Halódom

Tegnap délután barátainkkal tekézni mentünk, na meg BAndinapot ünnepelni. Már nem éreztem túl jól magam, de azt hittem, hogy a véradás utóhatása. A tekét végigszenvedtem, annyi erőm nem volt a végére, hogy a karom felemeljem. Szédültem, harmatgyenge voltam, fájt a gyomrom és hányingerem volt. Aztán, amikor Mancit kakálni vittem, én is igénybe vettem utána a porcelán istennőt, és kitelefonáltam magamból egy pohárnyi gyümölcslevet.
Hamarabb elindultunk hazafelé, mert szarul voltam.Persze vezetni nekem kellett, mert Istvánom felköszöntötte az ünnepelteket. De végig mellettem ült (amin Mancus kicsit meg is sértődött, de aztán megbékélt) Én végig hazáig magamban imádkoztam, fogam összeszorítva. Aztán mikor Istvánom kiszállt kaput nyitni, én már csak a kocsiajtón tudtam kihajolni. Az esti procedúrát is István vezényelte le, én aktívan haldokoltam meg rázott a hideg. Éjjel egyszer keltem, mert azt álmodtam, hogy mindjárt hányok, aztán kiderült, hogy nem álom volt. Reggel kerékbe törve ébredtem, csak egy gyors adag flektorra sikerült felkelnem. Aztán délelőtt változó, fél szelet vajas kenyér bennem maradt, a folyadék nem. Vérnyomásom és vércukrom tökéletes. De mégis,erőm a béka segge alatt,hányinger is itt fekszik mellettem. Ja,merthogy fekszem!ÉN! Mellettem a laptop és egy vödör. Rég nem voltam ilyen szarul. Főleg, miután a védőnők mondták, hogy most szült egy kismamijuk, neki is spirálja volt....   Tényleg, Zitával is így kezdtem....csak nem vagyok erre felkészülve. Remélem, csak influenza...

Fóbia

Ma leküzdöttem egyik nagy fóbiámat. A tűiszonyomat. Hosszú évekig, nevezetesen 28 évig a tű látványától is elájultam. Tőlem vért venni, injekciót adni csakis fekve, elfordulva,magamban mesélve vagy dúdolva lehetett. Aztán amikor terhes lettem, valahogy kezdtem elviselni. Mert tudtam, hogy minden szúrás csakis azért van, hogy egy egészséges, életerős gyermekem legyen. Persze még ekkor sem tudtam oda nézni, sőt, ha lehetett,akkor István is elkísért. De egyszer volt, hogy teljesen egyedül mentem, kocsival. Nagyon büszke voltam magamra.
Aztán jött egy kislány. Nagyon beteg, csontrákos. Kemoterápiára jár, sokat kap vért. Olvasom a blogjukat, tanulok tőlük erőt, koncentrációt, hitet. Tudom, hiszem, hogy legyőzi majd, hogy csak tanul majd a betegségéből.Pár hete együtt mentünk el Istvánommal vért adni, de én sajnos akkor nem adhattam, lévén nehéz napokat éltem. Aztán ma az önkormányzaton szembejött velem egy plakát. Beleszaladtam. Ma van, ott barcikán, véradás. Bementem. Egyedül. Kibírtam. A hölgy,amikor meghallotta a kislány nevét, aki miatt én mentem, azt mondta, hogy sokan adtak már neki. Ennyi szeretettől biztosan meg fog majd gyógyulni. Nagyon nagyon remélem.
Menjetek, adjatok ti is. Mert segít!

