Hajdúszoboszló vár minket!

Egészen pontosan 5 hónap,2 hét és 2 nap múlva megyünk. Messze van még,baromira. De legalább már van mit várni. Sokat filóztunk rajta, merthogy az a piszkos pénz... de aztán rájöttünk, legalább együtt leszünk, kikapcsolódunk. Hárman...
Meg még 16 barátunk :) :) :)
De már alig várjuk :)
ITT LESZÜNK.

Hajdúszoboszló vár minket

Egészen pontosan 5 hónap,2 hét és 2 nap múlva megyünk. Messze van még,baromira. De legalább már van mit várni. Sokat filóztunk rajta, merthogy az a piszkos pénz... de aztán rájöttünk, legalább együtt leszünk, kikapcsolódunk. Hárman...
Meg még 16 barátunk :) :) :)
De már alig várjuk :)
ITT LESZÜNK.

Újabb betegség...

Pénteken, amikor hazahoztam az oviból, ebéd után,még semmi baja nem volt. Jókedvű,cukibogár volt. Aztán lefektettem, és 10 másodperc alatt elaludt. Akkor felmerült bennem a kósza gondolat, hogy beteg lesz, de elvetettem. Aludt másfél órát,kipihenten ébredt. Este fürdés után lefektettem, köhintett egyet, de semmi komoly nem volt. Éjszaka már gyakrabban köhögött, nem bírt felszakadni a váladék.Szombat reggel mi korán elszaladtunk bevásárolni, anyós vigyázott addig rá. (arra inkább nem mondok semmit, hogy önhatalmúlag adott a gyereknek 2,5 ml algoflex babyt, mert azt hitte, hogy kanalas orvosság.És mivel reggel köhögött, hát adott neki.Fel bírtam volna robbanni az idegtől!) Hazafelé gyógyszertár, de sajnos nem volt homeós köhögéscsillapítójuk, így ACC-t hoztunk haza. Kapott szombaton kettőt, kezdett felszakadozni neki. Vasárnap reggel kicsit csavarogtunk, szintén nem láttunk rajta semmit, néha-néha köhintett. Azért Szonjáékhoz már nem mertem bevinni. Délután körmöshöz mentünk, kettesben.(kapott 4 körmére pici rózsaszín pillangót, oda meg vissza volt a boldogságtól teljesen.Persze másnapra lekopott, azóta is azzal nyúz:))

Este lefektettem, már lázasnak tűnt. 38. Kapott algoflexet, lefeküdt. Éjszaka óránként keltem hozzá, figyeltem. Hajnalban ismét láz, köhögött egész éjjel, majd megfulladt.

Reggel 39 fokos lázzal ébredt reggel hatkor. Kapott lázcsillapítót. Dokinénivel konzultáltam, szeretné meghallgatni, viszont időpontot nem tud adni.Sebaj.Egytől van rendelés, déltől szobroztunk a rendelő előtt, így elsők lettünk. Szegény Mancika nem élvezte a szép napsütést, az ölemben feküdt, szundikált.Nagyon szarul volt, köhögött, csorgott a könnye, folyt az orra, lázasodott. Háromnegyed egykor bekerültünk a váróterembe, ahol egy gyors anyuka lazán elvette előlem az első sorszámot.Én pedig laza kézmozdulattal, egyik kezemben Zitával, gyöngymosolyt csillantottam, kivettem a kezéből, és megköszöntem, hogy segített nekem kivenni a mi sorszámunkat:) Diszkréten röhögött pár anyuka a háttérben, aztán amikor a hölgyemény kitipegett, még gratuláltak is:) A váróteremben Mancust amúgy már a hideg is rázta, az ölemben csüngött végig, a kabátomba burkolózva. Bent a dokinéni megvizsgálta, vírusos a torka. Antibigyó helyett Spiropentet kapott a  köhögésére, és Isoprinosint mellé. Azért elővigyázatosan írt fel antibigyót is, ha netalántán rosszabbul lenne, de ne legyen rá szükség jelszóval adta ide. Kiváltottam a két szirupot (4000 forint,majdnem lehidaltam), az iso-nevű csodaszerből már kapott is délben. Egy órácskát aludt, de rázta a hideg, nehezen ment le a láza. De jelentem, hatott a gyógyszer. Este még produkált egy 38,5-öt, de azt is vidáman, pörögve. Éjszaka egyszer sem kelt fel (nekem óránként csörgött a telefon, hogy felkeljek megnézni, mert a kisasszony most sem volt hajlandó mellettünk aludni, csak az ágyában),nem volt lázas, szinte nem is köhögött. Jelentem, vígan  elfogadom a drága gyógyszert, ha így használ!!!! Komolyan, nem hittem benn, de meggyőzött:)Ma már csak köhög, meg menne ki, de ma még szobafogságban van:) De úgy nézem, túl van a nehezén, hála Istennek. Na meg az Isoprinosine-nek *!

