2013. július 10., szerda

Az utolsó együtt töltött nyár...

Kicsit szomorkás a hangulatom máma....
Na viccet félretéve, alakul a kuckó, már be van bútorozva, és már csak az émásztól függ,mikor nyitunk. Ezzel kapcsolatban az egyik szemem nevet, a másik meg nem örül. Mert annak nagyon örülök, hogy végre újra dolgozhatok, négy és fél év után, de annak nem, hogy Mancimmal kevesebbet leszünk együtt. Bár, ha ezt pár héttel ezelőtt kérdezitek, akkor valószínűleg azt mondtam volna, hogy akár azonnal is elvállaltam volna napi 18 órás munkát,csak hogy ne visítson a fülembe. De azóta itthon vagyunk, ketten, szorosan, és minden megváltozott.Már nincs ovi, csak Ő és Én vagyunk. Pár nap alatt megszűntek a bicskanyitogató hisztik, újra visszakaptam az én kislánykámat.Nem mondom, előferdül még minden nap egy-egy eget verő vokálozás, de nyugodt idegekkel bármikor kezelni lehet. Fáj a szívem, hogy nem lehetek vele többet így, hogy nem én leszek a napjaiban az első és utolsó. Valahogy még azt sem tudom, hogy hogy lesz a jövő év. Mert ugye mindketten dolgozni fogunk, mamiékkal meg nem maradhat egész nyárra, mert akkor én felkötném magam utána ...De hát korai még ezen gondolkodni...
Túl vagyunk a "nyaralásunkon" is, bár rájöttem, hogy legközelebb 3 napra csakis hármasban megyünk, mert így sokan ez minden, csak nem pihentető.Nehéz elfogadni, hogy nem megyünk az évben együtt sehova,hogy ennyit tudtunk rászánni...Bár nekem már vannak terveim a téllel, végre elmennénk hármasban valami szállodába,ahol relaxálhatnánk,kikapcsolódhatnánk egy hosszú hétvégére. De ez majd függ a munkámtól is. Ha sok lesz, akkor semmi gond,már alig várom :)
Ja, szeptembertől logopédushoz is fog járni a Kincs, mivel az "r", "j", "s" hangok sajnos nyomokban fellelhetően sincsenek jelen a beszédében. Ha valakinek van ezzel kapcsolatban valami jó otthon fejlesztése, akkor kérem,ne tartsa magában :)No, mára ennyi,puszi és szép nyarat!!!


1 megjegyzés: