Gyereknapos

Krónikus időhiányban szenvedek. De nem is baj, alakulunk.
Büszke vagyok és elfogult, de nagyon. Zita megkapta a vágyott futóbringát. Tíz perc után már nem akart mindenáron elesni, egy nap elteltével pedig felemelt lábbal lavírozik le a kapubeállónk lejtőjén. (Nekem meg sokasodnak az  ősz hajszálaim)
Az itt megjelent videó az vasárnapi, ekkor kapta meg a bringát, itt ismerkedik. Még itt eléggé döcögős, ráadásul csak kicsiket vettem fel, mert mindig jött valaki,aki nem kívánatos a világunkban :)
Nagyon-nagyon büszke vagyok !!!  :)
" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://fb.nemvaltozik.hu/i/s.png">

Szerencse-névnap

Egyszer már meséltem róla, hogy miért is kapta Zita másodikként a Hella nevet.  Nem szoktuk így hívni, rengetegen nem is tudják a második nevét. De az biztos, hogy amíg én élek, addig ünnepelni fogom. Ahogy minden egyes napot, amit együtt tölthetek vele, velük.
Boldog szerencse- névnapot kívánunk kis Tündérünk!

Kacagi

Amióta megszületett, azóta imádja, ha puszilgatjuk. Csiklandós nagyon, de mégis a kedvence, ha a hóna alatt vagy a nyakát csikizzük-puszilgatjuk. Annyira édesen és jóízűen bír kacagni, hogy a világ végére elmennék ezért a hangért. Bárki meghallja (leginkább ha István), csak nevet rajta. Isteni jó.
Valamelyik nap újra kérte, hogy csikizzem. Mikor elég neki, akkor tiltakozik, de ha abbahagyom, akkor is:) Bár nem a legjobb videó, de a hang szerintem kárpótol mindent:)

" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://fb.nemvaltozik.hu/i/s.png">

Szűkszavúan

Már kettő és fél éve, azaz 30 hónapja és 10 perce van velünk ez a piciny csoda. Csak szuperlatívuszokban tudnék róla és az együtt töltött időnkről beszélni. Imádom Őt, az anyaságot, és az APA és ANYASÁGOT!
Család vagyunk, most már kétésfél éve, meg tizenhárom perce. :)

