd beraktuk az ágyába.Aludt.Mi meg álltunk felette.Mintha mindig is ott aludt volna,mintha mindig is velünk lett volna. Azt éreztem,amikor felkelt és megszoptattam, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mikor végeztem, jött István, és félénken a kezébe vette.(soha nem adhattam én a kezébe, mert úgy félt megfogni.le kellett rakni az ágyra, és onnan vette fel.) Akkor az este éreztem először azt, hogy most már minden rendben van.Hogy végre teljes lett a családunk. Azóta is azt érzem, mintha mindig is itt lett volna.Mintha mindig is végigcsivitelte volna az autóutakat, mintha mindig is mindent kommentált volna.Nem is tudom, hogy gondolhattam olyat évekkel ezelőtt, hogy én meg vagyok gyerek nélkül. Az szerintem nem is én voltam:)))