2015.02.03. Az első nap

Ma két barátnőmmel nagy fába vágtuk a fejszénket. Kondibérletet vettünk.  Nyílt egy új bolt itt nálunk, hozzájuk járunk.
Első nap: másfél óra kondigèpen, rengeteg comb ès kar, kevesebb has. Féltem a derekam, hogy bedurran. Utána fèl óa szauna. Ezzel egyidőben hat óra után nincs kaja, előtte is csak kevés. Reméljük, egy hónap múlva már látszik is valami :)

Fél éve már...

Fél éve már,hogy nem írtam ide semmit. Sőt, szerintem sehová sem. Persze fb-on szoktam, valahogy hamarabb meg gyorsabb, meg talán jobban átláthatóbb is. Na mindegy is.
Legelször is: felvételizett a kisasszony a sportiskolába :) Irtó büszke vagyok rá, nagyon ügyes volt. Aztán beíratkozáskor meg majd eldől a rangsor. Bizakodó vagyok.
Aztán: júliusban kórházba került a nagymamám, két hét alatt borzasztóan leromlott az állapota. Hazaadták (hozzám,mert anyám nem beszámítható)  de egy hétig bírtam csak. Állandó felügyeletet igényelt, etetni,tisztába tenni, mindent nekem kellett csinálni. Nem ment. Melózok reggeltől estig, plusz Zizi is... 7 hó 28-án ( apa eévfordulóján...) felvették az ápolási osztályra. Naponta kétszer mentem hozzá, napról-napra láttam leromlani. Nem akart enni, mindent amit vittem neki előtte pépesítettem... Láttam, ahogy nem ismer meg, amikor rég meghalt rokonokról beszélt, mintha itt lettek volna... Aztán október 10-én reggelfelhívtak, hogy válságos az állapota... Tudtam, hogy elindult. Már előtte egy nappal tudtam, mert akkor már nem beszélt... Reggeltől ot voltam vele. Még mocorgott, érezte a fájdalmat, majd én voltam az is, aki aláírta a papírt, hogy nem kérün semmilen uújraélesztést... Délután fél egyre nyugodott le, lecsukta a szemét. Szerintem akkor ment el... Este kilencig voltam mellette, de már nem moccant, semmit sem csinált...Hiába melengettem a kezét, hiába beszéltem hozzá, sírtam neki...semmit sem jelentett. Este hazamentem...elbúcsúztam Tőle. Majd 23 óra 50 perckor elaludt végleg. Engem éjfél után hívtak fel. Még bemehettem, megsimogattam. Nyugodt, szép arca volt.
Október 31-én hazatért a családjához... de még mindig hiányzik. Napkig arra eszméltem, hogy a kórház előtt állok, mennék hozzá... Fáj még...
karácsony előtt látogattam meg, egy reggelen. Utána még bejártam a régi helyeket, ahol gyerekként játszottunk... Már csak az emlékeinkben van jelen...

Eltelt a karácsony, renngeteg munkával és készülődéssel... merthogy január harmadikán végleg beköltöztünk. Azóta könnyebb az életünk, mindannyian nagyon élvezzük  :)

Húha...

Nos, januárban volt az utolsó bejegyzésem...Azóta persze sok minden történt, vannak jók, csudaszuperek, no de rosszak is.
A legelső és számomra most legfontosabb: MEGNYITOTTAM!!! Kicsit döcögősen indult, kicsit nehezen, sőt, nagyon negatív napjaim is voltak, de mára bebizonyítottam mindenkinek: Az én üzletem kell, az embereknek szükségük van rám!!! (Na jó, néha még nehéz elhinnem, de így van)
Sok olyan napunk van, amikor csak 1-2 ember van nálunk, de sok olyan is, amikor  a reggeli kávémat este hétkor öntöm ki a lefolyóba! És ez nekem csudaszuper és hihetetlen!!!
Aztán a gyerkőc is nő, nődögél meg dacolódik is, természetesen a nagyjáról én tehetek, mert az arany középút még nincs meg a munka-otthon-család körforgásban. Természetesen sokkal jobb lesz a helyzet, ha ősszel végre beköltözhetünk, és akkor egy helyen lesz minden, no de addig még sok pénz fog kifolyni a kezünk közül.
Aztán volt netmentes időszakunk is, én választottam, és szuper volt. Azóta sincs sok netezés, például a laptop most volt március óta először bekapcsolva. És nagyon szuper nélküle, viszont rossz is volt nélküle :)
Fogok még jelentkezni, most már remélem, hogy többször, mivel itthon csak mobil netem van, de az üzletben van rendes is, a holtidők miatt :) Na meg szuper, mikor dolgozok még este, és a gyerkőc mesézhet magának kedvére :)

