Pihentető vasárnap

Tegnap, miután fél Szlovákiát bejártuk a szakadó esőben tök feleslegesen, megkérdeztem párocskámat, hogy vajon mit is fogunk vasárnap csinálni. Hát pihenni - volt a villámgyors válasz.
Ehhez képest reggel kilencre már felszedtük a szőnyegeket, a hálónkból kipakoltam és odébbtoltuk a szekrényt, mert kiszedtem alóla a macimintás padlószőnyeget, átfúrtuk a falat és felraktuk a tévét a magunk készítette polcra, visszatoltuk és visszapakoltam a szekrényt, a padlószőnyeg már ázik, leportalanítottam és átmostam minden nippet. Ha valaki még egyszer azt mondja, hogy a vasárnap a pihenésé, azt pofán vágom - a porszívóval...

21 éve már...

Sok minden változott egy év alatt. De még mindig ugyanannyira hiányzik!
Szeretlek Apukám!

Idős bácsi kinn az utcán

Sétálok ma a házunk előtti utcán, Mancika futóbringál. Idős bácsika jön felém, rám köszön. Visszaköszönök, közben szólok Zitára, hogy Ő is köszönjön.  A bácsika megnéz minket,majd így szól:
-Ez a Te gyereked? Nem is tudtam, hogy gyereket szültél.
-Igen, az enyém. Már bőven elmúlt két és fél éve, hogy velünk van.
-Nem is tudtam. Miért nem szóltál?
-???? Nem tudtam, hogy szólnom kellene.( Azt hittem, hogy viccel)
-(Bácsika kezd felpaprikázódni) Mér ne kéne! Attól, mert te itten szülöd a kölyköket, nekem még tudnom kéne róla!!!!
- Szerintem össze tetszik keverni engem valakivel. Nekem ez az egy gyermekem van.
-Nekem te ne mondd meg, hogy nem ismerlek, ismerlek a családoddal eggyütt. Majd jól megmondom én anyádnak!!! (már tiszta ideg, félő, hogy infarktust kap)
- Ne tessék haragudni, de tényleg össze tetszik keverni valakivel! Nekem nincs más gyerekem, meg amúgy sem itt lakik az anyám!
- Attól, hogy csak ezt neveled, attól még többet szültél, akit az anyád nevel. De én megtanítottalak vóna, ha az én gyerekem lennél.... (és mondja és mondja...)
-(Közben én elindulok a gyerekemmel az ellenkező irányba)Ne tessék velem kiabálni,miközben nem is tetszik ismerni.
-Ismerlek én tégedet,Marikám, majd jól megveretlek apáddal!!!
Én szépen  hazaindultam. Közben azért kíváncsi lennék, vajon ki lehetett az a Marika :)