Összegzés az elmúlt (majdnem egy ) hétről

Péntek:
Családilag reggel (hajnalban) megjelentünk a pulmonológián. Mivel időpontunk volt, amit még márciusban adtak. Fél nyolcra voltunk ott, fél kilenckor kiadták a sorszámokat.(Nyolckor kezdődne a rendelés) Az ötödikek lettünk. (csak szólunk, időpontra voltunk visszarendelve, mégis kell sorszám) Fél tízkor még egy árva orvosnak látszó ember nem jelent meg a rendelésen. Már mi is türelmetlenek voltunk, nemhogy Zita. Aztán tíz felé megjött a doki. (azért nem mentünk haza, mert rossz érzésem volt, tényleg csak azért vártunk.)Bement az első sorszámos, majd kicsivel később az első protekciós. Majd a második is. A harmadik és negyedik hazament, úgyhogy mi jöttünk. Aztán meg a hideg víz. A vérvétel eredménye egyöntetűen kiderítette, hogy Zita allergiás a tejre és a tejfehérjére, meg a tojásra. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak alacsony illetve közepes faktorban, tehát közvetve kaphat mindenből, tehát tej és tojás tartalmú dolgokat, de tejet és tojást közvetlenül csak nagyon keveset. (heti egy alkalommal kap, aztán majd meglátjuk)  Ja, és a vérvétel még kimutatta, hogy hajlamos a felső légúti fertőzésekre is. Azért is köhög meg taknyos már másfél hete... Nem tudok ezzel kapcsolatban mit mondani. Bosszús vagyok, mérges, és állandóan az jár a fejemben, hogy NEM MEGMONDTAM??? Mindenki, de tényleg mindenki lehülyézett,amiért nem kapott Zita ezekből a dolgokból csak 2 éves kora után. (a dokitól a védőnőig a rokonokon és barátokon át)Merthogy én is allergiás voltam a tejre és tojásra. Hiába vittem én orvostól orvosig, nem használt semmi. Holott én mondtam, hogy nem a tejcukrot kellene nézni, hanem a tejfehérjét. De csak az volt, hogy anyuka,ne aggódjon már mindenért. Na persze.Nem megmondtam?
Aztán csak lehiggadtam, és délután már Tibi bátyáméknál ünnepeltük a nagylánya 18-ik szülinapját. Isteni volt, a gyerekek jókat játszottak kint, isteni fincsi gulyást ettünk, nagyon jókat beszélgettünk, világot váltottuk. Kötelezővé kellene tenni ezeket az összeröffenéseket!
Szombat:
Reggel nyolckor szokásosan Szendrő, fogorvos Istvánomnak. Elsőnek érkeztünk, 3 perc múlva már meg is kapta a szuriadagját. Aztán kijött a doki, és időt kért a többi várakozótól, mert elromlott a nyálszívó. Gondban volt. Istvánom, mert Ő ilyen drága ember, rögtön felajánlotta a segítségét. Így a doki apukájával közösen gyorsan meg is javították a nyálszívót.(kellett a segítség Istvánnak, mert annyira félt a húzástól, hogy remegett a keze és nem tudott forrasztani). Aztán a dokibácsi hálából megszabadította 2 fogától. (nincs több húzni való, hála istennek!) Ismét jól sikerült, nem fájt neki, bár kicsit tovább tartott,mint szokott.
Délután, Mancialváskor pedig a tesómékhoz mentünk, Brigi nevű lányának ünnepeltük a harmadik szülinapját. Jót ettünk és beszélgettünk. Zitát hiányolta mindenki, de hát taknyos nyüszögőt nem vihetek gyerekek közé.
Vasárnap:
konkrétan már nem emlékszem, mit is csináltunk. Takarítás-főzés-játszás lehetett soron.
Hétfő:
István délelőtt beszaladt dolgozni, egy óra után pedig kirándultunk és temetőjártunk. Voltunk Aggtelken, Jósvafőn és Tornakápolnán. Hazafelé Mancus beájult fél ötkor, hatkor keltettük fel, de még ekkor is a kocsiban aludt.Nem akartuk kivenni, olyan jót aludt.
Kedd:
Miskolcra indultunk délben, anyós,Manci meg én. Voltunk a könyvelőmnél, aztán Csabinál. Végre az összes csövet kiszedték belőle, már darabosat eszik, beszél, bár még nehezen. Halat kívánt, így azt sütöttem neki, petrezselymes krumplival. Sokat evett belőle (ex kivette a kezemből a villát, majd Ő eteti, jobban tudja), de nem érezte túl jól magát, fájt a feje. Aztán tornáztatták. Most a feladat, hogy kicsit mobilizálják, hogy az alapvető igényeit egyedül is le tudja majd látni. Jó helyen van Miskolcon, nem hozatjuk el onnan. Most majd a rehabra fog átkerülni, ott is üdül majd egy keveset. Örült nekünk, viccelődött, a kezemet megint alig akarta elengedni. Jó volt újra látni.
Aztán még tacskóztunk egy kicsit, öt óra után értünk csak haza. Most volt Mancusnak a második olyan napja, hogy nem aludt el napközben. Kezelhetőbb ilyenkor, mintha csak egy kicsit aludna, és az altatási idő is rövidebb (értsd: lerakod az ágyba és rögtön beájul)
Szerda:
Védőnéninél voltunk, mázsáláson. Zita február óta fogyott, most kerek 13 kilócska. Méni olyan 96 centi, de nem teljesen biztos. A papírjainkat adtam le, meg muszáj volt lemérni, végtére is pénteken kereken kétésfél éves lesz!!! Büszke voltam rá, mert elénekelt 3 dalt (az egyik az este jó volt, teljesen egyedül énekelte végig segítség nélkül), majd elszámolt húszig magyarul, tízig angolul, majd LET'S GO kiáltással letiplizett a tanácsadóból:) Mondtam már, hogy imádom???
Holnap pedig önkormányzat, mert végre megkapjuk az engedélyt:)

Végre már alszunk éjszaka pár napja,mert megérkezett a 19-es számú versenyző.Remélem, addig nem kezd az uccsó felzárkózni,amíg ki nem alszom magam:)

