Hajdúszoboszló vár minket

Egészen pontosan 5 hónap,2 hét és 2 nap múlva megyünk. Messze van még,baromira. De legalább már van mit várni. Sokat filóztunk rajta, merthogy az a piszkos pénz... de aztán rájöttünk, legalább együtt leszünk, kikapcsolódunk. Hárman...
Meg még 16 barátunk :) :) :)
De már alig várjuk :)
ITT LESZÜNK.

Újabb betegség...

Pénteken, amikor hazahoztam az oviból, ebéd után,még semmi baja nem volt. Jókedvű,cukibogár volt. Aztán lefektettem, és 10 másodperc alatt elaludt. Akkor felmerült bennem a kósza gondolat, hogy beteg lesz, de elvetettem. Aludt másfél órát,kipihenten ébredt. Este fürdés után lefektettem, köhintett egyet, de semmi komoly nem volt. Éjszaka már gyakrabban köhögött, nem bírt felszakadni a váladék.Szombat reggel mi korán elszaladtunk bevásárolni, anyós vigyázott addig rá. (arra inkább nem mondok semmit, hogy önhatalmúlag adott a gyereknek 2,5 ml algoflex babyt, mert azt hitte, hogy kanalas orvosság.És mivel reggel köhögött, hát adott neki.Fel bírtam volna robbanni az idegtől!) Hazafelé gyógyszertár, de sajnos nem volt homeós köhögéscsillapítójuk, így ACC-t hoztunk haza. Kapott szombaton kettőt, kezdett felszakadozni neki. Vasárnap reggel kicsit csavarogtunk, szintén nem láttunk rajta semmit, néha-néha köhintett. Azért Szonjáékhoz már nem mertem bevinni. Délután körmöshöz mentünk, kettesben.(kapott 4 körmére pici rózsaszín pillangót, oda meg vissza volt a boldogságtól teljesen.Persze másnapra lekopott, azóta is azzal nyúz:))

Este lefektettem, már lázasnak tűnt. 38. Kapott algoflexet, lefeküdt. Éjszaka óránként keltem hozzá, figyeltem. Hajnalban ismét láz, köhögött egész éjjel, majd megfulladt.

Reggel 39 fokos lázzal ébredt reggel hatkor. Kapott lázcsillapítót. Dokinénivel konzultáltam, szeretné meghallgatni, viszont időpontot nem tud adni.Sebaj.Egytől van rendelés, déltől szobroztunk a rendelő előtt, így elsők lettünk. Szegény Mancika nem élvezte a szép napsütést, az ölemben feküdt, szundikált.Nagyon szarul volt, köhögött, csorgott a könnye, folyt az orra, lázasodott. Háromnegyed egykor bekerültünk a váróterembe, ahol egy gyors anyuka lazán elvette előlem az első sorszámot.Én pedig laza kézmozdulattal, egyik kezemben Zitával, gyöngymosolyt csillantottam, kivettem a kezéből, és megköszöntem, hogy segített nekem kivenni a mi sorszámunkat:) Diszkréten röhögött pár anyuka a háttérben, aztán amikor a hölgyemény kitipegett, még gratuláltak is:) A váróteremben Mancust amúgy már a hideg is rázta, az ölemben csüngött végig, a kabátomba burkolózva. Bent a dokinéni megvizsgálta, vírusos a torka. Antibigyó helyett Spiropentet kapott a  köhögésére, és Isoprinosint mellé. Azért elővigyázatosan írt fel antibigyót is, ha netalántán rosszabbul lenne, de ne legyen rá szükség jelszóval adta ide. Kiváltottam a két szirupot (4000 forint,majdnem lehidaltam), az iso-nevű csodaszerből már kapott is délben. Egy órácskát aludt, de rázta a hideg, nehezen ment le a láza. De jelentem, hatott a gyógyszer. Este még produkált egy 38,5-öt, de azt is vidáman, pörögve. Éjszaka egyszer sem kelt fel (nekem óránként csörgött a telefon, hogy felkeljek megnézni, mert a kisasszony most sem volt hajlandó mellettünk aludni, csak az ágyában),nem volt lázas, szinte nem is köhögött. Jelentem, vígan  elfogadom a drága gyógyszert, ha így használ!!!! Komolyan, nem hittem benn, de meggyőzött:)Ma már csak köhög, meg menne ki, de ma még szobafogságban van:) De úgy nézem, túl van a nehezén, hála Istennek. Na meg az Isoprinosine-nek *!

