2011. december 22., csütörtök

Összesítés

Annyi mindenről szerettem volna már írni, hogy fejben sem bírtam tartani. Tudjátok,mindig azt hittem, hogy amikor Zita ovis lesz, én meg itthoni sparheltsárkány, akkor majd több időm lesz blogolni, végre belevethetném magam a szerkesztés tudományába, hogy végre tanulhatok. Aztán rádöbbentem az idők során, hogy ez nem teljesen így van. Mert most végre van időm, meg mégsincs. Mert sajnálok leülni ide napközben, mert épp főzök, vagy takarítok, vagy végre egyre többet maszekolok. Aztán este már nincs kedvem semmihez. Mindig megígértetem magammal, hogy most aztán tényleg, aztán mégsem.
Az elmúlt hetekben , főleg a legelején, igencsak magamba voltam süllyedve. Nem tudom, mi imatt, valahogy minden összejött. István állandóan dolgozik, semmi ideje nem volt ránk, rám. És a legjobban azt sajnáltam, hogy együtt semmi időt nem töltünk. Komolyan mondom, lelki szemeim előtt megjelent egy garzon, ahol ketten sírunk Mancikával apa után. Aztán persze megembereltem magam és a sarkamra álltam. Vagyis együtt álltunk a sarkunkra. Megerősítettük szövetségünket, több időt töltünk kettesben, hármasban. Mancika is egyre többet hív együtt minket játszani, nem csak engem vagy apát. Végre, egyenesbe jöttünk. Hosszú menet volt, de elmondhatom, hogy megerősödve kerülünk ki az érzelmi hullámvölgyből.
Erre tesszük fel a koronát szilveszterkor, amikor is életemben először hagyom, hogy anyós altassa el kisdedünket, és Ő is felügyelje végig az álmait. Addig mi barátokkal Jósvafőre megyünk, kikapcsolódni, bulizni, röhögni nagyokat, végigkóstolni finomságos borokat, társasjátékozni, majd jól kiröhögni magunkat rajta. Már sokszor hívtak minket, de még sosem tudtam ráadni a fejem, hogy egyedül, anyósékkal hagyjam a gyerekemet. Ok az nincs, hogy miért, csak ennyi: Ő az enyém,és kész. Kicsit azért még félek, hogy mi lesz, ha beteg lesz vagy nem tud elaludni, de Andikám azt mondta, majd elaltatja (leitatja) a nyugtalanságomat. Hát akkor nosza,rajta.
Közben karácsonyi hangulat nélkül készülődünk az ünnepekre. Tervezem a kaját, az ajándékokat. Mi ketten Istvánommal egy rég tervezett ajándékot vettünk magunknak: egy full Hd-s, 3D-s, internetes, Ledes csodamasinát. Mit is mondhatnék róla: én magam, aki a huszonegyedik század gyermeke vagyok (khm,khm), még én is meglepődök ezen a technikai újdonságon. Hihetetlen, hogy mit ki nem találnak már. Valahogy az a kép jelenik meg a szemem előtt, amikor Mancust már egy robot viszi egyetemre, repülve, én meg otthon gombnyomással főzök-dolgozok egyszerre. Remélem, nem látja kárát ennek a robbanásszerű fejlődésnek az ember...
Anyós amúgy fogorvoshoz jár, jobban mondva viszem. Végre megcsináltatja a fogait. Bár kicsit lehidaltunk, amikor a doki az alsó-felső rögzített protkóra hatszázezer forintot mondott... Na mindegy, még van időnk eldönteni, addig még sokat ki kell húzgálni-tatarozni. Aztán történt velem is tegnap még valami. Miközben azt tervezgettem melózás közben, hogy vajon mivel is lepjem még meg Istvánomat, na addig ez az ügy is megoldódott. A vendégemnél, egy mákos sütibe harapva, a jobb kettes metszőfogamból letört egy szép darab. Pedig nem volt rossz, nincsen egy rossz fogam sem. Az mondjuk igaz, hogy öt éve lett betömve, de azért ez már mégsem járja! Jogos első felindultságomban először is elbőgtem magam, aztán Istvánnak telefonon szintén elbőgtem a bánatom. Utána Istvánom kedvenc dokiját is felhívtam, aki megesett szívvel még bepasszírozott nekem egy péntek nyolcas vizitet. Most már csak abban reménykedhetek, hogy be is tudja tömni, nem kell csorba-csíkként végigünnepelnem a karácsonyt. Az újévről inkább nem is beszélek, mert az tuti biztos, hogy így én nem megyek semerre. Mert oké, hogy van humorérzékem, de jobb szeretem, ha velem röhögnek, nem rajtam...
Úgyhogy ezek vannak mifelénk, meg a bárányfelhők.
Szép, boldog, nyugodt karácsonyt kívánok minden idelátogatónknak, az új évre pedig mindenkinek erőt, egészséget, boldogságot! Mindenkinek teljesüljön legalább egy álma!!!

