Döncikém

Sokat gondolkoztam ezen a poszton.Már Zita szülinapja óta.Mert igazából nem Zitáról szól,hanem rólam és a nagyszüleimről.De úgy gondolom,hogy azért csak kiírom magamból,mert úgy könnyebb.És valahogy ez a blog nem csak babás,hanem mindenes is.Viszont aki nem akar elszomorodni,az ne olvasson most tovább. Régebbről kezdem.17 éves voltam,amikor elköltöztem otthonról.Sajnos nem jöttem ki jól anyám élettársával,meg anyámmal sem.Ittak,nem foglalkoztak semmivel.Elköltöztem mamáékhoz,apukám nagyszüleihez.Sokat elmond az akkori időkről,hogy anyám csak másnap vette észre az eltűnésemet... Nagyon megviselt,kétségek között őrlődtem.Lefogytam 20 kilót pár hét alatt.(Ezt az egyet nem bántam).Akkoriban kezdtem el érettségi mellett dolgozni is,mert kellett.Délelőtt suli,délután meló.Sokat köszönhetek mamiéknak,akik egy szó nélkül befogadtak,szüleim helyett szüleim voltak.Papóka is csak annyit mondott,hogy mehettem volna hamarabb.Imádom őket, százszor megyek hozzájuk,míg csak egyszer anyámékhoz. Volt papókának egyszer egy daganat a nyakán.Írtam is róla. Akkor azt mondta nekem,hogy Ő már semmit nem kér az élettől,neki mindene megvan.Van 3 fia,(Apám volt az egyik),meg van két lánya.(Hugom és én)Azért csak nem hagytam,felvittük Pestre,és hála a magasságosnak,sikerült is. Van még gyomorfekélye meg nyombélfekélye, de azt már végképp kockázatosnak tartják műteni,de gyógyszerekkel kezelik. Neki van a családunkban a legnyugodtabb,legjobb természete.Ő nem szól,csak figyel,és mellettünk áll.A kisebbik bátyám tavaly hazaköltözött hozzájuk,mert megszakadt a nőjével a kapcsolatuk.A kisfia 6 hónappal idősebb Zitánál,Őt is vitte magával.Mamiék pedig örülnek.Napközben sokat csak ők vannak Noellel,ha éppen beteg és nem mehet bölcsibe.Szinte születésétől Ők nevelik.De ők nem panaszkodnak,csak örülnek.Máig Ők azok,akik képesek négykézláb közlekedni a lakásban a gyerekkel.Pedig nem fiatalok,70-en felül vannak jóval.Mégis,szerintem a világ legjobb emberei.Ők feladtak a családjukért mindent! Papóka mostanában nincs túl jól.Sokat fáj a gyomra,de nem akar orvoshoz menni.Lefogyott,nehezen eszik.De nem panaszkodik soha senkinek.Zita szülinapján is nálunk voltak,négykézláb mászott a gyerekekkel,vigyázott rájuk,szerette őket.Aztán hamar szólt,hogy vigyem haza őket,mert nem érzi jól magát.Sokat köhögött.(cigizik) Otthon aztán megköszönte a bulit,majd behívott a konyhába.Elbúcsúzott tőlem.Azt mondta,hogy szerinte neki már nem sok van hátra ezen a földön.Nem bánja egy pillanatát sem.Megköszönte Zitát,hogy még láthatta,hogy látja azt,hogy szépen élünk.Sírtam neki,hogy menjünk orvoshoz,majd én elviszem újra,de nem akar.Azt mondta,hogy őbelé már nem kell szike.Neki mindene megvan,boldog és elégedett,mert látja,hogy jó sorunk van.Arra kért,hogy nagyon vigyázzak a családomra,és elmondta többször,hogy nagyon büszke rám és nagyon szeret.Azt mondta,hogy imádja az összes unokáját,de a legkedvesebb én vagyok neki.Mert akármikor az őzike szemembe néz,akkor apám tekint vissza rá.Ő boldog lesz odaát,apa már várja.Hiába mondtam neki,hogy nem így lesz,azért csak elbúcsúzott tőlem.Azt mondta,hogy ezt mindenképp el akarta nekem mondani.Nagyon fájt! Nem akarom a másik apámat is elveszíteni! Azt mondta,hogy a december 14-én lévő szülinapját már nem velünk fogja szerinte tölteni. Nagyon fájt.Éjjel nem aludtam szinte semmit,csak rá gondoltam.Hogy mennyi mindent köszönhetek neki.Aztán valahogy megbékéltem.Tudtam,bíztam abban,hogy nem megy még el, nem hagy itt bennünket.Mert mi meglepibulit szervezünk neki a szülinapjára. Aztán itt volt a névnapja,harmadikán.Minden reggel ilyenkor én vagyok az első,aki felhívja.Aznap nem hívtam.Megbeszéltük a nagyobbik bátyámmal és a barátnőjével,hogy este felmegyünk.Egész nap megálltam,és nem hívtam.Aztán este nyolckor beállítottunk.Ekkor láttam a könnycseppet a szemében.A megkönnyebbülését.Átölelt,és a fülembe súgta,hogy azt hitte,hogy elfelejtkeztem róla! Egész este csak ült ott közöttünk,nézte az unokáit és dédunokáit.Majd a búcsúzáskor a fülembe súgta.Én ma voltam a legboldogabb.Amikor itt vagytok velem mindannyian! El nem tudom nektek mondani,hogy mennyire szeretem!Mondta,hogy ha segíteni kell a háznál,Ő jön,csak szóljak.Ma voltam benn barcikán,mentem ki a házhoz is,de előtte felszaladtam papóért.Mert Ő még nem látta a házat.Tetszett neki,úgy romosan,koszosan is.Azt mondta,hogy csak azért fog ezentúl élni,hogy végre újra a közelükben leszek.Mert azt mondta,hogy ha már ott fogunk lakni,akkor Ő akár naponta kisétál majd hozzánk.Elsírta magát,annyira örült.Sírtam vele együtt.Mert nem tudom elmondani,nem tudom szavakba foglalni,hogy mit is jelent-jelentenek ő-ők nekem.Jövő hét kedden,a 76-ik szülinapján pedig újra együtt lesz a család! Alig várom,hogy lássam az öreg-szép kék szemét,amikor megpillantja az egész családját.Mert tudom,hogy van,aki már nem lehet majd ott,de Ő ott lesz velünk,az a nap is róla fog szólni,újra.Én pedig csak egyet kérek a Jóistentől:hogy még nagyon-nagyon sokáig itt legyenek velem.Hogy integethessenek nekem a lépcsőházban addig,amíg be nem zárom magam után az ajtót.Mert tudom,az már nem az én világom lesz,amikor ők nem integetnek nekem többet.