Húzós hetek

Húzós heteken vagyunk túl. Múlt hetet Manci megint betegen kezdte, de a változatosság kedvéért most tőlem kapta el (de legalább megúszta orrfolyással csak)...2 hétig voltam kutya beteg, minden porcikám fájt, már az orromban is el kellett az eret égetni, mert megállás nélkül vérzett. Közben apóst elvitte a mentő hétfőn, az agyában elzáródott egy ér, nem bírt beszélni...Így jártam-jártunk hozzá 9 napon át a kórházba...Aztán végre hazahozhattam, én is meggyógyultam, azóta tanulok ezerrel, mert 2 hét és vizsga. Nagyon szeretnék majd benne dolgozni,ha sikerül...
Manci még mindig bokasüllyedéses, 15 ezer forint volt a cipője. Szerencsére az ovis szandálja még jó, a Nike cipőjébe meg vettem sarokdöntést, így az is szupinált lett :)
Nem nagyon tudok mit írni, kicsit le vagyunk süllyedve, visz a víz magával. Sokat dolgozik István,alig van itthon, Mancuska újfent 3 nap ovi után kiadta magából az ebédet, így a hátralévő két nap itthon nyaralt. Mellette tanulni nem lehet, most már délben sem,mert nem akar aludni.Tiszta anyja amúgy,én is ilyen voltam kicsinek :)
Most meg készülünk az Adventi játszóházra, Ők fognak fellépni.Úgyhogy együtt tanuljuk a verset. Hihetetlen, hamarabb megtanulja,mint én :)

TündérZita 4 éves!!!

Drága Kincsünk!
Még mindig nagyon-nagyon gyorsan szalad az idő, veled együtt. Hihetetlen, hogy már kész hölgy vagy, a négy évesek minden jó és rossz dolgával együtt. Emlékszem, amikor először gondoltam Rád. Nem tudtam, hogy Te fogsz jönni, de már akkor szerettelek volna. Akkor éreztem azt, hogy talán már megfelelnék Neked, talán már odafentről Rám bízhatnának egy csillagot. Aztán egy nap megérkeztél hozzánk. Tudtam, hogy jössz, hiszen egy éjszakán át rosszul voltam az előző nap benyakalt cappytől...Aztán 2 hétre rá már bizonyítékom is volt Rólad. Élveztem a 9 hónap minden pillanatát. Akkor is, amikor a munkahelyemen a wcn ülve szundítottam pár percet, vagy amikor reggeltől-estig hányingerem volt.Igen,már akkor sem szeretted a húst... Bármennyire is beteg voltam és szenvedtem, az első pillanattól kezdve büszke voltam Rád. Arra, hogy Anya lehetek,általad. Amikor megmozdultál, sírva hívtam fel apukádat, majd egy egész éjszakán át lestük, hogy mikor mutatod meg magad neki is.Vártunk Téged,nagyon.
Mikor elindultál, mosolyogva hívtam apukádat, hogy ne dolgozni induljon, hanem hozzánk a kórházba, mert érkezel. Reszkető kézzel simogatott meg téged a pocakomon át, majd ugyanilyen reszkető kézzel fogott meg téged először .Nagyon-nagyon hosszú és fájdalmas 13 óra volt, de minden pillanata megérte. Amikor megéreztelek magamon, az illatodat, a puha popsidat a kezemben, az eltorzult kis fejecskédet...azonnal beléd szerettem. Sokkal jobban, mint addig szerettelek. És ez azóta is csak napról napra nő.
Imádjuk a huncut kis vigyorodat, a csámpikás lábaidat, a kócos hajadat, a nagy csokibarna szemedet, a pici kis kezedet, amivel annyira bírsz ölelni, a nyakadon lévő pici kis anyajegyet...folytathatnám a sort bármeddig. Soha nem hittem volna el, hogy ennyire lehet szeretni...
Hálás vagyok a sorsnak, amiért Téged küldött hozzánk, amiért egy családdá lettünk általad.

Te vagy a Mi kincsünk, boldogságunk, az életünk.

Nagyon-nagyon szeretünk Téged!!!

Boldog 4. születésnapot Kislányunk!