*Az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer, mely Herpes vírus, bárányhimlő, kanyaró, mumpsz, citomegalovírus, Epstein- Barr vírus, humán papillomavírus okozta fertőzések, ún. "immunhiányos állapotok", fertőző vírusos légúti betegségek, májgyulladás, agyhártyagyulladás kezelésére alkalmas.

Újabb betegség...

Pénteken, amikor hazahoztam az oviból, ebéd után,még semmi baja nem volt. Jókedvű,cukibogár volt. Aztán lefektettem, és 10 másodperc alatt elaludt. Akkor felmerült bennem a kósza gondolat, hogy beteg lesz, de elvetettem. Aludt másfél órát,kipihenten ébredt. Este fürdés után lefektettem, köhintett egyet, de semmi komoly nem volt. Éjszaka már gyakrabban köhögött, nem bírt felszakadni a váladék.Szombat reggel mi korán elszaladtunk bevásárolni, anyós vigyázott addig rá. (arra inkább nem mondok semmit, hogy önhatalmúlag adott a gyereknek 2,5 ml algoflex babyt, mert azt hitte, hogy kanalas orvosság.És mivel reggel köhögött, hát adott neki.Fel bírtam volna robbanni az idegtől!) Hazafelé gyógyszertár, de sajnos nem volt homeós köhögéscsillapítójuk, így ACC-t hoztunk haza. Kapott szombaton kettőt, kezdett felszakadozni neki. Vasárnap reggel kicsit csavarogtunk, szintén nem láttunk rajta semmit, néha-néha köhintett. Azért Szonjáékhoz már nem mertem bevinni. Délután körmöshöz mentünk, kettesben.(kapott 4 körmére pici rózsaszín pillangót, oda meg vissza volt a boldogságtól teljesen.Persze másnapra lekopott, azóta is azzal nyúz:))

Este lefektettem, már lázasnak tűnt. 38. Kapott algoflexet, lefeküdt. Éjszaka óránként keltem hozzá, figyeltem. Hajnalban ismét láz, köhögött egész éjjel, majd megfulladt.
Reggel 39 fokos lázzal ébredt reggel hatkor. Kapott lázcsillapítót. Dokinénivel konzultáltam, szeretné meghallgatni, viszont időpontot nem tud adni.Sebaj.Egytől van rendelés, déltől szobroztunk a rendelő előtt, így elsők lettünk. Szegény Mancika nem élvezte a szép napsütést, az ölemben feküdt, szundikált.Nagyon szarul volt, köhögött, csorgott a könnye, folyt az orra, lázasodott. Háromnegyed egykor bekerültünk a váróterembe, ahol egy gyors anyuka lazán elvette előlem az első sorszámot.Én pedig laza kézmozdulattal, egyik kezemben Zitával, gyöngymosolyt csillantottam, kivettem a kezéből, és megköszöntem, hogy segített nekem kivenni a mi sorszámunkat:) Diszkréten röhögött pár anyuka a háttérben, aztán amikor a hölgyemény kitipegett, még gratuláltak is:) A váróteremben Mancust amúgy már a hideg is rázta, az ölemben csüngött végig, a kabátomba burkolózva. Bent a dokinéni megvizsgálta, vírusos a torka. Antibigyó helyett Spiropentet kapott a  köhögésére, és Isoprinosint mellé. Azért elővigyázatosan írt fel antibigyót is, ha netalántán rosszabbul lenne, de ne legyen rá szükség jelszóval adta ide. Kiváltottam a két szirupot (4000 forint,majdnem lehidaltam), az iso-nevű csodaszerből már kapott is délben. Egy órácskát aludt, de rázta a hideg, nehezen ment le a láza. De jelentem, hatott a gyógyszer. Este még produkált egy 38,5-öt, de azt is vidáman, pörögve. Éjszaka egyszer sem kelt fel (nekem óránként csörgött a telefon, hogy felkeljek megnézni, mert a kisasszony most sem volt hajlandó mellettünk aludni, csak az ágyában),nem volt lázas, szinte nem is köhögött. Jelentem, vígan  elfogadom a drága gyógyszert, ha így használ!!!! Komolyan, nem hittem benn, de meggyőzött:)Ma már csak köhög, meg menne ki, de ma még szobafogságban van:) De úgy nézem, túl van a nehezén, hála Istennek. Na meg az Isoprinosine-nek *!

