3.nap

Az esti altatás katasztrofális volt. Vagyis elaludni hamar elaludt, de tízkor felébredt. Szakadt róla a víz, rettenetesen meleg volt idebenn, de a klímát nem mertem bekapcsolni, nehogy megfázzon. Átkéredzkedett hozzánk, ott fetrengett egy kicsit, hisztizett,hogy nem fér el. (Mindketten az ágy szélén lapjával feküdtünk, Zita középen, úgyhogy hely az lett volna bőven a 160 centi széles ágyon) Aztán simiztem, ellustult, majd újra hiszti,hogy vigyem vissza a helyére. Még csak a szobája ajtajában jártunk, amikor újra hiszti, inkább mégis hozzánk. Leraktam, mondtam neki, hogy azt csinál,amit akar. Bement a szobájába. Takarjam be. Mivel 30 fok volt,nem akartam, aztán mégis addig hisztizett, hogy egy lepedővel betakartam.El is aludt hamar. Éjjel kettőkor átmentem, nyakig be volt takarva, csurom víz volt mindene. Megtörölgettem, kitakartam, csak a hátára raktam egy textilpelust,mivel bugyiban volt.Így aludt reggelig. A hisztiről pedig azt gondoltam, hogy az ovi hatása, nem akart elszakadni, vagy álmában újra átéli. Reggel vidáman ébredt,azonnal oviba akart menni, és mondta, hogy hagyjam ott. Eleve így is terveztük,mert mentünk a házhoz tetőt építeni.
Bevittük, a kislányok rögvest körbevették,Zita pedig bemutatót tartott,hogy most az Ő apukája szerelni fog:) Csuda édesek voltak, jót mosolyogtunk rajtuk.
Én a cipőmet már át sem vettem, tényleg csak 10 percet voltunk ott vele, azt is a csoportszobán kívülről figyeltük. Majd Mártika néni javaslatára végigszeretgetett minket, majd ment is gyurmázni. Még kintről figyeltük, de le sem szarta a fejünket nem vette zokon,hogy eljöttünk. Fél tizenkettőre mentem vissza érte, külön kívánságára a futóbringával. Kinn voltak, körtáncot jártak és énekeltek. Kiabálva rohant oda hozzám a futóbringához, majd bemutatót tartott. Mindenki őt dicsérte, hogy milyen ügyes, nagyon büszke volt magára. Bár először Márika nem akarta engedni, félt, hogy elesik az udvaron. Aztán csak csodálkozott, meg a bringáról beszélgettünk. Elmondta, hogy semmi probléma nem volt, emlegetett is minket, de csak a szokásos, hogy majd anya a bringával jön értem, meg hogy utána megyünk Noelhoz. Hétfőn újra megyünk, szintén egyedül lesz, aztán elsejétől már reggelit és ebédet is bepróbálunk. Kíváncsi leszek :)
Azt pedig mindenképp hozzátenném, hogy sokkal jobban telik a nap, ha a tetőn 40 fokban cserepet szedsz, gondolkodni sincs időd, vajon mit csinálhat a gyermeked. (Azért majdnem leestem a tetőről,amikor megcsörrent a telefonom, és egy ismeretlen telefonszámon hívtak.Rögtön arra gondoltam,hogy sír nélkülem.De nem:))

2.nap az oviban

Tegnap estétől kisasszony csak azt  hajtogatta, hogy reggel megyünk oviba, én meg dolgozni, és most egyedül lesz . Reggel már alig várta, hogy induljunk, százszor rám szólt, hogy siessek, mert elkésünk :) Aztán amint beértünk, elfogyott a  lelkesedés, már a cipőhúzás után is azt mondta, megvár engem, nem megy be nélkülem. Aztán szépen eljátszott, de most inkább egyedül vagy velem. Nem akart a többi lánnyal szülinapost játszani, bár azért hallottam, hogy magában ő is dúdolta a happy birsthdayt. Aztán olvastak Mártikával, egy másik asztalnál. Lelkesen magyarázta, mit lát a képen, szinte nem volt olyan kérdés,amire ne válaszolt volna jól. Be kell vallanom, nagyon félek attól, hogy nem jól tanítgattam itthon, hogy esetleg lemaradása van a többiekkel. Főleg így, hogy Ő a második legkisebb eddig a csoportban. Aztán Mártika felvetette, hogy anya elmegy kávézni. Zita pedig kikísért, puszit adott, majd Mártikával kézen fogva visszament olvasni. Majd másfél óra elteltével mentem vissza, kinn játszottak az udvaron. Horgásztak (fa halacskákat kellett botra és cérnára akasztott horoggal kifogni),nagyon élvezte, meg rohangált Vanesszával. Úgy látom, még mindig Ő a favorit. Katával nehezebb,mert nagyobb, nem hagyja Zitát érvényesülni, Luca pedig kisebb, és félénkebb. Vanessa pedig hiába idősebb, jól elvannak együtt. Figyel Zitára, aki egy kicsit még mindig feszélyezve érzi magát szerintem. Bár már ma is hallottam a harsány kacagását végre:)
Holnap pedig úgy tervezzük, hogy nem megyek be vele, mert megyünk a házikónkhoz is. Azért reggel még apa felszerel az oviban a falra egy képet meg üzenőtáblát, mert a gondnokbácsinak nincsen kalapácsa.Zita pedig magától értetődően rávágta, hogy majd apa megszereli:) Így hát már társadalmi munkázunk is:)
A szabad időmben pedig barátnőztem, kávéztunk, világmegváltottunk. Jól esett:)

