2012.06.03.

Egy nagyon drága barátnőm kérdezte, hogy miért is nem írok mostanában. Mert egy szóval jellemezhetném az összes napunkat: HISZTIPICSA!!!! Kezdem azt hinni,hogy ez az anyaság sajnos mégsem nekem való. Mert azt,hogy minden hülye,nevetséges dolog miatt képes űberbrutál vinnyogásra váltani..na azt én soha nem fogom megérteni. Mert tudom én, hogy neki most nagyon nehéz, mert elolvastam-kitanultam én mindent.Csak hát a türelmet azt nem lehet megtanulni. Főleg úgy nem, hogy kelsz hajnalban, reggeliztetsz,öltöztetsz,közben bepakolsz egy napi kaját-ellátmányt mindent, munkásokért el, gyereket oviba be, házhoz ki, közben számolj-rendelj-intézkedj, hogy minden a lehető legolcsóbb és legjobb legyen.Majd fél négykor oviba be a gyerekért, aki amikor meglát, rögtön áttér a virnyogós hangjára, amitől feláll a hátamon a szőr és elkezd hullani a megőszült hajam .( Óvónéni a tanú, hogy a gyerkőcnek más hangja van hozzám, mint máshoz...no komment)Majd hazaszállítunk mindenkit, tedd rendbe a lakást, főzz,gyerekezz,séta...

Ráadásul, ezen felül volt valami bajom is, 13 napig ömlött belőlem a vér, még a doki sem tudta, miért, spirált levettük, de mégis...Közben összeszedtem egy fosós-hányós nyavalyát, így "szerencsémre" fél nap amnesztiát kaptam a munka alól, reggel István vitte el a gyereket-munkásokat, én csak kettőkor kapcsolódtam vissza a körforgásba, rikító sápadt arccal, nulla energiával.

De a lényeg a lényeg, kész a garázs-üzlet, szép tető van rajta, már kettő darab cuki csipogó fészket is vert benne :)

Túl vagyunk (remélem), egy válságon is, most már több időnk van egymásra, ami már nagyon kellett. Tudom, senki sem mondta, hogy könnyű lesz...

Rettenetesen várjuk már a nyaralást, hogy végre ne csörögjön a telefon, csak mi hárman,meg a barátok legyenek. Szükségünk van rá.

Amúgy Zita egy tündérbogyó, reggeltől estig csak versel és énekel. Az a legjobb,amikor kérdezek valamit, és verssel, vagy egy ének odaillő mondatával válaszol :)

Elmúlt az ovis anyáknapja, amit csak egy kicsit bőgtem szét, és volt pénteken egy tanévzárónk is. Hihetetlen, hogy pár napja még azért sírtam nektek, hogy oviba megy, most meg már véget ért a kiscsoport. Jót tett neki, rengeteget tanult, jót és rosszat is. Sokat volt beteg, sokat hiányzott, de mégis rögtön bepótolt mindent. Az óvónénik kedvence, imádják a tájszólását, hogy amolyan villámhárítóként viselkedik a csoportban. Rá még nem panaszkodtak sosem.(na jó,egyszer, nem akart aludni délben, és rá kellett szólniuk :)) Van a csoportban pár rossz fiúcska, de ha ZItával vannak , akkor megjavulnak :) Nem tudják, hogy miért, de Zita lehiggasztja, helyrehozza Őket! Ha Zizi hiányzik egy napot, akkor már hív az óvónéni, a dadus, és egy-két gyermek anyja, hogy mi is a bajunk :) Hiányzik mindenkinek :)

Nagyon jó csapat alakult ki, már elterveztük az anyukákkal a nyarat,mikor ki vállalja a gyerkőcök felügyeletét. Már voltak is nálunk páran, Zita és a gyerekek szervezik nekünk a csapatépítést :)

Volt,amikor én hoztam haza Ákost, a barátnőm gyerekét, de volt már fordítva is. Jól összejöttek, Heni (Ákos anyukája) csak Áki jobbik feleként emlegeti Zitát .Őt is lenyugtatja, vele szépen csendben játszik, nem rosszalkodik.Bárcsak itthon is jó gyerek lenne :)

Megpróbálok most  már többet jönni, beszámolni a mindennapokról, az élményeinkről. Csak hát olyan nehéz néha...