*Az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer, mely Herpes vírus, bárányhimlő, kanyaró, mumpsz, citomegalovírus, Epstein- Barr vírus, humán papillomavírus okozta fertőzések, ún. "immunhiányos állapotok", fertőző vírusos légúti betegségek, májgyulladás, agyhártyagyulladás kezelésére alkalmas.

Újabb betegség...

Pénteken, amikor hazahoztam az oviból, ebéd után,még semmi baja nem volt. Jókedvű,cukibogár volt. Aztán lefektettem, és 10 másodperc alatt elaludt. Akkor felmerült bennem a kósza gondolat, hogy beteg lesz, de elvetettem. Aludt másfél órát,kipihenten ébredt. Este fürdés után lefektettem, köhintett egyet, de semmi komoly nem volt. Éjszaka már gyakrabban köhögött, nem bírt felszakadni a váladék.Szombat reggel mi korán elszaladtunk bevásárolni, anyós vigyázott addig rá. (arra inkább nem mondok semmit, hogy önhatalmúlag adott a gyereknek 2,5 ml algoflex babyt, mert azt hitte, hogy kanalas orvosság.És mivel reggel köhögött, hát adott neki.Fel bírtam volna robbanni az idegtől!) Hazafelé gyógyszertár, de sajnos nem volt homeós köhögéscsillapítójuk, így ACC-t hoztunk haza. Kapott szombaton kettőt, kezdett felszakadozni neki. Vasárnap reggel kicsit csavarogtunk, szintén nem láttunk rajta semmit, néha-néha köhintett. Azért Szonjáékhoz már nem mertem bevinni. Délután körmöshöz mentünk, kettesben.(kapott 4 körmére pici rózsaszín pillangót, oda meg vissza volt a boldogságtól teljesen.Persze másnapra lekopott, azóta is azzal nyúz:))

Este lefektettem, már lázasnak tűnt. 38. Kapott algoflexet, lefeküdt. Éjszaka óránként keltem hozzá, figyeltem. Hajnalban ismét láz, köhögött egész éjjel, majd megfulladt.
Reggel 39 fokos lázzal ébredt reggel hatkor. Kapott lázcsillapítót. Dokinénivel konzultáltam, szeretné meghallgatni, viszont időpontot nem tud adni.Sebaj.Egytől van rendelés, déltől szobroztunk a rendelő előtt, így elsők lettünk. Szegény Mancika nem élvezte a szép napsütést, az ölemben feküdt, szundikált.Nagyon szarul volt, köhögött, csorgott a könnye, folyt az orra, lázasodott. Háromnegyed egykor bekerültünk a váróterembe, ahol egy gyors anyuka lazán elvette előlem az első sorszámot.Én pedig laza kézmozdulattal, egyik kezemben Zitával, gyöngymosolyt csillantottam, kivettem a kezéből, és megköszöntem, hogy segített nekem kivenni a mi sorszámunkat:) Diszkréten röhögött pár anyuka a háttérben, aztán amikor a hölgyemény kitipegett, még gratuláltak is:) A váróteremben Mancust amúgy már a hideg is rázta, az ölemben csüngött végig, a kabátomba burkolózva. Bent a dokinéni megvizsgálta, vírusos a torka. Antibigyó helyett Spiropentet kapott a  köhögésére, és Isoprinosint mellé. Azért elővigyázatosan írt fel antibigyót is, ha netalántán rosszabbul lenne, de ne legyen rá szükség jelszóval adta ide. Kiváltottam a két szirupot (4000 forint,majdnem lehidaltam), az iso-nevű csodaszerből már kapott is délben. Egy órácskát aludt, de rázta a hideg, nehezen ment le a láza. De jelentem, hatott a gyógyszer. Este még produkált egy 38,5-öt, de azt is vidáman, pörögve. Éjszaka egyszer sem kelt fel (nekem óránként csörgött a telefon, hogy felkeljek megnézni, mert a kisasszony most sem volt hajlandó mellettünk aludni, csak az ágyában),nem volt lázas, szinte nem is köhögött. Jelentem, vígan  elfogadom a drága gyógyszert, ha így használ!!!! Komolyan, nem hittem benn, de meggyőzött:)Ma már csak köhög, meg menne ki, de ma még szobafogságban van:) De úgy nézem, túl van a nehezén, hála Istennek. Na meg az Isoprinosine-nek *!