1.nap az oviban

Kilencre odaértünk, nagyon várta már. A tegnapunk és a ma reggelünk csak erről szólt. Én még összepakoltam a cuccokat, lepkét rajzoltam a ruhákba és törölközőbe, pillangós matrica van az oviszsákon, üvegfestékes pillangó a fogmosópoháron.
Odaérve már erősen megcsappant a jókedve, szorította a combomat, mindenhová csak velem volt hajlandó menni. Átvettük a benti cipőnket (igen,én is), aztán bementünk. Babakocsizott, főzött nekem kávét, majd a másik három kislánnyal párkeresősdit játszottunk Mártika néni felügyelete alatt. (Most csak ennyi, majd még csatlakoznak hozzánk. 31 lesz a csoportlétszám...borzasztó sok) Van már ismerősünk is, gyermekkoromban a szomszéd lépcsőházban lakó lánynak is kislánya van.Igaz, ő már három és fél éves elmúlt. Vanesszának hívják, gyönyörű barna haja és szikrázó kék szeme van. Neki is ez az első napja. Játszottak benn tízig, majd gyümölcsöt ettek. Aztán Zita már igen csak ki akart menni, úgyhogy elpakoltak (IGEN!!!Az én lányom is!!! :)
Kimentünk, vonatoztak, libikókáztak. Aztán Mártika néni javaslatára elhúztam kávézni. Zitával természetesen megbeszéltem, igent mondott, majd elrohant Vanival kergetőzni. Nehéz szívvel, minduntalan visszanézve kiléptem a kapun fél tizenegykor. Beszálltam a kocsiba, majd csigalassan elhajtottam az ovi mellett. Zita és Vani Mártikával libikókáztak, és teli torokból énekelték a hintapalintát. Tettem egy kört a városban, barátnőm felkarolt egy kicsit, majd egy óra elteltével visszaosontam. Zita Margónéni ölében ült, nézték a nagyokat, akik épp mezítláb pocskoltak a fellocsolt udvaron. Majd kaptam egy puszit, és elvonult a nagycsoportos Nikikével,kereszttesójával kergetőzni. Bemenni nem akart, pedig esett össze a fáradtságtól. Mindenáron maradni akart még az oviban. Aztán sajnos volt egy baleset is, Vani leesett a csúszda harmadik lépcsőfokáról.(Az anyukája is ott állt pedig mellette) Csúnyán szétrepedt a szája, és felhorzsolódott az álla.
Aztán persze elköszöntünk, előtte még megnéztük az ágyakat,hogy hol is fognak aludni a gyerkőcök (most a tornateremben, mert azt jól lehet szellőztetni, meg ventilátorozni). Zita azt mondta, hogy majd neki is lesz ilyen ágya, akkor majd ott alszik Lucával, Katával meg Vanival. De nem most, mert nem hoztuk a Tentemedvét :) Édes volt nagyon. Aztán hazajöttünk, azóta pedig moccanás nélkül alszik. Biztos jól esett neki előtte a zuhany is, mert tiszta csatak volt szegénykém. Viszont a klímát meg még mindig nem merem bekapcsolni, mert az Ő szobájában van. De így is alszik, tisztára mint egy bárónő:
Úgyhogy jól sikerült a nap, mindenki túlélte:) Legalábbis a gyerek élvezte, én meg tök jól viseltem. Teljesen büszke vagyok magamra:)