Épülő házunk...

Házikónk képei

Mindenről

Eltűntünk innen. Hosszú hetek óta ma az első nap, hogy itthon vagyok egyedül, hogy nem kell menni a házhoz vagy másfelé, hogy viszonylag nyugisabb a napom. Reggel elvittem Mancikát oviba, aztán bevásároltam, most pedig sütök ezerrel a holnapi névnapra :) Kicsi kincs már alig várja, számolgatja a naptárban hetek óta, hogy melyik nap ünneplik majd Őt az oviban :) Itthon is megünnepeljük, reggel ébredéskor kap egy barbit és egy csokor virágot, plusz egy plüss rózsát.(a virágot Ő kérte, semmi mást nem kért a névnapjára, csak virágot) Aztán viszünk az oviba ivólevet, sajtos rudat (én sütöm), tejszínes csokitortát (azt is én sütöm).Ott is megünneplik, majd pedig ha hazaér, akkor jön a többi. Bográcsozunk, barátokkal. Megkapja a rollert és egy kerti teke szettet. (imád velünk tekézni, így itthon is edzhet :)) Már alig várom, hogy lássam a szép kis pofiját, ahogy örül :)

Amúgy elég jól viseli a sok melót, sokkal rosszabbra számítottam. De hát mit is várhattam volna egy Tündérlánytól,nem? Húsvét vasárnap voltunk itthon egy napot, amikor is összeszedte a csokikat a kertből, sétáltunk nagyokat, meg lázat csillapítottunk. Ugyanis akkor kezdődött a hercehurca. Semmi baja nem volt, csak napi kétszer belázasodott. Szerdán reggel szólt,hogy pukkan a füle. Felöltöztettem, bevittem a fülészetre. Azon nyomban fel akarták szúrni a fülét. Nem engedtem, kaptunk egy nap haladékot. Erős antibiotikumot kapott, melegítgettük a fülét meggymagos tevével, sapival. Fájlalni nem fájlalta egyszer sem. Másnap visszavittük, megy a gyulladás vissza, megúsztuk a felszúrást. (azért nem akartam engedni, mert nekem gyerekkoromban felszúrták, baromira fájt, és 2 hónapig süket voltam) Aztán hétvégén egyszer még visszavittük Miskolcra, mert ment el a hallása, de elzavartak onnan minket, mert a gyereknek semmi baja, meg amúgy is, ügyelet csak életveszélyes betegeknek van ... inkább nem mondok semmit erről. Ja, pluszban István is itthon feküdt lázasan, tüszős mandula gyulladással...kezdett telelenni a hócipőm.

Aztán végre meggyógyultunk, múlt hét pénteken már oviban is volt, mert fotózás volt, aztán ki ne maradjon véletlenül a jóból :) Már alig várjuk a képeket!!!!

Ja, és tegnap végre megtörtént az, amitől már születésétől féltem. Dombon lefelé, kétkeréken, betonúton, padlógázzal hasalt egy borzalmasat a kisasszony. Hála Istennek apukám most is vigyázott rá, a fél homloka horzsolódott le vékonyan, és az állán van egy húszforintos nagyságú folt. Természetesen most sem volt rajta a bukósisak... Tényleg szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta, pár perc sírás után hamar megvigasztalódott és vissza is ült a bringára. Ma reggel már csak az bántotta, hogy biztos kinevetik majd az oviban. Én erre azt mondtam neki, hogy aki kineveti, az buta, mert ez egy baleset volt, és rosszabbul is alakulhatott volna. Remélem, nem lesz semmi az oviban.(amekkorát koppant a feje, azt életemben nem felejtem el...)