Ősz hajszálak

Tudom, az idő múlásával is szaporodhatnak, de a genetika is közrejátszhat benne. Nálunk most a sok véletlen és a stressz miatt tuti, hogy a festék alatt már ősz vagyok. Csak két példát említenék az elmúlt hétről és máról.
A garázsajtónk fémből készült, a nagy része közepén pedig ablak van. Pár hónapja amikor álltam volna ki kocsival és nyitottam az ajtót, a lefelé nyíló ablak kicsapódott. Szerencsém volt, kis méretemnél fogva csak a halál szele súrolta a fejemet. Baromira megijedtem, mert az ablak baromira nehéz, ha annak az éle fejbe talál, akkor nem írnék már nektek. De szerencsém volt, csak az ajtó belső burkolatát törte be a kilincs. Szóltam ekkor Istvánnak, hogy majd csináljanak vele valamit, mert életveszélyes. Megígérte, hogy megcsinálja. Aztán pár napja, amikor épp az akváriummal foglalkoztam, egy dörrenést majd egy kiáltást hallottam kintről. Kirohantam. Megláttam Istvánt, ahogy a garázsajtóban fekszik a földön. Hirtelen azt sem tudtam, hogy telefonért rohanjak be, vagy hozzá. Odarohantam hozzá, fogta a fejét, élt. De moccanni sem tudott,annyira fájt neki. Eltelt pár perc, amíg be tudtam támogatni a nappaliba. Szerencséje volt, bazi nagy. Sem a kilincs, sem az ablak éle nem érte, hanem a kettő között az ablak kerete vágódott a fejének. Nem repedt ki, de egy férfiököl nagyságú púp lett a fején. Jegeltük, percenként néztem a pupilláját, a szemeit. Istennek hála, egy púppal ép pár órás fájdalommal megúszta. De senkinek nem kívánom hogy átélje azt az érzést, amikor a párját a földön fekve találja. Iszonyatos.
Aztán a ma reggel. Istvánom vécén, én kávézgatok, Mancus fekszik a tévé előtt a földön és Dórát néz. Én még alig látok ki a fejemből, csak lesek magam elé. Egyszer csak Manci fuldokolni kezd. Fekszik a hátán, öklendezik és nem kap levegőt. Odarohanok, a hasára fordítom. Látom, hogy a kezében egy pénzérme van. Gyorsan kapcsolok, úgyhogy fejjel lefelé fordítom a gyerekemet, István pedig a hátát ütögeti. Kiesik a szájából egy újabb pénzdarab. Ezután már felsír, csillapíthatatlanul zokog, nagyon megijedt. Én azt sem tudom, hogy örüljek, vagy kegyetlenül lecsesszem. Soha nem vett a szájába semmit, amit nem lehetett. Születése óta soha!!! Majd három évesen kezd el elmenni az esze... Borzalmas volt. Szerencsénkre megláttam a kezében a pénzt, így tudtam, hogy az lehet a ludas. De ha nem tudom, ha nem látom, hanem csak várom, hogy kiköhögje magát... komolyan belegondolni sem merek. Istvánom is csak nézett meg ölelt minket, félig felrángatott gatyában. Nem tudta, hogy megszólaljon-e, hogy ekkor kezdjük el elmagyarázni Zitának a dolgokat?Mikor eddig tudta? Úgyhogy percekig csak öleltük egymást, próbáltuk Mancust megnyugtatni. Kérdeztem, hogy volt-e még nála, de azt mondta, csak kettő volt. (Elhittem neki, tizenötig bármit megszámol) Én pedig két véglet között ingadoztam. Legszívesebben lekevertem volna egy baromi pofont a kisasszonynak, hogy rájöjjön, mekkora állatságot művelt. De a másik végletet választottam, és csak öleltem őket. Ekkor jutottam el arra, hogy ezt a két történetet lejegyezzem. Mert addig nem akartam. Nem akartam újra felidézni. Szerencsénk volt. Szeretnek minket odafenn...

Elszakadás

Tegnap kocsival felvittük reggel Istvánomat a nagy autóért,amivel dolgozni jár. Utána beugrottam a keresztfiamékhoz szólni, hogy nemsokára átmegyek és megcsinálom a hajukat. Keresztfiunk anyjával beszélgettünk kinn a kapuban, mondom neki, hogy hazaviszem a kocsit, aztán visszabringázunk, merthogy jó lenne Mancust lefárasztani. Mondja erre, hogy hagyjam ott nyugodtan Zitát, amíg vissza nem érek, addig eljátszanak ők vele. Azt tudni kell, hogy hiába ismeri őket Zita, csak keveset találkozunk, meg keveset is voltunk mostanában fenn. Ráhagytam szokás szerint Zitára, hogy döntsön. Megkérdezte, hogy mikor jövök vissza. Elmondtam neki, hogy 10-15 perc, nagyon sietek. Megkérdezte, hogy nem kell ott aludnia? Mondtam, hogy nem. Ő pedig adott egy cuppanóst, kézen fogta Adriennt, majd elindult vele befelé. Az ajtóból még visszaintegetett és kiabált:SZIA ANYA, MAJD AKKOR GYERE! Én pedig megdöbbenve, könnyekkel a szememben hazaindultam... nagyon korai ez még nekem!
(17 perc múlva érkeztem, addig egy hang nélkül játszott, tökéletesen otthon érezve magát. Azért a nyakamba ugrott,amikor megérkeztem :)

Emlék...