2011. december 16., péntek

A születésnap

Csak szuperlatívuszokban tudnék róla mesélni. Szuper volt,úgy, ahogy volt. Bár az nem annyira, hogy reggel a tortáért rohanva lerobbantam a kocsival, és a barátnőmmel ketten szereltük meg :) De esküszöm, a következő szülinapján már meg sem lepődök, hogy szarul fog kezdődni.Mert eddig mindegyik így volt :) De minden jó, ha jó a vége, elkészültem a babgulyással, megérkeztek a vendégek, már csak Mancit kellett felkelteni, aki kereken 30 percet aludhatott. Szegénykém, azt sem tudta,hol van, vagy 20 percig akklimatizálódott a tömeghez. Aztán persze magához tért, imádta, hogy körülötte forog  a világ. A gyerekekre csak néha-néha kellett szólni, a két bátyámra már annál többet, mert teljesen lenyűgözte Őket a technika, így egész este elbajlódtak volna a telefonok és a hálózat útvesztőjében.Volt nagy tortás köszöntés, az ünnepelt kikövetelte természetesen a halászjuditos dalt, egész este folyamán minimum tízszer énekeltük el. Volt fényképezés, nagymamim maga köré gyűjtötte a lányait, unokáit :) Olyan jó volt boldognak, elégedettnek látni...  (Ráadásul,amit tavaly nagyapim jósolt, az sem vált be, hála Istennek.Remélem, még sokáig nem is fog!!!!)
Rengeteget nevettünk, a gyerekekre csak néha kellett szólni, szinte hihetetlen is volt az egész. Olyan jó volt elnézni magam körül azokat,akiket szeretek, a családomat...
Este kilenc körülre mentek el a vendégeink, akik szerintem jól érezték magukat:)

2011. december 15., csütörtök

Lassacskán

Lassacskán visszatérek ide, megkísérlek egy kicsivel több időt gép előtt tölteni. Mert mostanában napi 5 perc,amíg a kishelyiségben vagyok, akkor is csak telóról levelek olvasása,miegymás. Postot nehéz róla feldobni, képet meg abszolúte nem enged.
Amúgy minden rendben, bár a héten az öt napból fél órát töltöttem csak itthon. Legszívesebben belehánynék a házba, úgy néz ki.... Annyi intézni valóm van-volt, meg kezdek maszekolgatni is , egyre többet. Kell a pénz,na.
Zita amúgy egy tündérkirálylány. Egy hisztis,nyávogós tündérkirálylány. De azért imádjuk :)

2011. november 27., vasárnap

Újra...