A házzal is szépen haladunk, a garázs-üzlet falai már állnak, a betonkoszorú is készen van. A házban a fürdő kivételével minden helyiség megkapta az első réteg szervízbetont, és a teraszt is felemelték az eredeti szintjére. Most az is a napi meló része, hogy oviba járáskor megöntözzem a friss betont :) Gyúrok karra :) Aztán most kezdjük majd kiásni a vízvezetéknek a helyét, azt is be kellene már vezetni, mert a régit kiszedtük, szétszedtük.Mindenből újat kap a házikónk. Hamarosan képeket is rakok fel, majd linkelem újra.

Most rohanok, mert hamarosan kisétál a tálból a kelt tésztám. Vigyázzatok magatokra, puszi mindenkinek!!!

Húsvét

A szokásos körkérdés ilyenkor: Ti hol Húsvétoztok? Mi ide meg oda megyünk, ezt meg azt főzünk. Nálunk hideg kaja lesz, kinn a háznál... Nincs szünet, nyomatjuk most ezerrel a munkát. Hétfőn mentünk ki először, azóta az összes közfalat kiszedtük, beraktuk az áthidalókat a jövendőbeli ajtók és ablakok fölé, sőt, ma már ki is lett vésve a helyük, úgyhogy éjjel tutira egy percet sem fogok aludni, azon izgulva, hogy vajon ki fog bemenni a házunkba a nyitott ajtón-ablakon. Ugyanis a mester csak holnap reggelre ígérte magát... Ja, el ne felejtsem, félig a pincét is elbontottuk, feltöltöttük törmelékkel. Sőt, tegnap meghozták a cserepet-téglát is. Rengeteget dolgoztunk a héten. Ennek természetesen itthon is van látszatja. A hűtőszekrény kong az ürességtől, egy hete nincs leporolva-porszívózva-felmosva-takarítva. Reggel hatkor elindulunk (igen, Mancikával együtt), jobb esetben egy mosást bevágok a gépbe, aztán este 6-7 8 körül hazaesünk. Eszünk valami hideget, (vagy anyós megkönyörül, aztán a főztjéből csurran-cseppen egy kicsi), pancsi, majd beájulunk az ágyba. Egy hete nem tornáztam... talán ezt fájlalom a legjobban. (hozzáteszem, cipekedek meg dolgozok egy csomót, ráadásul nem eszek szinte semmit sem). Vasárnap viszont pihenőnap, egy szalmaszálat nem akarok keresztbe rakni...(álmodik a nyomor...)

Boldog nyuszit mindenkinek!

Hosszú hétvége

Jó volt, jó hamar eltelt. Csütörtökön barátnőmékkel, gyerekestül elmentünk a miskolci Vadasparkba. Mancika nagyon élvezte, a legelső játszótérig. Onnantól kezdve kötelességszerűen megbámulta az állatokat, aztán kérdezte, hogy mikor megyünk vissza csúszdázni :) Hiába, hosszú volt a tél, már alig bírja kivárni, hogy újra játszóterezhessünk. Több órát töltöttünk ott, állatokat etetve, nézegetve, rohangálva. Én is etettem, a saját különbejáratú kismajmomat banánnal :) Sajnos ismét idióta voltam, nem vittem magammal fényképezőt.Így pár telefonos kép készült csak. Aztán bőven ebédidő után átmentünk Lillafüredre. Sétáltunk, ebédeltünk. Aztán hazafelé vettük az irányt, felmentünk még picit a barátnőmékhez, megbeszéltük a másnapot. Ugyanis ebédre mi bográcsban készült babgulyást akartunk készíteni. Kicsit későn, két óra után kezdtünk hozzá, és isteni finom lett. Jól esik végre kinn lenni az udvaron, a teraszon ebédelni, kávézni. Andikámmal fincsi sangriát iszogattunk, és rengeteget röhögtünk. Mancika is csak rohangált, bringázott. Minden este úgy vittem be, hogy a kosztól-portól alig lehetett felismerni a kis pofiját. Minden reggel, ébredés után már menne, és nagyon bejön neki a kinti kajálás is. Végre, lekapcsoltam itthon a fűtést, és reggeltől- estig nyitva van az ablak is.