Agyalásból ötös

Ugyebár ott fejeztem be, hogy dolgozó nő lettem. Hétfőn-kedden nagyon szar napunk volt, alig volt valaki, így pedig betanulnom-gyakorolnom  nagyon nem lehet ugyebár. Ráadásul a fél hatos zárás helyett valahogy mindig hatkor zártunk. Ráadásul István is szólt hétfőn délután,hogy nem ér haza időben, keressek valakit,aki  Zizit hazaviszi.Így megint a csoporttárs anyukára,barátnőmre,Henire hárult a feladat.No komment. Szerdán napközben hívott Heni, hogy szájfertőzés járvány van az oviban, majd ha megy István a gyerekért,nézzük át Őt is. Ákost már nem is vitte aznap, beteg lett természetesen. István elhozta-átnézte, semmit nem látott rajta. Én hazamentem, fél hétre otthon is voltam, nem láttam semmit. Este nyolckor viszont Manci már matatott a szájában, fájt a nyelve. Hólyag rajta. Fasza. Reggelre telis-tele volt a szája, sírt, fájt neki, nem evett és nem is ivott 3 napig...Csütörtök reggel dokinénis telefonos konzultálás, kiváltottuk a szájfertőtlenítőt, én meg elmentem dolgozni. Szinte az egész napot végig bőgtük, én melóban, Manci otthon. Könnyebbség, hogy István szabit vett ki, otthon volt vele. De akkor is. NAgyon fájt a szívem...Munka után haza, babáztam, pótoltam az elveszett öleléseket. Az sem sokat javított a tudaton, hogy hétfőtől Zita minden éjjel felsírt, volt,hogy órákat ültem mellette,míg aludt,fogtam közben a kezét.Szombaton aztán jött a fekete leves. A bejelentett munka csak novembertől lenne.Csak és kizárólag két hónapos szerződéssel,amit kéthavonta meghosszabbítanak (ha akarnak). A suliba nem engednek el, csak két hetente egyszer, gyakorlatra egyáltalán nem mehetek. JA és ami a legjobb,hogy decemberben hétfőtől vasárnapig reggel nyolctól estig melóznánk...
Úgyhogy hétvégén meghánytuk-vetettük a dolgokat, és hétfőn felmondtam. Nekünk ez így nem éri meg. Istvánom egy angyal, azt mondta, hogy ennyire azért nem vagyunk rászorulva a munkára.Úgyhogy újfent itthon vagyok (többé-kevésbé). A legjobb, hogy azóta alszik Mancika éjszaka!!!
Azóta suli ezerrel, december 14-én szakmunkás vizsga, még 60 tételt kell kidolgoznom-megtanulnom. Pluszban gyakorlatra járok, Zita ovijába, a kiscsoportosokhoz. Imádom!!!A meló az kemény, de minden percét szeretem.Első nap le akart szakadni a derekam, a sok kis törpét etetni, lehajolni,öltöztetni...de mindent megér!!!Mancival nem sokat találkoztam, első nap ugrott be a csoportomba egy puszira,amikor kinn voltak, meg én néztem meg,amikor elaludt.Háromkor végeztem,mentem érte. Akkor feltűnt,hogy az egyik gyerek nagyon köhög, kettőnek meg földig lóg a t@knya...megfolytanám az ilyen szülőket....Na szó mi szó, csütörtök reggelre már Zita is köhögött, otthon hagytam mamival, mire hazaértem, már folyt az orra, lázas volt....Újabb antibigyós kezeléssel indítjuk az évet...

Húzós napok után...