29 hónapos palacsintafaló

Mostanában nem nagyon írogattam az összefoglalókat. Mindig megjegyezzük itthon, mindig mindenkinek az eszében van. Ma reggel apája ezt mondta neki: Te kis majdnemkétésfeles vénasszony:) Mindig csodálkozunk, hogy már ekkora. Önálló, önálló AKARATTAL rendelkező, kicsit makacs, kicsit hisztis, de kétségkívül a világ legszebb és legokosabb lánykája. Mindent tud, mindent ért. Nem lehet előtte elhallgatni semmit, mert úgy is kideríti. Pár napja benyitott a fürdőbe,amikor Istvánom fürdött. (Mostanában már nincs együtt fürdés) Kapásból rámutatott a lényegre, és addig kérdezte, hogy MIAZ?MIAZ?MIAZ? amíg nem kapott értelmes, elfogadható választ. Tudja, hogy mikor beszélünk az új házról, és mikor a régiről. Meg is különbözteti, mert a mostani az otthon, az új pedig a házikó. Imád utazni, mindegy, hogy hová, csak menjünk. Nagy segítség amúgy, nélküle már semmit nem csinálhatok. Imád kint lenni, szíve szerint állandóan kint lenne. Újra felavattuk a tavaly ősszel letakart homokozót. Hosszú órákig képes pepecselni, még az sem zavarja olyankor, hogy homokos a keze. Pakolgatja, kavargatja, homokvárat épít, vagy csak vödörbe szedi és körbeviszi az udvaron. Nagy sláger még a motor, főleg,amióta én is kerékpározok. Állandóan csak versenyezne, a világból kimenne vele. (Meg is látszik, már tönkre vágta a tavaszi reebokját) Szeret mögöttem ülni a biciklin, vezényel és kommentál, na meg gyorsabbra ösztökél. Délután már alig várja, hogy az apja hazaérjen a munkából. Olyankor mindig hazajön először a nagy autóval, felpakolja a lányát a motorjával, majd együtt hazasétálnak.Aztán szerelnek még együtt a garázsban, amíg én elkészítem a vacsorát. Kötelező program a SEGÍTEK APÁNAK, Zita nélkül Ő sem kezdhet semmit. Hozza a csavarhúzót, kombinált fogót, aztán püföl,kalapál, csavaroz mindent,amit csak ér. Nagy apa-fun, főleg, mikor valamit megtiltok neki. Olyankor rögtön elősajtol a szeméből pár darab öklömnyi könnycseppet, majd segélykérően fut az apjához:) Tényleg nehéz neki olyankor ellenállni:)
Méretileg olyan 92-95 centi között van, felöltözve, ruhában pedig majdnem üti a 14 kilót. Nem sovány, de nem is kövér. Már kezdi elveszíteni a babás jellegét, de még mindig olyan jó gyömöszölni. Enni nagyon válogatós, és úgy tud könyörögni a palacsintáért mint hat afrikai éhező. Tegnap vacsira evett sült csirkecombot krumplival, majd utána bevert még hat palacsintát szigorúan csak kakaóval.(ne gondoljatok nagy méretű palacsintára, mert én ezzel sütöm.Kisebb is, több is,finomabb is, gyorsabb is.) Viszont legalább így átaludta az éjszakát:) Mostanában nem alszik túl jól, kel párszor, inni, vagy csak ölelkezni. Kínozza az a bizonyos tizenkilences gyöngyöcske.
Mindenki kedvence.Nincs olyan ember a baráti vagy családi körünkben, aki ne zengene nektek róla ódákat. Ha a barátok kijönnek, valaki mindig ott fekszik vele a szobájában a földön, játszani. A barátnőm szülei is imádják, együtt szoktunk menni strandolni, és megmondták, hogy addig ők nem mennek, amíg mi nem megyünk Zitával:) Tehát beláthatjuk, hogy nem csak én vagyok elfogult vele:)
Ma pedig megkapta élete legelső szülinapi parijára a meghívót. Felolvastam neki, elmagyaráztam, és ugrált örömében. Ma még egész nap a boldog szülinapot énekeltük, mert azt akarja majd elénekelni Szonjának. Bár még erősen kétséges a részvételünk a disznóvágás miatt, de majd megpróbáljuk.
Mindent összevetve, elmondhatjuk magunkról, hogy már nem éltünk hiába. Van,aki majd emlékszik ránk, aki tanul tőlünk, aki majomszeretettel csüng rajtunk, és aki az életünk értelme. Vele teljes az életünk, Ő a napunk fénypontja. Reggel az első gondolatunk, és este az utolsó. Nem tudnék élni nélküle. Nagyon szeretünk, kiscicám!

Dódozsunk...dódozsunk...

