2013. március 3., vasárnap

A gyógyító tavasz

Mára már bebizonyosodott, hogy a fény gyermeke vagyok. Ugyanis, az eltelt 31 (Jézusom...)évem alatt én szinte mindig csak télen vagyok beteg. Most is. Amint kisütött a nap, elmúlt a köhögés, a takonykór,minden. És úgy néz ki, Zizi is ilyen lett. Az elmúlt héten itthon tartottam, mert pénteken folyós orral és üreginyuszi szemekkel hoztam haza. Jobban  mondva, amint kiértünk a napra, elmúlt minden baja. Aztán éjjel szenvedett egy kicsi, tele volt az orra, de ez nappalra elmúlt mindig.Úgyhogy kivettem neki egy hét szabit, ami az is indokolt, hogy a Sajó az újfent kiöntött, és körbe kell járnunk. (az ovi alapból 10 km, most majdnem 20)
Itthon voltunk, meg Liliéknél, meg az udvaron állandóan. Nagyon kellett már nekünk a jó idő! Szombaton pedig elkezdtük újra a házat, jobban mondva az üzletet. Megcsináltuk az ablakok ajtók helyét, már csak a szakembert várjuk,aki beépíti nekünk.Jövő hét végén pedig elkezdjük a belső munkálatokat is, felhúzzuk a vendég mosdót, gipszkartonozunk, járólapozunk. Egyre csak keringenek az ötletek a fejemben, hogy milyen is legyen a vége, mennyire legyen modern,színes, vagy inkább visszafogott, kuckós. Én inkább az utóbbi felé hajlok, de pontos ötletem még nincs. Akinek van jó ötlete, azt szívesen várom :)
Aztán majd jövök a képekkel is. Szép tavaszt mindenkinek!!!

2 megjegyzés:

  1. szerintem bármelyik jó lehet. Próbáld meg csukott szemmel elképzelni, hogy belépsz egy fodrászatba, és olyan legyen, hogy jó érzés legyen ott lenni. Akár körbe is nézhetnél, hogy a környékbeliek hová járnak, azok milyenek, és legyen a tiéd egy kicsit más. De mindenképpen vidám, otthonos legyen, olyan amilyen Te vagy. Semmiképpen nem tudok hozzád valami fémszékes-üvegasztalos dizájnt elképzelni, legyen meleg, puha, valóban inkább kuckós, de attól még lehet színes.

    VálaszTörlés
  2. Legyen vidám szeretettel és egészséggel teli a tavasz, nektek is Hencsim!!!

    VálaszTörlés