talán még húzósabbak :) No de mit számít, ha végre dolgozhatok, hozzájárulhatok a családi kasszához, hogy végre nem érzem haszontalan otthon lébecolósnak magam.
Az egész nyáron kezdődött, amikor le kellett mennem az Euronicsba, Istvánomnak elhozni valami cetlit. (Hozzáteszem, hogy a tulaj-főnök, Istvánnak barátja). Akkor beszéltem Gáborral, hogy nincs-e véletlenül munkája.Akkor derült ki, hogy előtte való héten vettek fel a mellette levő bútorboltba eladót...Sajnálta Gábor, hogy nem szóltam neki hamarabb, de hát ez van. Mikor mentem hazafelé, le kellett állnom a kocsival, mert sírtam. Nagyon rosszul esett valami miatt...
Azóta már voltam Miskolcon is, de oda családi kupaktanács után nem mentem vissza. Most pedig benzinkút.
2 próba napon vagyok túl, sikeresen. Rögtön első nap pár órája után már kasszát kaptam, illetve az eladásaim is hozták a napi normát ( Meg van szabva, mennyi rágót és shelles ajándékot KELL egy nap eladni.Sokat...)  Pénteken már 8 órát dolgoztam, és keddre és szerdára már beírtak 12 órázni is. (Sok, de ez van). Péntek este, holt fáradtan (8 óra alatt egy percet sem ültem, és kajálni sem volt idő)értem haza, alig vártam, hogy magamhoz ölelhessem Mancit, akit nem én hoztam haza...Beszélgettünk, tervezgettük a jövőt, hogy ki-mikor hozza majd el Zitát oviból, mivel én 6tól 6ig fogok melózni.Na meg mellette szombatonként a suli.
Ekkor csöng a telefon. István megnézi a kijelzőt, somolyogva felveszi. Beszél pár szót az illetővel, majd átadja nekem...
Gábor volt. Elmegy tőlük egy csaj a boltból. Hitel ügyintézőnek és eladónak szeretne engem oda!!!! ÉSSSSSSSSSS! Már hétfőn kezdek!!!!
Sell kutas főnököt még este megkerestem, sajnálja nagyon, mert nagyon ügyes voltam, de természetesen megérti. Sőt, azt mondta, hogy ha valamikor máskor munkát keresek, vagy ez nem jön össze, akkor bármikor rögtön visszavesz :) Nagyon jól esett,amit mondott !
Azóta csak jár a fejünk, mi és hogy legyen. Zitát reggel én vinném, majd elmennék dolgozni.(9-5ig)István elhozná oviból 4kor, ha még van címe, akkor felvinné mamámhoz, ha nincs, akkor mennének haza. Ha nem ér el oviba, akkor nagymamám vagy valamelyik ovis csapattárs hozná haza. De erre még valami megoldást kell találnunk. Úgyhogy most tervezgetünk, na meg örülünk ezerrel :)

Gondolatok összevisszasága

Komolyan, ennyit gondolkozni, mint amennyit én töröm mostanában a fejem, már szerintem káros...lehet, skizofrén vagyok, több személyiségnek is elég lenne ennyi gondolat :) Na félre a tréfával, szerintem minden nő így van vele, hogy eltervezi a saját napját reggeltől estig, majd a gyerekét, családét is. Egyre közelebb van a munka nekem (remélem), illetve 29-én kezdődik a legelső dadusképzős nap is. Nehéz eltervezni mindent, mikor ki megy Zitáért, kivel legyen (apával), mikorra menjen érte, közben már most forr a fejem, mert Istvánom javíthatatlan késő. Ha egész éjjel fenn lenne, reggel akkor sem érne be időre az oviba...valahogy olyan ez,mintha nem is érdekelné az óra, az idő múlása. Közben én meg stresszelek ezerrel, hogy minden rendben legyen, Zita ne érezze a hiányomat, legyen elég kaja is. Ja és a legfontosabb, holnap egy munkahelyre megyek, próbanapra.Kéretik szurkolni, jó? Bővebbet majd utána.
Mancusak amúgy egy imádnivaló kis ördög, olyan beszólásai vannak, hogy halok meg rajta :) Pl.megyünk be az oviba (reggel,kávét nem ittam,talán mentő körülmény:)),már az ajtón is beértünk, amikor rádöbbentem, hogy a zsákját, váltócuccát kinn hagytam a kocsiban.Kirohanok, majd vissza, erre Mancika pont magyarázza az óvónéninek: Anya kicsit bamba,kinn hagyott a kocsiba mindent :) Na, ilyenkor ne egyem meg???