*Az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer, mely Herpes vírus, bárányhimlő, kanyaró, mumpsz, citomegalovírus, Epstein- Barr vírus, humán papillomavírus okozta fertőzések, ún. "immunhiányos állapotok", fertőző vírusos légúti betegségek, májgyulladás, agyhártyagyulladás kezelésére alkalmas.

Csak egy kép...

Csak egy kép

SZÉPSÉGEM

38.

38 hónapja, azon a csütörtöki napon, szürke volt az ég, hideg szél fújt. Az elmondások szerint, ugyanis nekem nem ezek maradtak meg. Nem emlékszem,milyen idő volt, pedig amíg Istvánom megebédelt (helyettem), addig én az ablakban szellőztem, és az járt a fejemben, hogy nem tudnék megszökni, mert nem férek ki rajta. Azon a napon semmi más nem érdekelt már, csak hogy túl legyek rajta. Hogy legyen vége a vég nélküli fájdalomnak, hogy ne fájjon soha többé. Nem érdekelt akkor már, hogy nemsokára láthatom a lányom, hogy általa végre egy család lehetünk. Csak azt vártam, hogy dél legyen.(akkorra ígérte a doki a lányomat). Szenvedtem, fájt látnom Istvánomat, hogy szenved azért, mert nem segíthet nekem.Pedig azzal, hogy ott volt, rengeteget segített. Az életemet mentette meg vele.

Aztán elmúlt a dél, az egy óra. A fájdalmak egybeértek, már nem egy könnyebb-egy nehezebb fájdalom volt, hanem nehéz és még  nehezebb. Aztán kettőkor, amikor már alig bírtam visszavánszorogni az ágyra, akkor gázt kaptam. Fájt akkor is, de mintha nem nekem fájna. Mintha valahonnan kívülről láttam volna magam, minket. István az ágyam szélére dőlt, pihent, fogtuk egymás kezét. Én pedig imádkoztam. Hogy megérkezzen Zita, hogy ne legyen semmi baja, hogy soha többé ne fájjon ennyire. És aztán már nem fájt. Elvették a gázt, nyomtunk vég nélkül, de akkor már nem fájt. Csak Istvánt hallottam. Csak az Ő hangját, az Ő kezét éreztem. Ahogy mondja,annyi érzéssel a hangjában: Már látom a fejét, a haját!!!

Aztán meglett. Sok minden kiesett nekem, legalább 10 perc. Nem tudtam, hogy annyi időre nem voltam magamnál. Csak végre rám rakták, és néztük, és emlékszem István könnyes szemére... és akkor is az járt az eszembe, hogy végre, nem fáj, végre együtt vagyunk...

Soha nem éreztem akkora fájdalmat. De akkora boldogságot sem. Pedig minden nap eszembe jut, hogy milyen jó is, hogy itt van velem, hogy szerethetem, ölelhetem,nézhetem. Máig megdobban a szívem, amikor este István hazaérkezik, és Zita APUKÁM felkiáltással a nyakába ugrik. Amikor aztán odahúznak, hogy együtt ölelkezzünk, hárman.

Most is nagyon boldog vagyok, csak már másképpen. És már régen rájöttem valamire. Hogy bármikor bevállalnám újra azt a fájdalmat Őértük. Mert Őértük megéri.