Kisasszony szerint is:) Vasárnap reggel kilenckor már kint voltunk a háznál. Együtt gyerekestől. Míg mi sövényt metszettünk (mármint én, nem is érzem a kezem), István meg pincét szivattyúzott, addig egy szem féltett leánygyermekünk hat köbméternyi sódert tett a földdel egyenlővé. Először csak lájtosan homokozgatott, szigorúan csak lapáttal és gereblyével hozzányúlva. Majd miután csekély kitérőt tett sövénynyírás ügyben (azaz két ujjával csipkedte a sövény bimbóit és leveleit), aztán már kézzel is illette a sódert. Addig szigorúan csak guggolva, állva játszó gyermekem (akit ugye rettentően féltünk mindenféle miazmáktól meg kosztól) egyszer csak gondolt egyet,és lecsüccsent a sóderkupac aljába. (ekkor már nem csak félszemmel figyeltük, hanem alattomban leskelődtek utána a szülők) Miután senki nem szólt rá tiltólag (vastag gatya volt rajta,meg meleg is volt) csuklóig merítkezett a finom lágy anyagba. Kis idő elteltével pedig, felszabadulván a szülői nyomás alól (miután családi kupaktanácsunk egyetértőleg úgy döntött, hogy semmi baja nem eshet egy szem csemeténknek,max koszos lesz) már vígan, kacagva ugrált először csak a domb alján, majd felmerészkedvén, a tetején is. Aztán mindketten leraktunk mindenféle munkával kapcsolatos dolgot, és hosszú percekig csak Zitát néztük. Ugrált, hempergőzött, hasalt, majd kifeküdt a domb tetejére napozni, majd csúszkált lefelé rajta. Hihetetlenül jól érezte magát, én pedig szinte teljesen elfeledkeztem arról a tényről, hogy gyermekemen hófehér polárpulcsi van.  A nagy kupac sódert délután kettőre teljesen laposra játszotta,  viszont közben egyszer sem kellett rászólni, nagyon jól érezte magát. Noel apukája már nem annyira,aki kijött hozzánk, gyermeke  pedig vakító világoskék nike melegítőben csatlakozott a szeleburdi kiasszonyhoz. Otthon az első utunk a fürdőbe vezetett, a cipőjéből két marék sódert öntöttünk ki, majd teljesen levetkőztetve a ruhájából két lapátnyit. Fürdés után bevert egy nagy tányér tuningolt levest, majd röpke szokásos két órás alvását megduplázta:)
Amúgy tegnap óta biciklizek, hadd nem mondjam el, mennyire fáj a fenekem. Hiába na, nem szokta a paraszt a szántást. Ma délelőtt sírva ültem fel rá, annyira nem szeretek ülni, viszont a személyi edzőm miatt muszáj volt. Fennhangon üvöltözve vezényelt, merre tekerjek, és hogy GYORSABBAN ANYA, HADD LOBOGJON A HAJUNK!!! Hiába magyaráztam neki, hogy egy, neki nem lobog, mert rövid és sapka is van rajta, kettő, anya tegnap 3 órát ült fodrásznál szép haj miatt (ébredés után csak nézett,majd lassan megsímogatott és így szólt:NAGYON SZÉP VAGY ANYUKÁM!!!), de az edző az konok, így tekernem kell. Imád mögöttem ülni, navigál és mutogat, na meg mindent kommentál. Ma a fél falu rajtunk röhögött, mert hallott egy kakast kukorékolni, és így ő is kukorékolt. Majd vezényelt: ANYA,TE IS PRÓBÁLD MEG, KUKORÉKOLJÁL, ÍGY:KUKURÍKÚÚÚÚÚÚÚÚ. Úgyhogy elcsigázott anyja rótta a köröket a faluban teljes erőből,lógó nyelvvel, fennhangon kukorékolva. Most azon gondolkozok, hogy ha lefogytam,akkor is ennyire nehéz lesz-e, merthogy a hátsó nehezék az ugyebár csak nőni fog,fogyni nem.Kicsiny falunk pedig tele van dombocskákkal, amire először is fel kell tekerni, csak aztán lehet gyorsan leszáguldani.
Amúgy minden oké nálunk, Istvánomnak fantasztikusan sikerült a foghúzás, egyszer sem kellett fájdalomcsillapítót bevenni utána. Most hétvégén disznót vágunk, gyermekem addig lelencbe lesz rakva a dédszüleihez és Noelhez. Ezen a héten még egyszer fogunk edzeni, egy kamionnyi téglával meg kúpcseréppel, és tudom, hogy hülye vagyok, mert várom. Igaz, hogy izomlázam van meg minden, de már érezhetőbben könnyebben férek bele a nadrágomba:)

Ma...