Lassacskán

Eljött az idő, amikor (végre!!!) nem itthon töltöm a napom nagy részét. (Lesztek szívesek majd ezt visszaolvasni nekem, amikor azt mondom, hogy otthon akarok lenni!!! )
Készül a projekt, kétféle is, az egyik a melóval kapcsolatos pályázat írás, a másik pedig a házzal.
Nem titok, szeretnénk végre ősszel beköltözni. Nagyon-nagyon szeretnénk. Ehhez kell egy pályázat, hátha sikerül jeligére, aztán pedig újra a hajrázás. Sajnos ezzel kapcsolatos, hogy az idei repcsis-hosszú nyaralásunkat sztornóztuk...Nagyon fáj a szívem, mert Istvánomra nagyon-nagyon ráfért volna, aztán persze Zümi miatt, aki szintén nagyon szerette volna. De ha a pénzre gondolunk, amit kiadnánk érte...hát abból kész lenne a konyhabútorom.Úgyhogy nem megyünk sehova, csak valahova egy hosszú hétvégére, nem túl messze.
Furcsa dolog ez amúgy, mert ahogy egyre közelebb kerülök a dolgozó nő státuszhoz, úgy lesz egyre nehezebb Zümitől elválni. Ma reggel az oviban már kétszer jött ki a csoportból, és nem sírt, de nagyon ölelt...Remélem, nem lesz vele gond...

Nem ígérem...

Nem ígérem nektek, hogy az új évben minden meg fog  változni. Nem ígérem, hogy rendszeresen író blogleány leszek. Nem ígérek semmit. Amit meg is fogadtam, azt sem árulom el. Csak annyit, hogy eddig sikerült betartanom, és oltári büszke vagyok magamra :)
Gyorsan eltelt az utolsó két hónap, eltelt Mancuskám születésnapja, volt sok szép tortája, ajándéka, boldog mosolya és öleléssel teli karja. Bár nem teljesen úgy telt , ahogy Ő akarta, nem lett lufis-gyerekzsivalyos-ugrálóváras születésnapja, de így is nagyon boldog volt :)
Aztán itt lett a december, rengeteg és még annál több munkával, apóst orvostól-orvosig cibáltuk, de végre csak évente kell vele visszajárnunk.
Aztán lett plafonig (és annál is magasabb..) érő karácsonyfánk, meg lett a sokat keresett babaház a csibének, és még a két ünnep között megejtettük Mancika legelső önálló vásárlását a saját összegyűjtött zsebpénzéből. Nem akart toronyórát lánccal, semmi egyéb extravagáns ajándékot, hanem a legelső kinézett plüsspóni jött haza, két példányban. Nagyon büszke vagyok rá, hogy nem vásárolt össze mindenféle marhaságot, hanem következetesen ragaszkodott a saját elgondolásához.
Ja, kimaradt az életéből az ovis karácsonyozás, sikeresen lebetegedett, és itthon marasztaltam gyógyulni. Úgyhogy a téli szünete neki 3 hetes lett, amit cseppet sem sajnált. Ma sem volt nagy kedve az ovihoz, de persze alig hogy megérkeztünk, már ment is bandázni a csajokkal. Külön ki kellett hívnom egy puszit kuncsorogni tőle :)

Az üzletnyitás napja pedig március 1. Ha mindenki így akarja majd odafenn :)

Szülinapi készülődés...

Mit csinál az ember a gyermeke szülinapja előtt? Na mit? Hát készülődik. Ovis köszöntés, gyerekbuli (ez most az oviban lesz, egyben), itthoni családi köszöntés, no meg a barátokkal...Azért ez lássuk be, még alacsony költségvetéssel is sok idő...Na most mit csinál a nemnormális szülő a szülinap előtt 6 nappal? Na mit? Berendel 150 m2 szigetelést, és szigetelni fog :) Azt hiszem, nem vagyunk teljesen normálisak...(Bár profi módon tudok végre szigetelni, meg ragasztgatni )

(Bár jobban belegondolva, emlékezetes lesz ez is. 2010-ben a szülinapja előtt vettünk egy házat. 2011-ben pont cserepet vettünk a nagy házra. 2012-ben az üzletet csináltuk...Mindig van valami :)