Beteg. Tegnap estefelé már szólt,hogy pisiléskor csípett a vizelete. Kamillás ülőfürdő után már nem mondta többet. Éjjel újra. Reggel is. Úgyhogy irány a gyermekorvosi ügyelet. Szerencsénkre pont a mi dokink volt ott. Két keresztes lett a vizelete, gennyes. Pedig akkor még nem is volt olyan brutális,szerintem. Kapott sumetrolimot (október óta a negyedik fajta antibigyó!!!), meg cseppeket a nunijára. Itthon már nem akart pisilni sem, csak pár cseppet enged el,annyira fáj neki. És,mivel már előszedtem a bilit,látom, hogy véres-nyálkás jön belőle ki. Most alszik, előtte megitattam elég rendesen, úgyhogy ha felkelt,meglátjuk.Ha nem javul,akkor irány az osztály... nincs jobb ötletem... Annyira sajnálom Őt, csak bújik, már nem akar wc-re menni,mert retteg. Sajnos tudom,milyen érzés....
Csütörtökön kell újra vizeletet vinnem, pénteken kontroll a dokinál. Egy ovis hét újfent kilőve... Gyűlölöm a betegségeket!!!!!

2011. november 26., szombat

Hiány

Valami hiányzik. Hiányzik az az érzés, hogy írni akarok, megosztani az örömünket,bánatunkat,életünket. Kezdődött a freeblog összeomlásával, az eltűnt bejegyzéseinkkel,amiket még meg is sirattam. Mert az utolsó bejegyzésemkor annyi szép hozzászólást kaptam anya témából...
Azután bedöglött a gépem is, és a kölcsönlaptopot is visszaadtam a tesómnak. Így jó darabig voltam elvonva a géptől. Amit,bevallom őszintén, nem is bántam már. Azóta meg csak ímmel-ámmal vagyok itt, pedig annyi szép emlék lenne, amit meg kellene osztanom. Volt ugyebár egy fantasztikus szülinapi bulija Zitának, ami szokás szerint egy pocsék nappal kezdődött. Merthogy a torta a kocsiban, én meg lerobbantam Barcikán. Aztán ez is megoldódott, de már nem volt időm a saját gyártmányú tortára, sőt, újfent melegítő nadrágban ünnepeltem a kiskedvencemet. De végül is a buli fantasztikus volt, rengeteget röhögtünk, ettünk-ittunk-mulattunk. Képekkel nemsokára jövök.
Aztán volt 2 hét oviszünet is, Az első hét az őszi szünet, a második már kényszerpihenő volt. 40 fokos láz 3 napig. Brutális volt. Aztán 14-én volt újra oviban, ahová úgy vittem be reggel,hogy úgy tépték le a nyakamból. Pedig nagyon várta már, főleg, mivel aznap az Ő szülinapját ünnepelték. Aztán ez a kezdés folytatódott, egész héten minden nap sírva vitték be tőlem. Legszívesebben kitéptem volna onnan, és elszaladtam volna. Aztán egyik nap nem szaladtam ki rögtön, hanem hallgatóztam, és kiderült, hogy igaz,amit mondanak nekem, hogy csak pár másodperc a szívettépő sírás,aztán elmúlik. Tényleg így volt. Aztán ez is elmúlt,csak egy hétig tartott,de iszonyatos volt. Látni őt,ahogy letépik rólam zokogva... nem kívánom senkinek.
A héten már minden rendben volt,karácsonyi lázban ég a kincsem. Minden nap énekelik a mikulás dalokat, várja az ajándékokat... Remélem, valami szépet hoz neki a mikulás...

2011. november 13., vasárnap

3

Drága Kincsem, Kincsünk!
Soha nem gondoltam volna, hogy valóra válik az álmom, és megkapom a világ legjobb, legszebb és legokosabb gyermekét. De így van. Sőt, minden álmomat felülmúltad.  Soha nem fogom tudni elmondani neked, hogy mennyire szeretlek téged. Teáltalad jobb lettem Önmagamnál. Nagyon-nagyon boldog  harmadik születésnapot kívánunk neked szeretettel! Kívánjuk, hogy hosszú, boldog életet élj velünk, azokkal,akik a világon a legjobban szeretnek téged!
Apa és Anya

(írtam neked egy nagyon szépet,de sajnos a blogtérben elveszett. Majd megkapod a jövő héten:))