*Az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer, mely Herpes vírus, bárányhimlő, kanyaró, mumpsz, citomegalovírus, Epstein- Barr vírus, humán papillomavírus okozta fertőzések, ún. "immunhiányos állapotok", fertőző vírusos légúti betegségek, májgyulladás, agyhártyagyulladás kezelésére alkalmas.

Csak egy kép...

Csak egy kép

SZÉPSÉGEM

38.

38 hónapja, azon a csütörtöki napon, szürke volt az ég, hideg szél fújt. Az elmondások szerint, ugyanis nekem nem ezek maradtak meg. Nem emlékszem,milyen idő volt, pedig amíg Istvánom megebédelt (helyettem), addig én az ablakban szellőztem, és az járt a fejemben, hogy nem tudnék megszökni, mert nem férek ki rajta. Azon a napon semmi más nem érdekelt már, csak hogy túl legyek rajta. Hogy legyen vége a vég nélküli fájdalomnak, hogy ne fájjon soha többé. Nem érdekelt akkor már, hogy nemsokára láthatom a lányom, hogy általa végre egy család lehetünk. Csak azt vártam, hogy dél legyen.(akkorra ígérte a doki a lányomat). Szenvedtem, fájt látnom Istvánomat, hogy szenved azért, mert nem segíthet nekem.Pedig azzal, hogy ott volt, rengeteget segített. Az életemet mentette meg vele.

Aztán elmúlt a dél, az egy óra. A fájdalmak egybeértek, már nem egy könnyebb-egy nehezebb fájdalom volt, hanem nehéz és még  nehezebb. Aztán kettőkor, amikor már alig bírtam visszavánszorogni az ágyra, akkor gázt kaptam. Fájt akkor is, de mintha nem nekem fájna. Mintha valahonnan kívülről láttam volna magam, minket. István az ágyam szélére dőlt, pihent, fogtuk egymás kezét. Én pedig imádkoztam. Hogy megérkezzen Zita, hogy ne legyen semmi baja, hogy soha többé ne fájjon ennyire. És aztán már nem fájt. Elvették a gázt, nyomtunk vég nélkül, de akkor már nem fájt. Csak Istvánt hallottam. Csak az Ő hangját, az Ő kezét éreztem. Ahogy mondja,annyi érzéssel a hangjában: Már látom a fejét, a haját!!!

Aztán meglett. Sok minden kiesett nekem, legalább 10 perc. Nem tudtam, hogy annyi időre nem voltam magamnál. Csak végre rám rakták, és néztük, és emlékszem István könnyes szemére... és akkor is az járt az eszembe, hogy végre, nem fáj, végre együtt vagyunk...

Soha nem éreztem akkora fájdalmat. De akkora boldogságot sem. Pedig minden nap eszembe jut, hogy milyen jó is, hogy itt van velem, hogy szerethetem, ölelhetem,nézhetem. Máig megdobban a szívem, amikor este István hazaérkezik, és Zita APUKÁM felkiáltással a nyakába ugrik. Amikor aztán odahúznak, hogy együtt ölelkezzünk, hárman.

Most is nagyon boldog vagyok, csak már másképpen. És már régen rájöttem valamire. Hogy bármikor bevállalnám újra azt a fájdalmat Őértük. Mert Őértük megéri.