Van az úgy, hogy úgy tekintesz barátnak valakit, hogy nem is ismered személyesen. Nem találkoztatok még sosem, nem egy a baráti körötök, nem vagytok egykorúak, sőt, csak üzleti kapcsolatnak indult az egész. Így voltam én Margitkámmal. A munkahelyemnek a konkurens cégénél dolgozott, ügyfélfogadóként. Tehát jórészt ellenségek voltunk. De muszájból csak beszélnünk kellett néha-néha telefonon. Aztán egy hűvös reggelen ismét csörgött a telefonom. Valaki felsírt benne. Nagy nehezen kiderült, hogy Margitka az, csak éppen félretárcsázott. Nagy nehezen kiszedtem belőle, mi is bántja. Sok volt a vállán, a fiát le akarták csukni, nehezen bírta a stresszt. A félretárcsázásból másfél órás traccsparti lett. Ezután már nem csak a munka miatt beszélgettünk, de szinte barátok lettünk a nagyanyám korabeli asszonnyal. Jókedélyű, fanyar humorral rendelkező, rekedt hangját ezer körül is felismertem bármikor. Ő tudta meg legelőször a munkahelyemről, hogy Ficánkát hordom a hasamban. Ezt egy telefon alatt a hangszínemből kitalálta. Sokszor megbeszéltük, hogy találkozunk, egyszer útnak is indult a munkatársával, de karamboloztak. Így újra lefújtuk a randit. 2 hónapja beszéltem vele, öröm ujjongva hívott, hogy végre nyugdíjba ment. Azóta nem  beszéltünk. Nem tudott beszélni. Ma pedig már más barátokat keres odafenn, az angyalok között. Mert biztos vagyok benne, hogy Ő visszatért az angyalok közé. Pénteken veszünk tőle végső búcsút. Én csak itthon, egy pohárka borral, ahogy mindig is találkozni akartunk. Csak Ő fog hiányozni innen....hiányozni fogsz, Margitkám!