Megérzés

Csütörtöktől vasárnapig dolgoztunk a házunkon. Nem egyszer úgy indultunk el,hogy Zizzencs még aludt. Este hétnél hamarabb egyik nap sem értünk haza. Mérges voltam magamra, mert tudom, hogy már csak nagyon kevés az együtt töltött napjaink száma. De kellett csinálni, nincs mese. Ilyenkor nagyon sajnáltam, hogy már csak egy autónk van.Mikor több volt, akkor nem okozott gondot napközben is hazaszaladni, István akkor sem maradt autó nélkül. Na mindegy.
Vasárnap délután már alig vártam, hogy hazaérjünk. Hiányzott nagyon a kis csitri. Ekkor csörgött a telefon, hétfőn vinnem kellett Csabit újra Miskolcra a kórházba. Nem akartam elvállalni, Zitával akartam lenni, de nem tudta volna más bevinni, én meg nem tudok nemet mondani. Minden esetre eltökéltem, hogy Zitát is viszem. Amíg a vizsgálatokra várunk, addig mi játszóterezünk, parkozunk, vásárolunk.
Igazi csajos napot tartottunk mi ketten. Reggel 8-ra már benn voltunk. A Szinva-teraszon megkávéztunk (vagyis csak én, Zita gyümölcskoktélt ivott),és elterveztük, hogy mit csináljunk. Még mindig elámulok azon, hogy milyen jól el tudunk beszélgetni, hogy mennyire okos és intelligens. Például mikor a felszolgáló nénitől kértem a kávét, és Zitától megkérdeztem,mit inna, akkor ezt mondta: MIVEL ÉN NEM SZERETEM A KÁVÉT, INKÁBB VALAMI GYÜMÖLCSLEVET KÉREK. MILYEN VAN? A pincérnő is tátott szájjal hallgatta cserfeskét, amíg teljesen egyedül kiválasztotta az innivalóját.
Aztán felugrottunk a könyvelőmhöz, addig Mancuska rajzolgatott a magával hozott jegyzetfüzetébe. Utána pedig a Népkertben kötöttünk ki. Láttunk, és videóra vettünk egy mókust, aki éppen egy makkot gyömöszölt a szájában, és egészen közelről engedte csodálni magát. Aztán egy bunkó kutyás ürge sikeresen felzavarta a fára. Van két játszótér is, mindkettőt kipróbáltuk. A régi fajátszótéren hintáztunk meg csúszdáztunk, aztán megkerestük az új építésű modern játszóteret. Van pici játszóhát tűzhellyel, ahol isteni karalábés zöldborsót főzött nekem Zita:) Itt már többen voltak, kicsit félénk is volt a kisasszony, inkább egyedül játszott,vagy velem. Én pedig csak néztem, és magamban borongtam, hogy egy-két héten belül már nem nekem főzőcskézik majd. Kifáradva, jókedvűen és nyakig koszosan hamburgereztünk egyet, majd felvettük a kórházjárókat egy óra körül. Mancus addigra annyira elpilledt, hogy bejelentette a kocsiban, hogy Ő szundikálni fog.És tényleg, kettő másodperc múlva már olyan mélyen aludt, hogy hazaérve simán berakhattam az ágyába.
Ma pedig az oviba néztünk el délelőtt. Megismerkedtünk az óvónénikkel. Az egyik egy 28 év körüli vékony, halk hangú néni, Andi. A másik egy teltebb, idősebb, Ő pedig Mártika néni. Ő vidám, mosolygós, nagyon szimpatikus asszonyka. A dadusunk pedig Zita keresztapjának a rokona, Margó néni. Őt már régebbről ismerjük, aranyos nagyon. Szimpatikusak voltak nekem, leguggolva beszéltek Zitával, elvitték jelet választani. Pillangó lett. Aztán mondták, hogy ma délutánra tervezték hozzánk a családlátogatást. Elmondtam, hogy nem lakunk még ott,így azt elnapoltuk. Kitöltöttem az étkezéses papírt, kaptam egy másikat a hozandó dolgokról is. Majd jött a jeges zuhany: holnap reggel kilencre várnak minket, kezdődik a beszoktatás! Mit mondjak, bepánikoltam. Zita örült nagyon, Ő már ott akart maradni játszani, de én azt hittem, több időnk van még.Tévedtem. Talán jobb is így. Úgyhogy holnap kilenctől tizenegyig megyünk, mindketten ovisok leszünk:)