Ma reggel, mikor bemondták a tévében, hogy vigyázzunk magunkra, mert péntek 13-a van. Akkor István magához húzott, és szavak nélkül is tudtam, hogy nem a szerencsétlen napra gondol,hanem a Mi tizenharmadikánkra. Mert nekünk ez nagyon szerencsés szám. Mert 13-án, 13 óra fájdalom után megszületett a 13 betűs csodánk... Ma harmincnyolc hónapja... annyira furcsa...már ekkora....olyan nagylány már!!!

Származási hely: 2012. január 13.

38.

38 hónapja, azon a csütörtöki napon, szürke volt az ég, hideg szél fújt. Az elmondások szerint, ugyanis nekem nem ezek maradtak meg. Nem emlékszem,milyen idő volt, pedig amíg Istvánom megebédelt (helyettem), addig én az ablakban szellőztem, és az járt a fejemben, hogy nem tudnék megszökni, mert nem férek ki rajta. Azon a napon semmi más nem érdekelt már, csak hogy túl legyek rajta. Hogy legyen vége a vég nélküli fájdalomnak, hogy ne fájjon soha többé. Nem érdekelt akkor már, hogy nemsokára láthatom a lányom, hogy általa végre egy család lehetünk. Csak azt vártam, hogy dél legyen.(akkorra ígérte a doki a lányomat). Szenvedtem, fájt látnom Istvánomat, hogy szenved azért, mert nem segíthet nekem.Pedig azzal, hogy ott volt, rengeteget segített. Az életemet mentette meg vele.

Aztán elmúlt a dél, az egy óra. A fájdalmak egybeértek, már nem egy könnyebb-egy nehezebb fájdalom volt, hanem nehéz és még  nehezebb. Aztán kettőkor, amikor már alig bírtam visszavánszorogni az ágyra, akkor gázt kaptam. Fájt akkor is, de mintha nem nekem fájna. Mintha valahonnan kívülről láttam volna magam, minket. István az ágyam szélére dőlt, pihent, fogtuk egymás kezét. Én pedig imádkoztam. Hogy megérkezzen Zita, hogy ne legyen semmi baja, hogy soha többé ne fájjon ennyire. És aztán már nem fájt. Elvették a gázt, nyomtunk vég nélkül, de akkor már nem fájt. Csak Istvánt hallottam. Csak az Ő hangját, az Ő kezét éreztem. Ahogy mondja,annyi érzéssel a hangjában: Már látom a fejét, a haját!!!

Aztán meglett. Sok minden kiesett nekem, legalább 10 perc. Nem tudtam, hogy annyi időre nem voltam magamnál. Csak végre rám rakták, és néztük, és emlékszem István könnyes szemére... és akkor is az járt az eszembe, hogy végre, nem fáj, végre együtt vagyunk...

Soha nem éreztem akkora fájdalmat. De akkora boldogságot sem. Pedig minden nap eszembe jut, hogy milyen jó is, hogy itt van velem, hogy szerethetem, ölelhetem,nézhetem. Máig megdobban a szívem, amikor este István hazaérkezik, és Zita APUKÁM felkiáltással a nyakába ugrik. Amikor aztán odahúznak, hogy együtt ölelkezzünk, hárman.

Most is nagyon boldog vagyok, csak már másképpen. És már régen rájöttem valamire. Hogy bármikor bevállalnám újra azt a fájdalmat Őértük. Mert Őértük megéri.

Ma reggel, mikor bemondták a tévében, hogy vigyázzunk magunkra, mert péntek 13-a van. Akkor István magához húzott, és szavak nélkül is tudtam, hogy nem a szerencsétlen napra gondol,hanem a Mi tizenharmadikánkra. Mert nekünk ez nagyon szerencsés szám. Mert 13-án, 13 óra fájdalom után megszületett a 13 betűs csodánk... Ma harmincnyolc hónapja... annyira furcsa...már ekkora....olyan nagylány már!!!

Származási hely: 2012. január 13.

TündérZitáról

Nagyon nehéz úgy összeírni róla egy összefoglalót, hogy ne emeljek ki egy-egy éppen akkor meghatározó tulajdonságot. Ha itthon van, akkor a hisztisség és az aranyoscukiság között ingadozik.Meg hát amúgy sem tudnék róla egy normális postot írni, mert hát igen csak elfogult vagyok vele.

Ovi:

Imádja, alig várja, hogy mehessen. Persze ennek vannak akadályai, mégpedig az, hogy hamar összeszed mindenféle bacit. Múlt héten, keddtől csütörtökig járt, közben megállás nélkül Lucát emlegette. Vele játszottak a babasarokban, vele tornázott, mindent vele csinált. Csütörtök délután Lucc anyukája, Zsuzsa jelezte, hogy pénteken nekik doki, merthogy szólt az óvónéni, hogy taknyos-köhögős Luca. Már akkor sejtettem, hogy a nagy összebújásuknak meg lesz az eredménye. Csütörtök éjjelén már kétszer szólt Mancus, hogy folyik az orra. Úgyhogy a pénteket és a hétfőt itthon üdülte Zita, várva arra, hogy vagy elmúlik, vagy kijön rajta valami. Az orrát naponta kétszer-háromszor fújta, még az orrszívót sem vettük elő. Mézzel-citrommal-c vitaminnal-homeós golyókkal gyógyulgatott, néha-néha, főként alvás előtt kapott orrsprét is. Ma már elvittem oviba, mert nem találtam betegnek. Bár újfent előjött a köhögése, de ez ködös időben mindig előjön, nem tehet róla.

Amúgy az oviban jó kislány, játszik, alszik, eszik, imádják az óvónénik, a gyerekek. Mindenkivel jól kijön, nem verekszik, nem árulkodik, ha balhé van, akkor elmegy onnan. Szépen eljátszik egyedül is (úgy,ahogy itthon), szeret kirakózni, formabedobózni, főzni, autózni. A kezdő lánycsapat (Kata,Luca,Vanessza,Zita) még mindig megvan, sokkal többet vannak ők négyen együtt, mint az "újabb" lányokkal.

Mára már elérkeztünk oda is, hogy válogat, leginkább hajcsatokat és hajgumikat. Ugyanis apukája külön kérésére hajat növesztünk. Valamelyik nap úgy vittem be oviba, hogy hiszti volt a köbön, merthogy ÉN ELRAKTAM valahová a kockás-virágos karkötőjét. Egész úton végig ordított velem, már alig vártam, hogy bedobhassam az oviba. Erre leveszem róla a kabátot, és ott volt a kezén a karkötő. Könny letöröl, Zita kivirul, és "látod anya, megtaláltam" mondattal vígan bemasírozott a csoportba. Én még álltam kinn az öltözőben, tikkelt a fejem, rángatóztam az idegtől...no komment.

Ja, öltözni és pakolni nem és nem akar. A zoknit konkrétan még meg sem fogja, már üvölt, hogy nem sikerül,nem tudja. Hiába minden, nem akar öltözni és pakolni sem. Szétdobál másodpercek alatt mindent, de 3 óra alatt sem pakol össze. Már ott járok, hogy kidobálással fenyegetem, de az sem érdekli. Úgyhogy ötleteket szeretettel elfogadok :)

Mára ennyi, legközelebb az itthoni Tündér(hiszti)Zitáról szól a bejegyzés :)