Mindennapok Mancikával

Elég sokat vagyok itt néma mostanában. Ennek oka a sok háztáji munka, de az a lustaság is, ami eléggé jellemző rám. Sokat éjszakáztunk mostanában, elvégre kisasszonyka nem szerette volna, ha elmulasztom az utolsó gyönygöcskéjének a világrajövetelét. Így hát bejelenthetem, hogy az én nagylányom 2 nap híján 32 hónaposan végre valahára 20 fogú lett. Örömmámorban úsztam a pár  napja bekövetkezett átaludt éjszaka után... persze még van, hogy felkel inni, vagy éppen múlt héten három egymást követő nap is elszórakoztatott hajnali fél háromkor az üvöltéses-ordításos hisztijével.Persze, én vagyok a hibás, mert a hisztielindító szót kimondom. NEM! Vagyis nem mondhatja éjjel fél háromkor, hogy kialudta magát, sőt, csúszdázni sem viszem el. Vagy éppen nem fogom neki az estejót elénekelni 33-szor. Sajnos a mi gyerekünknek ilyen sanyarú sorsa van. Az utolsó (remélem) félhármas bulikor már annyira hisztis voltam én is, hogy az önsajnálat hatására a gyerekem ágya mellett elsírtam magam. És láss csodát! Babszem Janka abbahagyta a rúgkapát és másodpercek alatt nyugovóra tért! Reggel pedig így ébredt: ANYA,UGYE NEM SÍRSZ MÁR? ÉN SEM SÍROK, OKOSAK VAGYUNK MINDKETTEN!
Azóta csak egy párkortyos randink van éjjel, vagy még az sem. Utóbbinak  természetesen jobban örülök :)
Amúgy egy nagyszájú, cserfes kis fruska, hihetetlen szövege van, néha a falat kaparom a röhögéstől. Sajnos a hiszti az maradt, bár valamivel jobban kezelem én is, hogy kevesebbre redukálta.  Menni, kirándulni, vásárolni, vagy csak épp autókázni kimondhatatlanul szeret, olyankor egy hangja sincs. Vagyis van, mert végigcsacsogja az utat. A legjobb, amikor navigátorkodik. APA, VIGYÁZZ AZ AUTÓRA, SZÉPEN KERÜLD KI! vagy: MIÉRT NEM ELŐZTED MEG? A MI VERDÁNK BIZTOSAN LEELŐZI AZ A MÁSIKAT OTT ELŐTTÜNK.ÚGYIS CSAK TOTYOG.MINEK ÜLT AUTÓBA AZ ILYEN??? vagy: BIZTOS, HOGY ERRE AKARTÁL JÖNNI? SZERINTEM NEM JÓ HELYEN KANYARODTUNK LE.a HÁZIKÓNK/BOLT/DÉDIÉK NEM ERREFELÉ VAN/LAKNAK! AMÚGY MEG ANDIHOZ IS BE AKARTAM KÖSZÖNNI, ÁLLJ MEG LÉGYSZÍVES!
Otthon is reggeltől estig csak beszél. Ha felnőttekkel, akkor szép tisztán, de ha csak játszik, akkor sokat selypít és halandzsázik. Imád szerepjátékokat játszani, szívesen főz mindenkinek, egyre többet babázik, de imádja még mindig az autóit is. Sokat fest és rajzol. Általában csak krikszkrakszokat, de ma reggel egy szép szabályos babafejet is rajzolt, szemmel,orral, szájjal, füllel és fülbevalóval, valamint három szál hajjal. Ez már bárki által felismerhető lett. Gyurmatémát mostanában hanyagoljuk, de persze ez is az én hibám. Valamelyik nap éppen gyurmázás mellett kellett wc-re mennem.Kicsit tovább voltam, így kisasszony a konyháját, az enyémet, illetve a szőnyeget is kidekorálta gyurmával. Főzött. Inkább nem mondtam rá semmit, de mostanában sajnos elfogyott a gyurmánk :)
Rengeteget vagyunk kinn az udvaron, futóbringázik, motorozik, rohangál, macskázik vagy épp medencézik. Mostani nagy kedvenc, hogy a járdánkra, ahol a nagy autó által megsüllyedt ,oda vizet öntök, és ott pacsál csupasz lábbal. A két ház között rohangál, távolról beleugrik, vagy épp megpróbálja átugrani. Közben pedig sikít, kacag, magyaráz. Imádnivaló.
Szeret velünk jönni az építkezésre is, bár a hőség és a sok meló miatt egyre kevesebbet tud jönni. Sajnos mostanában az ottani környezet nem épp gyermekbarát. Ha kimegyünk, akkor üdvözli rögtön a szomszédokat, ha kinn vannak. Nekik is belopta már a szívükbe magát. Három helyről, szinte minden nap kap valamit, akkor is, ha éppen nem jött velünk. Akkor elküldik velünk. Imádják. Bár igaz ami igaz, nem lehet nem szeretni a mókázásával, a mindig kacagó szemével és szájával.
Ő pedig számolatlanul osztja a puszijait, csilingelő hangon köszön mindenkinek, legyen az a szomszéd néni, vagy csak egy pici ugrándozó béka. Hihetetlen energia van benne, képes reggeltől-estig ugrándozni, futni, szaladgálni. Nagyon ügyesen mászókázik és játszóterezik, minden gond nélkül felmászik a legnehezebb mászókán is. Az más tészta, hogy nem mer a magasból lecsúszni elsőre, csak ha a kezét fogjuk. Igen, tőlem örökölte a tériszonyát. Szépen megy lábujjhegyen, sarkon, talpa oldalán. szökken egy lábon, illetve hosszú másodpercekig megáll egy lábon.
Nem nagyon szoktam már megemlékezni  a hófordulóiról itt a blogban, de élőben mindig kap valami kis csekélységet, vagy csak a szokásos hóforgós puszikat. Ugyanis egész szép puszigyűjteményünk van nekünk hármunknak. Van Hóforgós puszi, Jóéjt puszi, Jóreggelt puszi, Kedves puszi, Erős puszi, Csokis puszi, Vizes puszi, Bibi puszi, Gyógypuszi, Bocsi puszi,Össznépi puszi, Trombitás puszi, Csicsergős puszi, Csücsöri puszi,Szeretlek puszi Haragszomrád puszi, Munkábaindulós puszi, meg a Siesshaza puszi. Biztosan van ,amit kifelejtettem, de majd akkor pótolom. Ja igen, az apáspuszi.

Valahogy teljesen átalakult az utóbbi hónapokban.Nagylány lett. Nagyon várja már az ovit, a gyerekeket, azt hogy velük játszhasson. Ha elmegyünk az ovi előtt,akkor mindig megjegyzi, hogy EZ AZ ÉN ÓVODÁM! Aggodalommal figyelem, ahogy felnő. Nagyon hamar elmúlt az az időszak, amikor még én voltam neki a világ közepe. Most már háttérbe szorultam, kitárult számára a világ. Már nem mindig kell a segítség, már egyre önállóbb.  De én ott vagyok mögötte a gyógypuszijaimmal, a szeretlek puszijaimmal. Mert azért azok még elkelnek. Mint ahogy még nekem meséli el a napját is először, ha nem vagyunk együtt. Remélem, még jó sokáig nekem mesél majd!