Vasárnap délelőtt kinn voltunk a házunknál, tervezgettünk, kiszellőztettünk rendesen. Már csak 1-2 hét, és kezdjük az üzletet felhúzni :) Már annyira várom, elképzelni is alig tudom, hogy ott végre magunknak dolgozhatom, hogy én leszek a főnök:) Igaz, csak a magam főnöke, de megéri :) Jó lenne, ha valami isteni segítséggel a házat is lakhatóvá tehetnénk, hogy télre beköltöznénk. Istenem, de nagyon szeretném....Sajnos egyre kevesebb rá az esélyünk, kevés pénzből saját magunknak csináljuk, nehéz úgy ugrálni...De azért én még reménykedem, hisz a remény hal meg utoljára :)

És aki nem látta még, annak itt vannak a képek!

(Idei még nincs benne, de hamarosan jön az is)

2008.március 12.

Amíg élek,emlékszem rá.Mennyit vártam arra a pillanatra!

Elmélkedem

Furcsa dolog az élet. Anno, gyermektelen-boldogtalan létemben teljesen kitöltötte a munka a napjaimat. Reggel keltem, kocsiba pattantam, útközben a barátnőmnél megkávéztam, majd szépen ledolgoztam 8-10 órácskát. Hazafelé vásárlás, ha volt valami összeröffenés akkor ott találkoztam Istvánommal, majd hazajöttünk. Vacsi, puszi,alvás. Teljesen kitöltötte az életünket. Jó volt az a hajtás, hogy minden napra volt valami programunk, hogy mindig mentünk valamerre. Aztán 2007 decemberében lemondtunk mindenféle szilveszteri meghívást. Már csak egymásra akartunk figyelni, arra, hogy lehívjuk azt a pici tündért, aki most már az oviban vandálkodik. Visszavettük a tempót, én pedig már másra sem bírtam gondolni, csak arra, hogy legyen végre egy pozitív tesztem.Lelassultunk. Elterveztem, hogy végig dolgozom a terhességemet (4 héttel hamarabb kellett abbahagynom szülés előtt), hogy amikor Zita 2 éves lesz, akkor majd neki bölcsi, nekem pedig meló. Na igen, ez egészen addig tartott, amíg meg nem szültem. Mert hazajöttünk, család lettünk, és beleestem egy rózsaszínű védőburokba, ahol nekem minden szép és jó, ahonnan én nem akartam kikerülni. Akkor már azt terveztük, hogy itthon maradok Zita 3 éves koráig. Aztán egyszer beszéltünk Karcsival, aki elmondta, hogy nem fog visszavenni. Akkor már sejtettem, tehát nagyon nem is viselt meg. Rögtön elterveztük a hogyan továbbot. Aztán lassacskán elkezdtük az ovit, egyre többet járunk társaságba, Zitával vagy nélküle. (egy éves korában mentem be először vásárolni nélküle, és 3 éves elmúlt,amikor éjszakára itthon hagytam).Most pedig már egyre jobban zsúfolódik a programunk, igen, Zitának is :) Mert ma ezzel a kislánnyal akar ovi után bringázni, másnap Noellel és dédiékkel akar lenni. Hiába na, kitárult előtte is a világ. Én pedig, aki beleszoktam a nyugis létbe, kezdek újra felpörögni. Már kértem árajánlatot a cserépre és téglára, hamarosan kezdjük az üzletet építeni :) Ebben is szerencsénk van, az idén a mi ovink nem zár be nyárra, így vihetem végig, amíg dolgozunk. Természetesen lesz neki nyaralás is, nem csak az ovi, de hát csak jobb ott neki, mint itthon a nagyszülőkkel.
De mégis, néha eszembe jut az a régi élet. Boldognak hittem magam akkor. De akkoriban még nem tudtam azt úgy igazán, hogy mi is az az igazi boldogság. Mert most,a mikor látod a pici kezeket, ahogy csüng az apja nyakában, ahogy ölelik egymást, aztán hívnak engem is egy közös családi ölelésre...na annál holtbiztos, hogy nincs jobb. Akkor most hogy is van ez?