Hosszú hétvége

Jó volt, jó hamar eltelt. Csütörtökön barátnőmékkel, gyerekestül elmentünk a miskolci Vadasparkba. Mancika nagyon élvezte, a legelső játszótérig. Onnantól kezdve kötelességszerűen megbámulta az állatokat, aztán kérdezte, hogy mikor megyünk vissza csúszdázni :) Hiába, hosszú volt a tél, már alig bírja kivárni, hogy újra játszóterezhessünk. Több órát töltöttünk ott, állatokat etetve, nézegetve, rohangálva. Én is etettem, a saját különbejáratú kismajmomat banánnal :) Sajnos ismét idióta voltam, nem vittem magammal fényképezőt.Így pár telefonos kép készült csak. Aztán bőven ebédidő után átmentünk Lillafüredre. Sétáltunk, ebédeltünk. Aztán hazafelé vettük az irányt, felmentünk még picit a barátnőmékhez, megbeszéltük a másnapot. Ugyanis ebédre mi bográcsban készült babgulyást akartunk készíteni. Kicsit későn, két óra után kezdtünk hozzá, és isteni finom lett. Jól esik végre kinn lenni az udvaron, a teraszon ebédelni, kávézni. Andikámmal fincsi sangriát iszogattunk, és rengeteget röhögtünk. Mancika is csak rohangált, bringázott. Minden este úgy vittem be, hogy a kosztól-portól alig lehetett felismerni a kis pofiját. Minden reggel, ébredés után már menne, és nagyon bejön neki a kinti kajálás is. Végre, lekapcsoltam itthon a fűtést, és reggeltől- estig nyitva van az ablak is.

Vasárnap délelőtt kinn voltunk a házunknál, tervezgettünk, kiszellőztettünk rendesen. Már csak 1-2 hét, és kezdjük az üzletet felhúzni :) Már annyira várom, elképzelni is alig tudom, hogy ott végre magunknak dolgozhatom, hogy én leszek a főnök:) Igaz, csak a magam főnöke, de megéri :) Jó lenne, ha valami isteni segítséggel a házat is lakhatóvá tehetnénk, hogy télre beköltöznénk. Istenem, de nagyon szeretném....Sajnos egyre kevesebb rá az esélyünk, kevés pénzből saját magunknak csináljuk, nehéz úgy ugrálni...De azért én még reménykedem, hisz a remény hal meg utoljára :)

És aki nem látta még, annak itt vannak a képek!

(Idei még nincs benne, de hamarosan jön az is)

2008.március 12.

Amíg élek,emlékszem rá.Mennyit vártam arra a pillanatra!

Elmélkedem

Furcsa dolog az élet. Anno, gyermektelen-boldogtalan létemben teljesen kitöltötte a munka a napjaimat. Reggel keltem, kocsiba pattantam, útközben a barátnőmnél megkávéztam, majd szépen ledolgoztam 8-10 órácskát. Hazafelé vásárlás, ha volt valami összeröffenés akkor ott találkoztam Istvánommal, majd hazajöttünk. Vacsi, puszi,alvás. Teljesen kitöltötte az életünket. Jó volt az a hajtás, hogy minden napra volt valami programunk, hogy mindig mentünk valamerre. Aztán 2007 decemberében lemondtunk mindenféle szilveszteri meghívást. Már csak egymásra akartunk figyelni, arra, hogy lehívjuk azt a pici tündért, aki most már az oviban vandálkodik. Visszavettük a tempót, én pedig már másra sem bírtam gondolni, csak arra, hogy legyen végre egy pozitív tesztem.Lelassultunk. Elterveztem, hogy végig dolgozom a terhességemet (4 héttel hamarabb kellett abbahagynom szülés előtt), hogy amikor Zita 2 éves lesz, akkor majd neki bölcsi, nekem pedig meló. Na igen, ez egészen addig tartott, amíg meg nem szültem. Mert hazajöttünk, család lettünk, és beleestem egy rózsaszínű védőburokba, ahol nekem minden szép és jó, ahonnan én nem akartam kikerülni. Akkor már azt terveztük, hogy itthon maradok Zita 3 éves koráig. Aztán egyszer beszéltünk Karcsival, aki elmondta, hogy nem fog visszavenni. Akkor már sejtettem, tehát nagyon nem is viselt meg. Rögtön elterveztük a hogyan továbbot. Aztán lassacskán elkezdtük az ovit, egyre többet járunk társaságba, Zitával vagy nélküle. (egy éves korában mentem be először vásárolni nélküle, és 3 éves elmúlt,amikor éjszakára itthon hagytam).Most pedig már egyre jobban zsúfolódik a programunk, igen, Zitának is :) Mert ma ezzel a kislánnyal akar ovi után bringázni, másnap Noellel és dédiékkel akar lenni. Hiába na, kitárult előtte is a világ. Én pedig, aki beleszoktam a nyugis létbe, kezdek újra felpörögni. Már kértem árajánlatot a cserépre és téglára, hamarosan kezdjük az üzletet építeni :) Ebben is szerencsénk van, az idén a mi ovink nem zár be nyárra, így vihetem végig, amíg dolgozunk. Természetesen lesz neki nyaralás is, nem csak az ovi, de hát csak jobb ott neki, mint itthon a nagyszülőkkel.
De mégis, néha eszembe jut az a régi élet. Boldognak hittem magam akkor. De akkoriban még nem tudtam azt úgy igazán, hogy mi is az az igazi boldogság. Mert most,a mikor látod a pici kezeket, ahogy csüng az apja nyakában, ahogy ölelik egymást, aztán hívnak engem is egy közös családi ölelésre...na annál holtbiztos, hogy nincs jobb. Akkor most hogy is van ez?