Bogács

Pénteken négy óra után tudtunk elindulni, Istvánom addig dolgozott. Mancust pedig direkt nem altattam el, hogy az autóban majd aludjon. Természetesen nem aludt egy szemet sem, várta a strandot. Úgy volt, hogy már nem megyünk fürdeni, de aztán változott a terv. Fél kilenctől éjfélig éjszakai fürdőzés volt, így mi is mentünk. Mancuska nagyon jól érezte magát, egy kis balesettől eltekintve. Ugyanis a medencében a lépcsőn szoktuk a karúszót ráadni, de Ő annyira izgatott volt, hogy elfeledkezett magáról, és nagy gyors léptekkel belement a vízbe. Elsüllyedt. István mellette állt, rögtön ki is kapta a vízből. Picit köhögött, de annyi is volt, már ment is vissza:) Nem egy ijedős fajta:)
Tizenegy óráig voltunk, szerencsére kevesen voltak, így jókat tudtunk ugrálni, dobáltuk egymást a vízbe, Mancus nagyokat búvárkodott. Még énekeltünk is:) Aztán elindultunk vissza a házhoz, Mancus ekkor már meitai-ban, mert fáradt volt. A háznál még nyüszögött, nem találta a helyét, haza akart menni,de aztán hamar elaludt. Mi pedig kártyacsatáztunk, röhögtünk, és fincsi feketeáfonyás koktélt szopogattunk:)
Szombaton is fürödtünk, jó sokat. Az idő jó volt, ez pedig azt hozta magával, hogy rengetegen voltak. Tanultam az előző esti nyűglődésből, így ebéd után elvonultunk a strand egy nyugisabb szegletébe, és Mancit az apukájával együtt álomföldre varázsoltuk. Aztán én addig pancsiztam, amíg Ők aludtak:) Este nem kellett sokáig altatni Zitát sem, mivel sokat rohant, bringázott, nagyon elfáradt. Apa is, így Ők ketten hamarabb elaludtak:) De azért előtte még egy jó nagyot Aktivitiztünk. Isteni volt, rég röhögtem ilyen jót. Bár azt megfogadtam, hogy legközelebb csapattagnak kevésbé illuminált társat választok:) De mindent összevetve nagyon jó volt.
Vasárnap imét fürödtünk, majd mi hamarabb elindultunk hazafelé, hogy Zitacica aludhasson egyet a kocsiban. Még ki sem értünk Bogácsról, de már horpasztott.
Rövid pihenés volt, nagyon kényelmetlen ággyal. Viszont nagyon jól esett. Főleg, ha arra gondolok, hogy szerdától csináljuk a tetőt... Remélem, jó időnk lesz, sok segítséggel:) Akkor vasárnapra szép új tető figyel a házunkon:)

Mi vár ránk hétvégén?

Barátok. Gyerekek. Oltári nagy röhögések. Pancsolás. Sütögetés. Jóízű beszélgetések. Világmegváltás. Ezerízű Sangria, jégbe hűtött eperkoktél. Éjszakába-hajnalba nyúló nagy kártyacsaták. Vagy éppen társasjátékozás, felnőtteknek való. Ágyba ájult,elfáradt gyermek. Bogács. Már alig várom...
Az utolsó "nyaralásunk" az ovi előtt.
Köszönöm a sok hozzászólást az előző nyavalygásomhoz. Sokat segített. Legalább tudom, hogy mindenki átesik ezen. Még azok is, akik nem az első gyermeküket engedik ki a kezük közül. Sokat fogok oda visszajárni, töltekezni belőletek!

Egy hónap...

Ha vársz valamit, akkor nagyon-nagyon lassan telik az idő. Ha nem várod, nem foglalkozol vele, akkor teljesen mindegy, mennyi idő múlva lesz. De ha félsz valamitől, akkor nagyon hamar eltelik. Most két tűz között vagyunk. Zita számolgatja a napokat. Én rettegek tőle. Ő mindig mondogatja: SOKÁRA LESZ MÉG SEPTEMBER. Én szerintem nagyon hamar itt lesz.
Ma összebújva, egymást ölelve néztünk mesét. És el sem tudom képzelni, hogy egy hónap múlva ez már nem így lesz. Tudom, hogy ez a dolgok rendje. Én is megbarátkozom majd vele. De most még jól esik nyavalyogni, félni. Ez még az én időm. Még egy hónapig az én icipici kislányom lesz. Én adok puszit a bibijére, amit nekem mutat meg először. Én szárítom fel a könnyeit, és én nevetek vele először egy jól sikerült poénján. Én vagyok vele reggeltől- estig. A déli alvásához én rimánkodom ágyba, nekem csicsergi el ébredés után az álmait. Én adok neki kakaót, én vágom fel hat darabra az almáját. Nekem hozza a könyvet olvasni, én szorulok be vele a kis házikójába játszani. Én ugrálok vele kifulladásig a trambulinon, és én rohanok utána égnek meredő hajjal, amikor a dombról bringázik le. Igaz, én kapok idegsokkot a hisztijétől és a vég nélküli nyávogásától is. Bevallom, olyankor alig várom már, hogy ovis legyen. De ez olyan kevésszer van! (Majd juttassátok eszembe a következő hisztikor is)
Félek, és várom is. Nem tudom, hogyan lesz. Ismeretlen vidékre tévedtünk. Nem tudom, mit kell venni neki, mit kell vinni, milyen ruhát és cipőt adjak rá bentre. Fogják tudni az oviban, hogy a gyermekem csak 6 darabban fogyasztja az almát? Hogy nem kell meghámozni neki? Hogy nagyvécézéskor fogni kell a kezét, mert szenvedni szokott? Hogy elalváskor jóéjt puszit kell adni neki? Hogy a takarót keresztben kell rárakni, mert hosszában rögtön lerúgja? Hogy ha valamit nem tud, akkor csak dicsérni és biztatni kell, és akkor szárnyakra kap? Hogy Ő az én egyetlen drága kincsem, és nagyon-nagyon kell rá vigyázni??????