Gondolatok

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy kiírjam-e magamból, vagy tartsam benn. Aztán valahogyan csak itt találtam magam. Történt pár dolog mostanában, amivel valahogy átértékeltem-átértékeltük az életünket.
Pár hete rettentő rosszat álmodtam. Annyira valóságos és hihető volt, hogy egész nap azon gondolkodtam. Aztán, amikor Istvánom hazajött munkából, rá is kérdeztem az engem birizgáló kérdésekre.( Előzményként annyi, hogy apukám legkisebb öccse, Zoli, egyedül neveli, vagyis nagyszüleimmel együtt Noelt, aki most lesz 3 éves.) Megkérdeztem a párom, hogy ha netalántán (de úgysem lesz ilyen!!!) valami baj lenne a bátyámmal, akkor magunkhoz vennénk-e Noelt. Természetesen először roppant érdekesen nézett rám, hogy mi bajom is van, de miután elmagyaráztam, igent mondott. Lenyugodtam teljesen. Aztán 2 hete, Zolival hoztuk el a maradék cserepet Miskolcról. Beszélgettünk a kocsiban mindenféléről. Hetek óta látom rajta, hogy bántja valami, úgyhogy mindenáron meg próbáltam kiszedni belőle. Aztán,amikor megálltunk egy benzinkúton kávézni, végre kitört belőle. Fél. Retteg attól, hogy mi lesz, hogy milyen nehéz egy gyerekkel egyedül, hogy mamiék is hiába segítenek rengeteget, azért már nem fiatalok, ráadásul nehéz is együtt élni velük súrlódás nélkül. Próbáltam ötleteket adni, amiket meg is fogadott, illetve támogatom majd mindenben. Aztán egyszer csak megölelt és megkérdezte könnybe lábadt szemekkel, hogy ha vele lenne valami, akkor magunkhoz vennénk-e Noelt. Természetesen igen volt a válasz,majd jót bőgtünk egymás vállán. Viszont megnyugodtunk mindketten, nagyon jól esett. Arra pedig már igazán csak nevetni tudtam, miután elmondtam, hogy mire jutottunk pár nappal előtte, hogy leboszorkányozott. Lehet, hogy tényleg igaza van???
Aztán van még valami. Istvánom unokatestvéréről van szó.Elváltak pár hónapja a feleségétől, de lakáshiány miatt még együtt élnek. Itt laknak tőlünk pár utcányira. Itt volt velünk a disznóvágáson, jókat röhögtünk szokás szerint.  Húsvét hétfőn, mikor Tokajban voltunk, csörgött Istvánom telefonja. Marika hívta, hogy otthon vagyunk-e. Elmondtuk, hogy nem, úgyhogy nem is zavart tovább. Biztosak voltunk benne, hogy akart volna valahova menni, úgyhogy kocsi kellett volna neki sofőrrel.(szokás szerint...) Aztán nem is foglalkoztunk vele. Másnap, kedden délelőtt anyós jött be, hogy az egyik falubeli érdeklődött Csabiról, hogy tényleg kórházban van-e. Nem tudtunk semmit. Elkezdtem telefonálgatni. Marika és Csaba nem vette fel a telefont, a barcikai kórházba nem vittek be senkit előző nap,  Csabi tesója meg szintén nem tud semmit. Estefelé járt már az idő,amikor Marika, Csabi exe felhívott. Csabi rosszul lett hétfőn, lezsibbadt a lába, fájt a feje, őt kellett volna akkor bevinnünk a kórházba, azért hívott minket. Aztán végül mentő vitte Miskolcra,a megyei stroke osztályra. Agyérelzáródása van.( Könyörgöm, mi a jó istenért minket hív először?????)
Szerdán látogatás, de ne menjünk, mert nem mindenkit engednek be. Magas a vérnyomása, fáj a feje nagyon. Térben és időben enyhén dekoncentrált, nehezen beszél, nehezen nyel. Csütörtökön délben csörög a telefonom. (szülinapomkor,emlékezetes) Csabi hív! Nehezen értem a beszédét, nagyon nehezen forog a nyelve. Azért hív, mert nemsokára viszik a műtőbe és el akart búcsúzni, meg hogy tudjunk róla. Beszélgettünk, mondta, hogy vigyek majd be neki fincsi húslevest (De ne sokat,mert nehezen tudok enni Henikém!) Beszélgettünk, próbáltam megnyugtatni, rettenetesen félt! Amikor lerakta, beszéltem Adriennel, a tesójával. Sürgős agyműtét, a kisagya ödémás, azonnal műteni kell, hogy ne legyen nagyobb baj. Egész délután rettegve lestük a telefont. Este hatkor vitték be a műtőbe. Tízkor hívott az ex, hogy kitolták a műtőből, sikerült, sőt pár percre magához tért és értelmesen beszélt.