TündérZitáról

Nagyon nehéz úgy összeírni róla egy összefoglalót, hogy ne emeljek ki egy-egy éppen akkor meghatározó tulajdonságot. Ha itthon van, akkor a hisztisség és az aranyoscukiság között ingadozik.Meg hát amúgy sem tudnék róla egy normális postot írni, mert hát igen csak elfogult vagyok vele.
Ovi:
Imádja, alig várja, hogy mehessen. Persze ennek vannak akadályai, mégpedig az, hogy hamar összeszed mindenféle bacit. Múlt héten, keddtől csütörtökig járt, közben megállás nélkül Lucát emlegette. Vele játszottak a babasarokban, vele tornázott, mindent vele csinált. Csütörtök délután Lucc anyukája, Zsuzsa jelezte, hogy pénteken nekik doki, merthogy szólt az óvónéni, hogy taknyos-köhögős Luca. Már akkor sejtettem, hogy a nagy összebújásuknak meg lesz az eredménye. Csütörtök éjjelén már kétszer szólt Mancus, hogy folyik az orra. Úgyhogy a pénteket és a hétfőt itthon üdülte Zita, várva arra, hogy vagy elmúlik, vagy kijön rajta valami. Az orrát naponta kétszer-háromszor fújta, még az orrszívót sem vettük elő. Mézzel-citrommal-c vitaminnal-homeós golyókkal gyógyulgatott, néha-néha, főként alvás előtt kapott orrsprét is. Ma már elvittem oviba, mert nem találtam betegnek. Bár újfent előjött a köhögése, de ez ködös időben mindig előjön, nem tehet róla.
Amúgy az oviban jó kislány, játszik, alszik, eszik, imádják az óvónénik, a gyerekek. Mindenkivel jól kijön, nem verekszik, nem árulkodik, ha balhé van, akkor elmegy onnan. Szépen eljátszik egyedül is (úgy,ahogy itthon), szeret kirakózni, formabedobózni, főzni, autózni. A kezdő lánycsapat (Kata,Luca,Vanessza,Zita) még mindig megvan, sokkal többet vannak ők négyen együtt, mint az "újabb" lányokkal.
Mára már elérkeztünk oda is, hogy válogat, leginkább hajcsatokat és hajgumikat. Ugyanis apukája külön kérésére hajat növesztünk. Valamelyik nap úgy vittem be oviba, hogy hiszti volt a köbön, merthogy ÉN ELRAKTAM valahová a kockás-virágos karkötőjét. Egész úton végig ordított velem, már alig vártam, hogy bedobhassam az oviba. Erre leveszem róla a kabátot, és ott volt a kezén a karkötő. Könny letöröl, Zita kivirul, és "látod anya, megtaláltam" mondattal vígan bemasírozott a csoportba. Én még álltam kinn az öltözőben, tikkelt a fejem, rángatóztam az idegtől...no komment.
Ja, öltözni és pakolni nem és nem akar. A zoknit konkrétan még meg sem fogja, már üvölt, hogy nem sikerül,nem tudja. Hiába minden, nem akar öltözni és pakolni sem. Szétdobál másodpercek alatt mindent, de 3 óra alatt sem pakol össze. Már ott járok, hogy kidobálással fenyegetem, de az sem érdekli. Úgyhogy ötleteket szeretettel elfogadok :)
Mára ennyi, legközelebb az itthoni Tündér(hiszti)Zitáról szól a bejegyzés :)

Frász

A mai nap is úgy indult, mint a többi ovis. Ébredés, reggeli, készülődés, elindulás. Röpke bevásárlás után 9 óra körül már itthon is voltam. Gyors reggeli kávét benyomtam, majd röpke órácskát Norbiztam gyanútlanul. Ekkor csörgött a telefonom. Nincs is ebben semmi baj, minden nap ezerszer csörög. Csak akkor izzadtam le ezerrel,amikor elolvastam a hívót: Andi óvónéni. Hirtelen elkezdtem reszketni, minden lepergett a szemem előtt pár perc alatt. Mert ma volt először tornaórájuk (nagyon várta már, hogy felvehesse végre a szép kék tornaruháját, a fekete-pink strasszos tornacipővel), aztán ki tudja,mi mindenről eshet le, vagy ellökik. Na szó mi szó, mire felvettem a telefont, beleszólni is alig tudtam. Aztán Andinénink azzal kezdte, hogy nyugodjak meg, semmi baj nincsen. (Ekkor már a sírás kerülgetett)Aztán folytatta. Hogy tudja, hogy Istvánom HTG szerelő, és az anyukájának rossz a mosógépe meg a tűzhelye, és hogy meg tudná-e csinálni. Gyerekek, ekkora kő is ritkán esik le a szívemről. Zitával semmi gond, készülnek kifelé sétálni, jól van. Mondtam neki, hogy mennyire bepánikoltam, hogy hirtelen minden szörnyűség lejátszódott a fejemben. Mondta Andi is, hogy biztos volt benne, hogy megijedek (ismernek,na), de sajnos nem tudja letiltani a számkijelzést,mert még új. Úgyhogy hála a jó Istennek, semmi komoly baj nincs, Istvánom is kimegy megjavítani a károsultat, én pedig a háttérben hallhattam csibém hangját is. Ezzel már kibírom délutánig :)
Most pedig megyek, és féltékennyé teszem Norbit Rékával :)

2012.01.02.

