Elmélkedem

Furcsa dolog az élet. Anno, gyermektelen-boldogtalan létemben teljesen kitöltötte a munka a napjaimat. Reggel keltem, kocsiba pattantam, útközben a barátnőmnél megkávéztam, majd szépen ledolgoztam 8-10 órácskát. Hazafelé vásárlás, ha volt valami összeröffenés akkor ott találkoztam Istvánommal, majd hazajöttünk. Vacsi, puszi,alvás. Teljesen kitöltötte az életünket. Jó volt az a hajtás, hogy minden napra volt valami programunk, hogy mindig mentünk valamerre. Aztán 2007 decemberében lemondtunk mindenféle szilveszteri meghívást. Már csak egymásra akartunk figyelni, arra, hogy lehívjuk azt a pici tündért, aki most már az oviban vandálkodik. Visszavettük a tempót, én pedig már másra sem bírtam gondolni, csak arra, hogy legyen végre egy pozitív tesztem.Lelassultunk. Elterveztem, hogy végig dolgozom a terhességemet (4 héttel hamarabb kellett abbahagynom szülés előtt), hogy amikor Zita 2 éves lesz, akkor majd neki bölcsi, nekem pedig meló. Na igen, ez egészen addig tartott, amíg meg nem szültem. Mert hazajöttünk, család lettünk, és beleestem egy rózsaszínű védőburokba, ahol nekem minden szép és jó, ahonnan én nem akartam kikerülni. Akkor már azt terveztük, hogy itthon maradok Zita 3 éves koráig. Aztán egyszer beszéltünk Karcsival, aki elmondta, hogy nem fog visszavenni. Akkor már sejtettem, tehát nagyon nem is viselt meg. Rögtön elterveztük a hogyan továbbot. Aztán lassacskán elkezdtük az ovit, egyre többet járunk társaságba, Zitával vagy nélküle. (egy éves korában mentem be először vásárolni nélküle, és 3 éves elmúlt,amikor éjszakára itthon hagytam).Most pedig már egyre jobban zsúfolódik a programunk, igen, Zitának is :) Mert ma ezzel a kislánnyal akar ovi után bringázni, másnap Noellel és dédiékkel akar lenni. Hiába na, kitárult előtte is a világ. Én pedig, aki beleszoktam a nyugis létbe, kezdek újra felpörögni. Már kértem árajánlatot a cserépre és téglára, hamarosan kezdjük az üzletet építeni :) Ebben is szerencsénk van, az idén a mi ovink nem zár be nyárra, így vihetem végig, amíg dolgozunk. Természetesen lesz neki nyaralás is, nem csak az ovi, de hát csak jobb ott neki, mint itthon a nagyszülőkkel.
De mégis, néha eszembe jut az a régi élet. Boldognak hittem magam akkor. De akkoriban még nem tudtam azt úgy igazán, hogy mi is az az igazi boldogság. Mert most,a mikor látod a pici kezeket, ahogy csüng az apja nyakában, ahogy ölelik egymást, aztán hívnak engem is egy közös családi ölelésre...na annál holtbiztos, hogy nincs jobb. Akkor most hogy is van ez?