..voltunk délelőtt a fogdokinál. Komolyan mondom, ha több foga lenne az emberemnek, én teljesen megőszülnék. Már tegnap este is csak azért lehetett elviselni, mert barátokat hívtam és eltereltük együtt a figyelmét. De ma délelőtt már minden baja volt. Fél kilenckor megkérdezte, hogy miért nem vagyok még elkészülve...holott 11-re volt időpontunk, és kocsival egy fél óra alatt ott vagyunk...tiszta stressz volt.Még nem volt tíz,amikor el kellett indulnunk. Nem sokkal tíz után már ott voltunk. Az út odafelé katasztrófa.Nem szól semmit, csak szorítja a kezem, és egyre jobban felstresszeli magát. Ott szerencsére nem kellett sokat várni, már mehetett is be. Beinjekciózták, kapott két injekciós tűvel, hat helyre. Aztán vártunk. Bár nem sokat,mert 10 perc után be is hívták. Még láttam rajta, hogy elsápad, mert azt hitte,hogy nincs elzsibbadva. Aztán csak azt hallottam,ahogy kalapálnak neki. Hosszú-hosszú másodperceken keresztül csak a véső hangját hallottam. Ekkor már nekem is hányingerem volt, rettegtem érte. Majd pár perc után kinn is volt. Kettőt húztak neki, jobb fent (ahol most jön Mancus utolsóelőttije, álmatlan éjszakákat okozva) Véres volt a szája széle, de ahhoz képest mosolygott. Azt mondta, semmit nem érzett.Sőt, a jó hír, nem is szakadt át a csonthártya, így a varrást is megúszta! Majd húsvét után kell menni. (pont a szülinapján...) Azt hiszem, senkinek nem kívánom, hogy lássa ennyire félni azt az embert,akit ennyire szeret. Komolyan mondom, minden további nélkül bevállalnám helyette. Csak ne lássam soha többet ennyire félni...
De legalább már látjuk a fényt az alagút végén.  Szerintem következő alkalommal kihúzza a maradék rosszat, aztán már csak tömés-pótlás lesz. Az már rutinból megy majd:)

Mindennapok

Mancika kezd megjavulni. Kevesebbet hisztizik, illetve jobban meg lehet vele beszélni a  dolgokat. Persze vannak még földönfetrengős hisztik, de már kezelhetőbb. Szeretünk kirándulni. Ha tehetné. állandóan menne valahová. Én meg szeretek vele menni, mert olyankor egy pici hiszti sincsen. (esetleg akkor, ha nem akar hazajönni.)
Ma délelőtt is kint voltunk a Sajóparton. Ha nem megyünk sehová, akkor ez a délelőtti program. Hallatjuk a madarakat, a folyó sodrását, kavicsot és letört ágakat hajingálunk bele. Illetve virágot szedünk. Én személy szerint jobban szeretem őket élőben csodálni, de hát Zita hozni akar mindig haza belőle. Úgyhogy pitypang, boglár, egyéb réti virágok mostanában mindig van az asztalunkon.  Szeretek fényképet készíteni róla, ahogy ül a fűben, néz egy hangyát, és mesél. Nem tudom, de néha olyan érzésem van, mintha azt mesélni, amit az ezelőtti életében élt meg. Ott vannak tündérek, akik szeretik az állatokat, meg segítenek nekik. Erről nagyon sokat mesél . Én meg imádom hallgatni.
Kérdez állandóan, kiapadhatatlan a tudásszomja. Nekem meg csak utána kell néznem annak, amit nem tudok:) Legszívesebben mindenhova vinnék internetet, annyit kérdez.
Apának újabb műtéte lesz szombaton. Az egyik felső bölcsesség fogát húzza neki a doki. Sajnos pont olyan helyen van, hogyha kihúzza,akkor valószínűleg nem lesz semmi,ami elválassza a szájüregét az orrüregétől, így hát húzás után össze kell majd varrni. Szegénykém, még jobban retteg , mint a múltkoritól. Pedig az egy cseppet sem fájt neki, a kocsiban hazafelé már végig beszélgettünk.Nagyon jó keze van a dokinak, Istvánom imádja. Nem utolsó sorban pedig nevetséges összegeket kér:)

Tegnap

Tegnap este csajoztunk Zsanikámmal meg Anikómmal. Gyerekek, rég röhögtem ilyen jót! Komolyan mondom, szinte vérfrissítés volt. Intravénásan kaptam a barátokat:) Kajáltunk, desszerteztünk, röhögtünk, dumáltunk, röhögtünk,pletykáltunk, világmegváltottunk. Isteni volt. Olyanok ők nekem, mintha mindig is itt lennének mellettem. Ritkán találkozunk, de mégis tudjuk folytatnia  beszélgetéseinket. Befejezzük egymás mondatát, megértjük a másikat, tanácsot adunk, együttérzünk. Nagyon nagy szükségem volt most rájuk.
Istvánom addig Mancussal keresztapuzott meg Nikizett. Mikor végeztünk, felmentünk értük. A bejárati ajtóban kétfelől megtámasztottuk Anikót, mintha be lenne alkoholizálva. (pedig egy kortyot sem ittunk,kocsival voltam). Jól sikerült, egyikünk sem tudott a lábán megállni a röhögés miatt. Iszonyúan jó volt! Hát még látni Szabi arcát...:)
Amúgy jó volt kipanaszkodnom magam az előző posztban, mintha megjavult volna egy kicsikét.Komolyan, sokkal jobb a helyzet.Remélem, most nem szóltam el...
Holnap fogorvos Istvánomnak. Szegénykém annyira retteg... ha tudnék,cserélnék vele.