Eltelt a tavalyi év,egy szempillantás alatt. Voltak benne rosszak, főleg az év utolsó pár napjában, de a túlsúlyban a boldog,kacagásos napok voltak.
Változom.
Muszáj.
Nem voltam Zitának jó anyja, és nem voltam Istvánnak jó párja. Kevés volt a türelmem, a kedvem, a hitem. Erre viszonylag hamar rájöttem, de úgy igazán az év vége felé tudtam változni. Addig a fejemben próbáltam rendet tenni. Most már kevesebbet hisztizek, több a türelmem. Egy valami maradt. A szeretetem. Mert Őket ugyan úgy szeretem,mint eddig. Őértük fogok tudni megváltozni,azt hiszem. Nem, nem az év vége és a fogadkozások hozták ki ezt belőlem. Hanem az, hogy nem bírtam már tükörbe nézni, hogy már saját magamat utáltam. De most más lesz. Hiszem. Tudom. Bízok benne.
Az idei évvel valami majd megváltozik. Munkába állok, megpróbálok újra teljes értékű keresőképes tagja lenni a párosunknak. Nagyon hamar eltelt a 3 év, amíg itthon voltam, csak anyaként. És bár tudjuk azt, hogy ez a legnehezebb meló, most azért én mégis félek egy kicsit. Mert tudom, hogy nehéz lesz. Munka mellett megcsinálni mindent, amit eddig háztartásbeliként. De hiszek benne, hogy nekem is sikerülni fog, mint annyi más anyának előttem.
Visszagondolva 2011-re, csak a gyorsaság jut eszembe. Tavaly ilyenkor még azt terveztük, hogy hozzákezdünk a házunkhoz, hogy mi mindent kell megvenni hozzá. István félt a pénzhiánytól, én pedig az ovikezdéstől. Ő vigasztalt engem, én pedig őt. Nehéz évünk volt anyagi értelemben is. Nem volt hetes nyaralás, nem volt sok wellness hétvégénk. Viszont főttünk rengeteget a napon, erősödtünk tégla- és cseréppakolás közben, logisztikáztunk és dolgoztunk rengeteget. Aztán végre sikerült, a ház felett szép új tetőnk van, a Zita szobája is kész a hozzátoldással. Sőt, megvannak az ablakaink is, egyik-másik már a helyén, a többi még a házban vár a sorára. Gyűjtögettünk, lemondtunk dolgokról, sokkal több mindenről,mint ahogy szerettünk volna. De kárunkra nem vált. Hiszem azt, hogy ha még nehezebb is lesz az idei évünk, azért mi már edződtünk hozzá. Megtanultuk a lemondást, hogy a végén csak nyerhessünk.
Zita rengeteget változott az évben. Kétségkívül az egyik legnehezebb évünk volt együtt. A hiszti miatt. Tudom, hogy nagyon sokban én is hibás voltam, tolerancia,türelem terén, de megtanultam végre. És nem mondom azt, hogy az idei év majd jobb lesz, könnyebb lesz vele. Csak azt tudom, hogy még szebb,csodálatosabb lesz.Vele, velük. A családommal.
Vannak barátaim, elmentek azok,akik nem kellettek, kaptam viszont új csapatot,akikkel bár személyesen még sosem találkoztam,, de sok a közös bennünk. Ugyanúgy anyák, társak, feleségek.Ugyanúgy küzdenek és élnek, mint én. Ugyanúgy szükségük van barátra, figyelemre, szeretetre, mint nekem. Vagytok ti, itt a blogban, és a közösségi oldalon is.És az életben is. Gyógypedeztek velem, amikor nem tudok valamit, vagy kiakadok valamin. Biztattok és dicsértek, még akkor is,amikor nem szolgálok rá. De azért köszönöm! Bízom benne, hogy az új év mindannyiótoknak csak jót hoz, teljesülnek végre a régi és az új vágyak, álmos. Sokak csak az élethez kértek segítséget, sokan magát az életet várják. Remélem, mihamarabb bekopogtat mindenkihez a gólya, a szerencse, a boldogság. Énhozzám már bekopogtatott régebben, csak még most lett szemem, hogy ezt észrevegyem. De vigyázok rá, óvom és félem a kincsemet,a családomat!

Békés, boldog új évet kívánok minden egyes idelátogató barátomnak!

Származási hely: 2012.Karácsony