Ma reggel, mikor bemondták a tévében, hogy vigyázzunk magunkra, mert péntek 13-a van. Akkor István magához húzott, és szavak nélkül is tudtam, hogy nem a szerencsétlen napra gondol,hanem a Mi tizenharmadikánkra. Mert nekünk ez nagyon szerencsés szám. Mert 13-án, 13 óra fájdalom után megszületett a 13 betűs csodánk... Ma harmincnyolc hónapja... annyira furcsa...már ekkora....olyan nagylány már!!!

Származási hely: 2012. január 13.

38.

38 hónapja, azon a csütörtöki napon, szürke volt az ég, hideg szél fújt. Az elmondások szerint, ugyanis nekem nem ezek maradtak meg. Nem emlékszem,milyen idő volt, pedig amíg Istvánom megebédelt (helyettem), addig én az ablakban szellőztem, és az járt a fejemben, hogy nem tudnék megszökni, mert nem férek ki rajta. Azon a napon semmi más nem érdekelt már, csak hogy túl legyek rajta. Hogy legyen vége a vég nélküli fájdalomnak, hogy ne fájjon soha többé. Nem érdekelt akkor már, hogy nemsokára láthatom a lányom, hogy általa végre egy család lehetünk. Csak azt vártam, hogy dél legyen.(akkorra ígérte a doki a lányomat). Szenvedtem, fájt látnom Istvánomat, hogy szenved azért, mert nem segíthet nekem.Pedig azzal, hogy ott volt, rengeteget segített. Az életemet mentette meg vele.

Aztán elmúlt a dél, az egy óra. A fájdalmak egybeértek, már nem egy könnyebb-egy nehezebb fájdalom volt, hanem nehéz és még  nehezebb. Aztán kettőkor, amikor már alig bírtam visszavánszorogni az ágyra, akkor gázt kaptam. Fájt akkor is, de mintha nem nekem fájna. Mintha valahonnan kívülről láttam volna magam, minket. István az ágyam szélére dőlt, pihent, fogtuk egymás kezét. Én pedig imádkoztam. Hogy megérkezzen Zita, hogy ne legyen semmi baja, hogy soha többé ne fájjon ennyire. És aztán már nem fájt. Elvették a gázt, nyomtunk vég nélkül, de akkor már nem fájt. Csak Istvánt hallottam. Csak az Ő hangját, az Ő kezét éreztem. Ahogy mondja,annyi érzéssel a hangjában: Már látom a fejét, a haját!!!

Aztán meglett. Sok minden kiesett nekem, legalább 10 perc. Nem tudtam, hogy annyi időre nem voltam magamnál. Csak végre rám rakták, és néztük, és emlékszem István könnyes szemére... és akkor is az járt az eszembe, hogy végre, nem fáj, végre együtt vagyunk...

Soha nem éreztem akkora fájdalmat. De akkora boldogságot sem. Pedig minden nap eszembe jut, hogy milyen jó is, hogy itt van velem, hogy szerethetem, ölelhetem,nézhetem. Máig megdobban a szívem, amikor este István hazaérkezik, és Zita APUKÁM felkiáltással a nyakába ugrik. Amikor aztán odahúznak, hogy együtt ölelkezzünk, hárman.

Most is nagyon boldog vagyok, csak már másképpen. És már régen rájöttem valamire. Hogy bármikor bevállalnám újra azt a fájdalmat Őértük. Mert Őértük megéri.

Ma reggel, mikor bemondták a tévében, hogy vigyázzunk magunkra, mert péntek 13-a van. Akkor István magához húzott, és szavak nélkül is tudtam, hogy nem a szerencsétlen napra gondol,hanem a Mi tizenharmadikánkra. Mert nekünk ez nagyon szerencsés szám. Mert 13-án, 13 óra fájdalom után megszületett a 13 betűs csodánk... Ma harmincnyolc hónapja... annyira furcsa...már ekkora....olyan nagylány már!!!

Származási hely: 2012. január 13.