Munkaügy

Sajnos, kezdek belefáradni a keresgélésbe, pedig viszonylag még nem is régen kezdtem el munkát keresni. Rengeteg helyet megpályáztam már, és sehonnan,értitek? sehonnan nem kaptam még egy árva visszajelzést sem. Pedig már komolyan mondom, takarítani is elmennék... Lenne Miskolcon, a Boschban, de oda csak legvégső esetben szeretnék menni. Mert ugyebár 12 órás, két műszakos munkarend, plusz a bejárás. A gyerekemet-családomat csak fényképen láthatnám...
Rengeteget megyek a munkaügyre is, kétféle lehetőségem van most. Az egyik, az a vállalkozóvá válás támogatása, ami jó is lenne, csak nagyon szűk a határidő. Október 31-ig kell leadni a pályázatot, és legkésőbb december elsején már dolgozni kell benne. Ezzel pedig csak annyi a gond, hogy a házban még padló sincs, se fűtés, se víz, se szigetelés, se semmi...Egyszerűen esélytelen, hogy megnyissunk addigra... Úgyhogy most beiratkoztam egy suliba, dajkaképző, elvégzem aztán majd meglátjuk...Jó lenne egy kis támogatást kapni odafentről, mert már nagyon kezdek belefáradni...

Hiány

Tényleg fura dolog ez a hiányérzet. Ugyan ezt éreztem tavaly is, amikor is először mentünk az oviba, amikor először kérte, hogy aludhasson is a többiekkel, amikor láttam,mennyire szeret járni. Ma kezdtük a harmadik hetet. 21-én vittem először, egész héten csak délelőtt volt, idő kellett neki is és nekem is a visszaszokáshoz. Aztán az elmúlt héten hétfőn még mindig mentem érte délben. Majd Ő odament Márti óvónénihez, és megkérdezte, hogy másnap ott aludhat-e. Természetesen igent mondtak, így kedden már alvócuccal,Tentemacival felszerelkezve mentünk. Semmi gond nem volt, aludt is rendesen. A héten pedig már majdnem teljes létszámmal üzemel a csoport, így hát alig várta a hétfőt. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ma reggel már nem nagyon akart ott aludni, megkérdezte, hogy nem-e mennék érte délbe. Sajnos muszáj voltam nemet mondani, mert csak visszaszokna, azt pedig senki sem szeretné. De amikor bevittem, már nem számított,hogy aludni is kell, örült, boldog volt. Itthon azért mostanában gyakran elmondja, hogy hiányoztam neki az oviban, sőt, azt mondta, hogy múlt héten még sírt is egy picikét, mert hiányzott neki a simogatásom és az ölelésem. (Bár az óvónéni nem látta, hogy sírt volna) Nekem még mindig rettenetesen hiányzik, hiába szokhattam volna hozzá az elmúlt évben, még mindig nagyon fáj a hiánya. Főleg,mikor a második napon délben szóltak, hogy a gyermekem a 2 méter magas mászóka legtetejéről háttal leesett...na akkor gondoltam azt, hogy nem viszem soha többet...Hála Istennek, semmi baja nem történt, a vastag sóder, ami a mászóka alján van, megvédte a kincsemet, semmi baja nem lett. De bele gondolni is szörnyű,mi történhetett volna...
Itthon azért legalább haladok, már megpucoltam az ablakaimat, függönyt mostam.Ma a fugát akarom kisúrolni még a fürdőben, mert igencsak beszürkült már. Festeni is szerettem volna, de lemondtunk róla, mert ha jövőre költözünk, akkor mi a francnak. Anyósék ha átköltöznek ide, akkor úgy sem szeretik a színeset, így nekik mindent fehérre kell.Azt meg majd megcsináljuk akkor.
Elszántan munkát keresek, sokat segítene már anyagilag, ha el tudnék helyezkedni, legalább addig, amíg nem indítjuk be az üzletet. Addig meg még idő meg sok pénz kell. Most kezdik a vizet-villanyt-szennyvizet bevinni a házba és az üzletbe is, aztán szigetelés, ajtó-ablak beépítés.Tehát a pénzes munkák jönnek.Nehéz így, nagyon meg kell fogni most minden pénzt, amit be kell valljam, elég nehéz. Eddig hozzászoktunk ahhoz, hogy jól megy minden, de most már egyre nehezebb. De szerencsések vagyunk, legalább van Istvánnak munkája, bár szegénykém alig van itthon. Nehéz ügy. Lassacskán jövök majd képekkel is, bár most eléggé gondolkozom a költözésen, mivel hónapok óta várok új tárhelyre, de nem adnak. Blogspoton gondolkozom, de nem tudom, hogyan kellene átvinni oda a bejegyzéseket és kommenteket. Ha valaki tud segíteni, akkor kérem, segítsen!