Kincs

Annyira ambivalens érzések kavarognak bennem. Hamarosan, 8 nap múlva van egy 5 éves nagylányom. Hihetetlen még kimondani is. Egy olyan nagylány, akivel bárhová elmehetsz (születésétől nagy csavargó a lelkem), bármit megvitathatsz, sőt, nagyszerűen lehet vele vitatkozni és veszekedni is. Külsőleg keverék gyerek, apukám gyönyörű barna szemeit örökölte, amibe ha belenézel, elvesztél. Ha vidám, huncut, akkor kivilágosodik, bár szinte alig látod, mert még a szeme sem áll jól, teljesen picire összeszűkül. Ha haragos, mérges, akkor majdnem fekete, a pupillája teljesen felfal és vádaskodik. Ha sír, öklömnyi krokodilkönnyeket ereget, amik a hosszú szempilláin billegnek, ezáltal teljesen meglágyítja a néző szívét :) Úgyhogy igazmondó szempárt visel, tudom, mikor hazudik, ha belenézel, mindent elmond. Ősrégi, öreg gyerek tudás van benne, sőt, néha az egész gyermek  olyan, mintha már járt volna itt...
Egyszer azt mondta nekem, hogy amikor én még nem voltam anya, csak akartam őt, Ő már akkor is kinézett engem, tudta, hogy Ő fog hozzám lejönni. Valaki Őt küldte hozzám. Nem tudom. De az biztos, hogy valakinek nagyon kellett engem ismernie, hogy pont Őt küldje le hozzám.Mert a makacsságomat, a mindent tudni akarásomat, a hisztis természetemet meg kellett valakinek törnie. És az a Valaki tudta, hogy én csak a gyermekemnek fogom tudni ezt megtenni.
Pokoli nehéz éven vagyunk túl ketten. A hisztik, vitatkozások,veszekedések évén. Borzalmas, amikor két azonos természet és azonos akarat akaszkodik össze, napjában többször is. Pokoli volt. Még most sem mindig könnyebb, de miután én is fejet hajtottam Isten akarata előtt, talán könnyebb lett. Kellett, hogy felvilágosuljak,hogy elfogadjam azt, hogy nem mindig nekem van igazam, hogy nem mindig úgy a jó, ahogy én akarom. De ugyanezt sajnos el is kellett fogadtatnom a csemetével, meg kellett értenie, értenünk, hogy néha engednünk kell, még akkor is, ha borzasztóan nehéz. Volt rengeteg álmatlan éjszakám, volt sok átsírt óra, volt, amikor azt gondoltam, feladom. Hogy nem vagyok képes arra, hogy gyereket neveljek, hogy megtanítsam neki az életet. Holott csak el kellett volna fogadnom az Ő ezredéves bölcsességét...
               Drága Kincsem!             Rengeteget tanultam tőled. Megtanultam fejet hajtani, igazat adni, örülni más örömének, elfogadni azt, ha valaki másképpen gondolja a világot vagy az életet. Most már tudom, milyen érzés csupasz lábbal táncolni az esőben, tudom, milyen az, ha éjhosszat a sötétben hallgatom más lélegzetvételét. Tudok igazából rettegni, másért. Érted és apukádért. Mert Te vagy az, akitől mindent megkaptam, amire csak valaha vágyhattam. Voltam a pokolban, és voltam a mennyben. Sírtam már az örömtől, és zokogtam könnytelenül befelé. Mindenemet Tőled kaptam. Azt kívánom neked, hogy majd emlékezz erre, amikor majd a gyermeked szemébe nézel. Mikor majd haragosan bámul rád, az összes pár kilójával kiáll a maga igazáért. Majd emlékezz rá, hogy neki meg kell hajolnod. Mert te hívtad Őt ide, erre a földre. Te adtál neki életet, Te tanulsz majd Tőle. Majd emlékezz rá, és akkor talán majd megértesz engem is. Hogy nagyon nehéz néha anyának lenni. De tudd, hogy a világon ez volt a legjobb dolog, amit csak tettem.  Nem tudom neked elmondani, mennyire szeretlek Téged! Hogy hálásak vagyunk apával,amiért  miinket választottál, hogy egy család lehettünk általad. Hogy itt vagy nekünk, szeretsz minket, elfogadsz minket a hibáinkkal, gyarlóságainkkal. Nagyon szeretünk Téged!
Ha pedig anya nem ér ide egy héten belül, akkor pedig nagyon boldog születésnapot kívánunk neked, Tündér Zitám!!!