Körbevezetlek titeket az otthonunkban

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kell sok időnek el kell telnie, hogy egy házat vagy lakást úgy igazán az otthonomnak tekintsek. Amiben most lakunk itt Kazán, azt 10 éve építettük. Természetesen ez sem ment akkoriban simán, Istvánomat elvitték közben katonának, miegymás. De készen lett kis túlzással, aztán beköltöztünk. Emlékszem, a legtöbbet a konyhánkra vártunk. Szóltunk tavasz elején a srácnak, hogy lassan készítheti. Nem kell sietnie, ráér 2 hónap múlva is. Karácsony előtt, miután többedszerre is leordítottam a fejét, akkorra készült el, akkor még szigorúan ajtók nélkül... no komment. Ráadásul nem is teljesen olyan lett, amilyet én akartam, de azt mondta az asztalos srác, hogy az úgy nem jó meg nem divat. Ráhagytam. (Na majd most:))

Mikor beköltöztük, akkor a kisszobát és a fürdőt tudtuk használni. Se pénzünk, se időnk nem volt egy ekkora házat berendezni. Találkozni is keveset találkoztunk, lévén hogy mindketten reggeltől-estig gályáztunk. Aztán csak sikerült a konyha, ami mellé egy ősrégi asztalt kaptunk, meg anyósék kanapéját. Az asztalhoz vettünk 4 akciós széket, véletlenül sem egy normális ebédlő legyen. Most már azért az is szép lett.
De a lényeg, 10 év után talán most merem azt állítani, hogy otthonunk van. Még mindig híja van sok mindennek, de már nem érdekel. Ide én már nem veszek semmit.
Hétvégén nagy átrendezésben voltunk, régóta szerettem volna a cipős szekrényről eltávolítani a tévét. Októberben még arról volt szó, hogy karácsonyra meglepjük magunkat egy ilyennel, de aztán inkább házat vettünk... Talán majd most karácsonyra sikerül. Addig viszont gyártottunk egy polcocskát ketten :)
Kis aranyos, bár a falat teljesen át kellett fúrni, hogy a hetvennéhány kilós tévét elbírja, de most már aranyos lett. Végre a gyermekem sem bámulja három centiről az aktuális kedvenc reklámját, mert most már magasan van. Még a cipőst szeretném elrakni onnan, de most nem megy, hogy gyártassunk egyet. Addig meg már jó így, amíg nem költözünk.
A mi szobánkban
 
is felszedtem végre a macimintás szőnyeget, amit kisúrolva aztán (mivel most végképp nem telik másra) leraktam a Manciszobába.
 
Nem a legszuperebb így, de Zitának tetszik, és ez a lényeg. Sajnos már erre a házra nem fogunk költeni. Így hát csak próbálom a jelenlegi helyzetet kihasználni. Még tervezem, hogy felrakok Mancusnak egy függőágyat, de még nincs kiötölve, hogy hová. A mi szobánkban egy tisztasági festés lesz még, meg talán sikerül a macis dekort is lecserélni. A nappali
 
festéséről sikerült magam lebeszélni, arra a kis időre már minek címszóval... Még az akvárium alá
szeretnék egy szép szekrényt, de azt sem már ide vesszük meg.Ha meg sikerül, akkor a konyhapult falába beépítjük a halacskáink kuckóját.Vagy épp egy ilyet gyártatnánk. Bár már ott tartanánk...