Martin

Van egy kisfiú az oviban, Zita csoporttársa. Rengeteget hallunk róla, nem csak a lányunktól, hanem a többi gyerektől is. Martin valahogy mindenki kedvence, a fő-fő hadvezér :) Zita barátnője,Luca menthetetlenül szerelmes belé.És ahol Luca ott van (általában Martin sarkában), ott ott van az én lányom is. És itt most el kell hogy mondjam, mindenféle elfogultság nélkül, hogy az én kislányom az egyik legszebb a csoportban. A nagy barna szemeivel, a kedvességével és azzal, hogy villámhárítóként üzemel, szeretik a fiúk. Tavaly, Ő volt az,aki lehiggasztotta a legrosszabb gyereket pusztán azzal,hogy leállt vele autózni. Hallom a többi szülőtől is, illetve látom is, hogy Zita nagy kedvenc a csoportban. Így alakult ki az is, hogy sajnos Luca szerelme süket fülekre talált. Viszont azáltal, hogy ez a trió együtt van, én is sokat hallok Martinról. Aztán az évek elteltével egyre többet.(2 év...hihetetlen...)Majd most már szinte csak róla hallok, itthon is.
A kisfiút mondjuk nem is lehet nem szeretni, csoda aranyos, ráadásul fekete hajhoz gyönyörű kék szemmel...na nem csodálom a csajok rajongását. Aztán ma rádöbbentem valamire.
Délelőtt mentünk ki a temetőbe, ahol összefutottunk a kisfiúval,valamit a nagyszüleivel.( a kissrác barcikai, viszont az anyukája idevalósi volt,így most itt nyaralnak)A nővére kiabált Zitának, hogy nézd csak, ismerős!!! A két gyerek iszonyat zavarban volt, nem néztek egymásra, sőt, még egymás közelébe sem mentek! Köszöntük, aztán ültem én is be a kocsiba, ahol a hátsó ülés rejtekéből Mancika sunnyogott, és adta az utasításokat. Anya, szállj ki, kérdezd meg, hogy eljön-e majd játszani hozzánk.Megkérdeztem, Martin rám sem nézett, csak buzgón bólogatott. Összeismerkedtem a nagyszülőkkel,telefonszámot cseréltünk,és abban egyeztünk meg,hogy majd hívom Őket. A nagyi is csak lesett, hogy mi van Martinnal, soha senkivel nem viselkedett még így, aztán leesett neki is a tantusz :) Úgyhogy megegyeztünk, majd találkozunk még.
Zita pedig végig a hazafelé úton arról kérdezett,hogy tényleg eljön-e hozzánk, hogy mit is mondott Martin pontosan, hogyan is mondta...Tudjátok, az egyik szemem sír,a másik meg nevet...Örülök, hogy szerelmes, mert hát az ovi ezzel is jár, emlékszem...annak is örülök, hogy megbeszéli velem (még) a dolgokat, hogy kérdezget, hogy cinkosok lettünk...viszont nagyon félek attól, hogy megbántják, hogy fájni fog a szíve...főleg, hogy még olyan picike...az én picike babám...

Pszt! Csak meg ne hallja!

Csak halkan elsuttogom ide nektek: ALSZUNK ÉJSZAKA!!!! Sőt, napközben is ! Durván négy és fél év, kisebb-nagyobb beetetések árán, de megérhettem ezt is: aludhatok éjszaka! Komolyan mondom, örömmámorban úsztam, amikor először rádöbbentem, hogy basszus, nem keltem fel pár napja! Igen,kicsit lassú a felfogásom, fáradt voltam, így nem esett le először.No meg nem egyszer fordult elő az is, hogy nem emlékeztem rá reggel, csak a sarj mondta el, hogy voltam nála...Úgyhogy megállapítottam a tényt, nem kell több gyerek jelen állás szerint! (Na jó, ezt majd később,ha már nagyon kialudtam magam,majd újratárgyaljuk)
Azóta kipihent vagyok, nyugodtabb is, na meg a reggeli örömpillanatokat is az apjukkal hamarabb felfogom :) Ő vette észre, hogy hamarabb viszonozom a reggeli ébresztő simiket, mint anno :)  Hiába, az ember ennek is nagyon tud örülni! Annak meg még jobban, hogy túléltük mindannyian :) Hiába, nem könnyű kialvatlanul az élet!

Az utolsó együtt töltött nyár...

Kicsit szomorkás a hangulatom máma....
Na viccet félretéve, alakul a kuckó, már be van bútorozva, és már csak az émásztól függ,mikor nyitunk. Ezzel kapcsolatban az egyik szemem nevet, a másik meg nem örül. Mert annak nagyon örülök, hogy végre újra dolgozhatok, négy és fél év után, de annak nem, hogy Mancimmal kevesebbet leszünk együtt. Bár, ha ezt pár héttel ezelőtt kérdezitek, akkor valószínűleg azt mondtam volna, hogy akár azonnal is elvállaltam volna napi 18 órás munkát,csak hogy ne visítson a fülembe. De azóta itthon vagyunk, ketten, szorosan, és minden megváltozott.Már nincs ovi, csak Ő és Én vagyunk. Pár nap alatt megszűntek a bicskanyitogató hisztik, újra visszakaptam az én kislánykámat.Nem mondom, előferdül még minden nap egy-egy eget verő vokálozás, de nyugodt idegekkel bármikor kezelni lehet. Fáj a szívem, hogy nem lehetek vele többet így, hogy nem én leszek a napjaiban az első és utolsó. Valahogy még azt sem tudom, hogy hogy lesz a jövő év. Mert ugye mindketten dolgozni fogunk, mamiékkal meg nem maradhat egész nyárra, mert akkor én felkötném magam utána ...De hát korai még ezen gondolkodni...
Túl vagyunk a "nyaralásunkon" is, bár rájöttem, hogy legközelebb 3 napra csakis hármasban megyünk, mert így sokan ez minden, csak nem pihentető.Nehéz elfogadni, hogy nem megyünk az évben együtt sehova,hogy ennyit tudtunk rászánni...Bár nekem már vannak terveim a téllel, végre elmennénk hármasban valami szállodába,ahol relaxálhatnánk,kikapcsolódhatnánk egy hosszú hétvégére. De ez majd függ a munkámtól is. Ha sok lesz, akkor semmi gond,már alig várom :)
Ja, szeptembertől logopédushoz is fog járni a Kincs, mivel az "r", "j", "s" hangok sajnos nyomokban fellelhetően sincsenek jelen a beszédében. Ha valakinek van ezzel kapcsolatban valami jó otthon fejlesztése, akkor kérem,ne tartsa magában :)No, mára ennyi,puszi és szép nyarat!!!