(Telefonon tájékoztatták őt a nővérek)Megkönnyebbültünk. Pénteken délelőtt jól volt, fájlalta a fejét, de értelmesen beszélt, emlékezett mindenre. Megkönnyebbülés! Délután benn voltak Adriennék. Akkor kezdett újra furcsán beszélni, vontatottan. Azonnal vitték a műtőbe, újra felnyitották. Életmentő beavatkozásként aposztrofálta a doki. Vér volt az agyán, azt kellett elvezetni. Az esti telefonáláskor elmondták, hogy kritikus az állapota, lélegeztető gépen van mert műtét közben összeomlott. Géppel lélegeztetik és mesterséges kómában van. Imádkozzunk érte. Szombaton délután már levették a gépről, felkeltették. Bólogat, megismer mindenkit, mozgatja kezét-lábát, egyszerű kérdésekre bólogatással válaszol. A mostani pár nap még kritikus, nem lehet tudni, mi lesz. Tegnap családilag felkerekedtünk,mert látni akartuk. Hát, nem kívánom senkinek. A magas, szőke, zöld szemű srác kopaszra borotvált fejjel, hatalmas kötéssel a fején fekszik. Mindenhonnan csövek és gépek lógnak belőle. Mivel nem tud nyelni, a tubus még a szájában van, azzal szívják le a felgyülemlett váladékot. A fejéből két cső, de reményre ad okot, hogy más csak a jobb oldali kis agya vérzik. Vérnyomása és szívverése erőteljes. Mikor sorra kerültem, ott volt mellette a tesója és az ex. (majd bővebben róla később..)Marika eljött az egyik kezétől, megfogtam.Meleg volt a keze, és mikor Adrienn mondta, hogy én vagyok ott,akkor megszorította. Beszéltem hozzá, mondtam, hogy várunk a húslevessel, de ne aggódjon, behozom. Erőteljesen szorította a kezem és bólintott egy kicsit. Adrienn felé volt fordulva, a szeme csukva volt, de bizonyos időközönként felnyitotta megnézni, hogy ott van-e a tesója. Mindkettőnknek erősen szorította a kezét. Minden szavunkat értette, megrázta egy kicsit a fejét mikor megkérdeztük, hogy fáj-e neki valami. Pár percig voltam ott, simogattam a kezét, Ő pedig erőteljesen szorította az enyémet. Mikor mondtam, hogy lassan megyek, akkor elengedte, de aztán hirtelen újra vasmarokkal szorított.Nem akart elengedni. Vártam még, majd újra mondtam, hogy megyek, mert Zita vár lenn. Meg hogy puszilja Őt. Megszorította a kezem, majd elengedett. Utána pedig integetett. Rettenetes volt látni azt az életerős, vidám fiút így. De reménykedünk. Mert csak ez maradt most nekünk. Sokat beszélgetünk Istvánnal, hogy milyen halandóak vagyunk. Hogy két hete még viccelődünk, aztán meg az intenzíven fekszel. Látom rajta, hogy Őt is megviseli. Hogy beszél majd a szülészdokimmal, aki Csabi orvosának a barátja. Csak tipródunk, mert tehetetlen ilyenkor az ember. Ráadásul Marikán sem lehet kiigazodni, mert egy jellemtelen nő. Eddig mindig csak ócsárolta Csabit, legszívesebben megfojtotta volna egy kanál vízben.Még szerdán is azt mondta nekem, hogy gyűlöli, meg milyen jó, hogy most csönd van otthon. Most meg látni azt, hogy sürög-forog körülötte. Simogatja a kezét, sugdos hozzá szépeket. Egyszerűen hányingert keltő az egész. De nem szólunk semmit, mert Marika tesója ott nővérke, sokat segített most, elkísérte Csabit a ct-kre, meg dokit is szerzett. Úgyhogy hagyjuk,csak nyelünk. Viszont mindenki tudja, hogy most csak kétszínűsködik. Tudjuk,miket pletykált róla a falu,amiket Marika terjesztett. Adriennel sokat beszélgettünk erről. Marika nagyszájú,feltűnősködő,parancsolgató. Mindennek elmondta Csabit, pedig aztán neki sem jobb a természete. Nem tudom, hogy hogyan lehet egy emberről ennyi rosszat mondani, aki a gyereke apja. Nem Csabit kellene néznie, hanem az ötéves lányát. De ő nem becsül senkit, neki senki sem lenne jó. Csak azt nem értjük,akkor most miért van ott minden nap, miért ragaszkodik hozzá, hogy őt is vigyük látogatáskor. Na mindegy.
Pont most hívott Adrienn, stabil az állapota Csabinak. A tubus még benn van, de tud valamilyen szinten kommunikálni, bólogatni. Nincs fájdalma,örült, hogy látja a tesóját. Megint hihetetlen erővel bír szorítani. Reménykedünk... még csak 35 éves...fiatal még nagyon mindehhez...

Újra a cipőről

Ugyebár ott hagytam abba, hogy megérkezett a megrendelt cipedli, ami túl nagy lett. Telefon után kiderül, nincs kisebb, másik meg nem tetszik. Úgyhogy nem kértem visszáruzást, merthogy azért oviba majd jó lesz benti cipőnek.
Aztán kedden csörög a telefonom. A srác hívott a supycipőtől, hogy jött be nekik egy 23-as, és hogy szeretném-e inkább mégis kicserélni. Mondtam neki, hogy nem, merthogy sóher dög vagyok, nem akarok fizetni rá. Mondta, hogy nem kell. Szerdán jött a szállító, elvitte a miénket, ma délelőtt meg hozta a másikat. Ingyen és bérmentve. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Hogy telefonálgat nekem, holott én lemondtam a cserét meg az új rendelését. Komolyan mondom, kezd visszaállni az emberekbe vetett hitem :) Vannak még csodák :)